fbpx
Mit jelent az őszinteség és hogyan lehet köze az intimitáshoz? Mikor lehet ez gyógyító hatású, és vajon mikor árthatunk vele szükségtelenül? A kapcsolatok és kapcsolódások témájánál kikerülhetetlen tényezők felől kutakodom a saját élményeimben és más történetekben, és próbálok erre inspirálni ebben az írásban is.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Stekler Tamás írása

Gyógyító kimondás

Van egy indiai történet egy kisfiúról, aki a saját házukat körülvevő mezőkön játszott, amikor is meglátott egy kígyót. A fiút rendkívül érdekelte az állat, ezért egyre közelebb merészkedett, azonban a kígyó nem osztozott a gyerek lelkesedésében, így amikor az túl közel került hozzá, megmarta.

A fiú torkaszakadtából ordítani kezdett, a szülei pedig azonnal a segítségére siettek. Látták, ahogy a kígyó továbbkúszik a fűben, és észrevették a harapás nyomait is. A gyerek szinte egyből nagyon rosszul lett a testében szétáramló méregtől. A szülők – akármennyire is szerettek volna tenni valamit – tudták, hogy a legközelebbi kórház is több kilométerre van, nekik pedig csak egy rozoga szekerük van otthon, amivel nem érnének oda időben. 

Az apa és az anya ezért úgy döntöttek, hogy inkább a legközelebbi szentélybe viszik a kisfiút. Odaérve találkoztak az ott lakó szent emberrel, egy jógival, akinek elmondták a szerencsétlen esetüket, és kérlelték, hogy segítsen meggyógyítani a gyermeket.

A szent ember sajnálattal közölte velük, hogy nagyon szeretne segíteni, de ő nem gyógyító.

A szülők végső kétségbeesésükben könyörögtek a jógihoz, hogy valamit mindenképpen tegyen, mert már a kórházba vagy más gyógyítóhoz biztosan nem érnének oda.

A jógi továbbra sem tudott semmivel előállni, amikor is az anyának és az apának azonban eszébe jutott egy legenda, miszerint ha egy tiszta szívű jógi kimond egy igazságot, az magában gyógyító erejű. 

A szent ember röviden eltöprengett, majd beleegyezett, elfogadta a kérést. A kisfiú fejére tette a kezét, és a következőt mondta:

“Bár kívülről úgy tűnik, hogy én egy anyagi világtól elfordult, lemondást gyakorló ember vagyok, de valójában borzalmasan szomorú ettől az életem, és szenvedek. Ezért néha titokban kilopózok a piacra, és olyan dolgokat eszem, amiket nem kellene ennem, és olyasmiket csinálok, amiktől tartózkodnom kéne. Azt gondolom, hogy valójában nem így kéne élnem. Ez a nyomasztó titok, amit magamban cipelek, és amit nem szeretném, ha tudnának rólam.”

Ahogy kimondta ezeket a szavakat a fiú magához tért, és kinyitotta a szemét, de még mindig képtelen volt megmozdulni. Ekkor a jógi azt mondta az apának, hogy most ő is mondjon ki valamilyen igazságot. Az apa a fiú szívére tette a kezét, és így szólt: 

“Az az igazság, hogy engem a faluban vagyonos és nagy befolyással bíró emberként ismernek, azonban nem jellemző rám, hogy túlzottan nagylelkű lennék. Gyakran vagyok önző, és az ügyleteimben sem voltam mindig őszinte. Ez az én igazmondásom – ez az, amit most bevallok.”

Ekkor a fiú felült, és olyan szeretettel nézett az apjára, mintha azonnal megbocsátást és feloldozást kínálna neki, az apa szívét pedig elárasztotta a melegség. 

Végül – mivel a gyermek még mindig nem tudott lábra állni – az anya lépett oda hozzá, a kezébe vette a fiú lábait, és így szólt:

“A világon mindennél jobban szeretlek téged, kisfiam. De őszintén: a házasságom kiüresedett. Apád állandóan dolgozik, velem pedig nem kimondottan kedves, és már nem is érzem azt, hogy szeretném. Kívánom, hogy ez az igazmondásom jelentse a gyógyulásodat. “

A fiú ekkor hirtelen lábra állt, a labdáját örömében a kezébe vette, és táncra perdült. 

Az anya ekkor a férfira nézett, és azt mondta: 

“És azt is kívánom, hogy az igazmondásom útján a házasságunk is újjászülessen.”

Az férj a szemében megkönnyebbüléssel és kedvességgel a feleségére tekintett, és így szólt:

“Én pedig azt kívánom, hogy a kimondásodon keresztül újból egy teljes, egész, szerető család legyünk.”

A jógi pedig a párt szemlélve elmosolyodott, és azon töprengett, hogy vajon neki most mihez kellene kezdenie. A történet ezt már a mi képzeletünkre bízza, és ezzel véget is ér.

A példázat egyrészt gyönyörűen bemutatja, hogyan hathat gyógyítóan az életünkre az élethazugságaink felszámolása és a bennünk cipelt dolgok kimondása egy biztonságos környezetben.

Másrészről a végén arra is rávilágít, hogy a házaspár tulajdonképpen azon keresztül tudott egymáshoz közel kerülni, hogy megnyíltak egymás felé, és a nehéznek, kimondhatatlannak vélt dolgaikat felvállalták egymás előtt, megosztották egymással.

Mielőtt azonban mélyebbre ásnánk az őszinteség és kimondás témájában, érdemes tisztázni, hogy nem minden kimondás gyógyító és közelséget növelő.

őszinteség

Mikor árthat az őszinteség?

Az őszinteség gyakorlásakor elengedhetetlen az ítélőképességünk, a megkülönböztető értelmünk használata is. Fontos tudatában lennünk annak, hogy ahhoz is kell egy bizonyos szintű önismeret, hogy én biztonságos tudjak lenni a másiknak, illetve ahhoz is, hogy meg tudjam engedni a másik milyenségét. Jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy az önmagunkat bíráló belső kritikusunk a másikat is ugyanezekkel a kemény szavakkal tudja elítélni. 

Az őszinteség ezért tehát nem azt jelenti, hogy válogatás nélkül minden gondolatomat ráöntöm a másikra kihangosítva.

Patanjali Jóga-szútrájában ír a jámákról és a nijámákról (ezek a jógi életéhez szükséges “útravalók” – sokkal inkább ajánlások, mintsem parancsolatok). Ezek közül az egyik a szatja, vagyis az igazmondás. Azonban éppen úgy a rendszer részét képezi az ahimsza, azaz a nem-ártás elve is. Patanjali filozófiája szerint tehát fontos, hogy ne csak az igazat mondjam, de úgy beszéljek, hogy azzal ne akarjak ártani a másiknak.

Az őszinteség vagy igazmondás (szatja) a nem-ártás (ahimsza) szándéka nélkül tehát sokszor egyszerű kegyetlenség.

Intimitás a megnyíláson keresztül, és ennek a fala: a szégyen

A fenti történet utolsó soraiban felsejlett, hogy az egymás felé történő őszinte megnyílás és az intimitás között szoros kapcsolat van. Ennél a résznél megosztanám az egyik kedvenc idézetem Taylor Jenkins Reidtől, amely gyönyörűen bemutatja ezt az összefüggést:

„Az emberek azt hiszik, hogy az intimitás a szexről szól. Pedig az intimitás arról szól, hogy mi az, ami igaz. Amikor szembesülsz azzal, hogy elmondhatod valakinek a saját igazságodat, amikor megmutathatod neki azt, aki vagy, amikor meztelenül állhatsz előtte, ő pedig azt mondja: »Velem biztonságban vagy« – ez az intimitás.” 

Amikor a követőimet kérdeztem arról, nekik mit jelent az intimitás, az alábbi válaszokat adták: 

  • Meztelenség, sebezhetőség. 
  • Nyugalom és izgalom – feszengés nélkül. 
  • Korlátok nélkül beszélhetek a félelmeimről; hogy elmondhatom a vágyaimat anélkül, hogy attól kellene félnem, hogy elítél érte. 
  • Az intimitás az, hogyha nem is gondolunk egyet, tudunk róla korrekten és nyíltan beszélni, hogy fel merjük vállalni az érzéseinket.

Saját felismerésem is, hogy annyira lehet intim egy összekapcsolódás, amennyire megengedem magamnak, hogy a másik az álarcaim nélkül lásson, és amennyire a másik is megengedi magának ugyanezt – és amennyire egymás felé is ezzel a megengedéssel fordulunk.

Annak, hogy nem merem magam ebben a szűretlen formában megmutatni, gyakran a szégyen az oka, illetve a megszégyenüléstől (vagy annak megismétlődésétől) való félelem.

A saját belső munkám során én is szembesültem vele, hogy jó par réteg internalizált szégyent hordok magamban, ami miatt néha még mindig tartok attól, hogy „sok vagyok”, és ami miatt félek megmutatni olyan oldalaimat, amik a belső kritikusom szerintem nem a kirakatba valók.

Ez szinte természetes velejárója annak a szocializációs folyamatnak, amelyen keresztülmegyünk – és amely során gyakran a megszégyenítés eszközével próbálnak minket rávenni bizonyos viselkedésformák elhagyására, és más viselkedések kultiválására. Valamilyenné faragnak minket, mondván: így könnyebben beilleszkedhetünk a törzsbe, illetve a „faragóink” is ugyanezen a tanításon estek keresztül.

(Itt fontos megjegyezni, hogy sokszor ezt a legnagyobb jóindulattal és/vagy öntudatlanul teszik, mintha a túlélésünk eszközeit próbálnák nekünk átadni- és ugyanakkor ez nem érvényteleníti az ezzel okozott fájdalmat.)

Ha például generációkra visszamenően az a minta, hogy az él túl, aki láthatatlan tud maradni, akkor valószínűleg mindent meg fognak tenni a szülők, hogy átadják ezt az üzenetet. Egy ilyen környezetben bármilyennek lenni nem szabad, mert „az életünkkel játszunk”, és erre emlékeztetni is fognak minket.

Viszont személyiségfejlődésünk és pszichológiai felnövésünk során fokozatosan elénk tárulhat annak is a lehetősége, hogy a korábbiakban negatívnak tapasztalt kapcsolatoktól eltérőeket válasszunk; hogy autonómiánkat használva tevőlegesen alakítsuk a környezetünket, és megtaláljuk azokat az embereket, akik magukkal szemben – és ennél fogva velünk szemben is – képesek az elfogadásra.

Ha létrejön egy olyan kapcsolat, ahol meg van engedve a létezésem milyensége, a természetes valóm, ott transzperszonális, a személyesen és az anyagi természet korlátain túlmutató élmény születhet. Előbújik a lélek a csigaházából – és ha ezt romantikus kapcsolódásban történik, akkor a lelkek összefonódását természetes módon követi a test is.

Ha a lélek diktálja a test ritmusát, a test összhangra talál. Ha megkíséreljük a lelket az akaratunk igája alá hajtani és kifeszegetni a csigaházából, a lélek összehúzódik.

Én azt gondolom, hogy az emberi lélek, az összekapcsolódások, a külön életek és sorsok egymásba fonódásának misztikuma sokkal hatalmasabb annál, hogy azt redukcionista, materialista módszertannal megmagyarázhassuk. Az intimitás nekem ezt az összefonódást jelenti: azt a helyet, ahol hagyom beleoldódni a saját létezésem határait az abban a pillanatban létrejövő folyamba (ami nem is biztos, hogy csak a kettőnké).

Tamás az ehavi témánk egyik nagykövete, akiket itt ismerhettek meg jobban.

Kapcsolódó cikkek