Már több hónapja követlek a TikTokon és az Instagrammon, ahol csak ámulok és bámulok, hogy milyen meseszép helyekről jelentkezel be éppen. Amit viszont a legjobban szeretek hallgatni az a hangod, amikor is a pozitív gondolataiddal próbálsz segíteni nekünk követőknek, hogy merjünk mi is kilépni a komfortzónánkból. Kíváncsi vagyok te, hogy lépted meg az első ilyen lépcsőt?!
Kérlek, mesélj magadról egy kicsit
Takács Szabinának hívnak. Az egész életemet a szabadság megélése iránti vágy határozta meg. 18 évesen hirtelen megfontolásból kiköltöztem Görögországba. Nem szerettem volna mindenáron megfelelni a társadalom által felállított elvárásoknak, és egy materialista életet hajkurászni. Azóta folyamatos mozgásban vagyok, mondhatni kalandorként próbálok minél többet magamba szívni a világból.
Az első években nyilván a világlátás volt a fő szempont, de hamar rájöttem, mennyi minden mást is ad ez a fajta életmód. Amikor utazol és megismerkedsz más kultúrákkal, emberekkel, teljesen megváltozik a világnézeted. Sokkal nyitottabb, befogadóbb és bátrabb leszel. Folyamatosan arra vagy kényszerítve, hogy minden egyes nap kilépj a komfortzónádból. Rájössz, hogy az élet folyamatos lehetőségek sorozata, és ha valami nem sikerül, nem kell bánkódni miatta, mert az élet mindig kinyit majd egy új ajtót számodra.
Már több mint 12 éve bőröndből élsz, mi volt a kiváltó ok, hogy annak idején teljesen felborítottad a megszokott életedet?
Imádom az életem és annak minden megpróbáltatásokkal teli időszakát is, hiszen ezek formáltak azzá az egészséges világszemléletű, nyitott felnőtté, aki ma vagyok. Azt vettem észre, hogy a fiatalokat állandóan siettetik és feleslegesen stresszelik. Sokan úgy élik az életüket, mint egy óramű. 30 éves korára mindenki diplomát, jól fizető munkát, a legmenőbb autót, saját házat és vállalkozást szeretne, aztán ha valamelyik pontot nem sikerül kipipálni, akkor jön a csalódottság. Pedig az élet ennél sokkal többről szól. A lényeg az kellene, hogy legyen, hogy mindenki azt csinálja, amiben megleli a saját boldogságát. Elvárások nélkül.
Én ugyan végig néztem a képeidet, meg a TikTokos videókat, de aki esetleg nem ismer még, mesélj egy picit arról, merre jártál az elmúlt 12 évben, és melyek a legkedvesebb emlékeid ezek közül?
Több mint 15 helyen éltem a világban, beleértve Norvégiát, Spanyolországot vagy Finnországot, és közel 40 országban volt szerencsém megfordulni. A kedvenc helyem mindenféleképpen Dél-kelet Ázsia, sokat tanultam az ott élő önzetlen és kedves emberektől arról, mit is jelent igazából az a szó, hogy gazdagság.
Ide köthetőek a legszebb élményeim is, például az, amikor fennakadtunk egy folyón hajóval a dzsungel kellős közepén Laoszban, majd miután kievickéltünk, a helyiek befogadtak minket egy párházas helyi falucskában az éjszakára, majd másnap egy mezőgazdasági gépüket átalakították, hogy elvigyenek minket az úti célunkhoz.
Gondolom neked is van bakancslistád, tudod már mi a következő úti cél?
Manapság már nem is feltétlenül helyek, inkább élmények vannak a bakancslistámon. A közeljövőben szeretném megcsinálni a skydiver jogosítványt, de jó lenne eljutni akár az Everest base camp-be is. Jövő áprilisban megpróbálom megszerezni az Új-Zélandi vízumot, és ha minden jól sikerül, szívesen kipróbálnám, milyen ott az élet.
Számodra mit jelent az elmúlás, hogyan tudod elengedni, ami már nem, szolgál téged?
Az elmúlással, mint fogalommal folyamatosan szembe kell néznem, hiszen az én életformámmal szinte semmi sem állandó. Sem egy munkahely, vagy egy földrajzi pont. Sokévnyi önismereti utazás után ma már tudom, az életben semmit és senkit sem birtokolhatunk, és ha képesek vagyunk arra, hogy ezt megértsük, a lelkünket felemésztő aggódás is elmúlik. Az elengedés számomra azt jelenti, hogy megbékélünk a sorsunkkal és engedjük, hogy az élet vigyen minket a számunkra kijelölt úton.
Ez nem azt jelenti, hogy nem a mi kezünkben van az irányítás, inkább azt, hogy megértjük, minden okkal történik, hiszen soha senki nem kap nagyobb terheket annál, mint amit cipelni képes. Az egyetlen feladatunk az, hogy megtanuljunk élni minden lehetőséggel, ami ebbe az életbe belefér, és úgy tudjunk visszanézni, hogy igen, mi igazán éltünk. Ha ehhez el kell engednünk olyan kapcsolatokat, szituációkat, helyeket, amik már nem szolgálnak tovább minket, azzal nem adjuk fel a harcot, csak teret adunk valami újnak. Hiszen egyetlen egy életünk van, és amikor bátrak vagyunk, akkor történnek csak jó dolgok igazán.
Mit tanácsolnál azok számára, akik még csak játszadoznak a gondolattal, hogy hasonlóképpen éljenek, mint te, de még bátortalanok ahhoz, hogy belemerjenek vágni a kalandba?
Ha valaki hasonló életet élne, csak azt tudom tanácsolni, hogy ha rettegnek attól, hogy mi sülhet el balul, akkor csak csinálják félve.
Szabina egyik havi nagykövetünk is, bemutatkozását itt találod.
