fbpx
Megjött a kedved az olvasáshoz, de nem tudod, mit válassz? Végig bújtuk a Libri sikerlistát, és kiválasztottunk pár szerintünk jó könyvet, amit érdemes lehet kiolvasni.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Normális vagy – Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban- Dr. Máté Gábor, Máté Dániel

Ez a könyv tavaly óta ott lapul a polcomon, és az idei év nagy célkitűzése, hogy mindenképpen elolvassam. Eddig még sosem csalódtam Máté Gábor munkásságában. A legújabb, fiával közös kötetében a betegségek valódi okait kutatja, miközben éles kritikát fogalmaz meg a minket körülvevő mérgező világról, valamint utat mutat az egészség és a gyógyulás felé. Elmondása szerint, az eddigi talán legösszefogotabb könyve a témában, amiben persze megoldást is kínál.

Állva maszturbálok – Szorongásnapló – Benedek Ágota

Már a borítója is nagyon hívogató, vagy legalábbis feltűnést keltő, még ha tudjuk is, hogy nem ez alapján kell ítélni. Két év telt el a Rumbarumbamm című karanténnapló megjelenése óta, amelyben Benedek Ágota a világjárvány mindenkit érintő abszurd, lehangoló vagy éppen humoros mozzanatait dolgozza fel. Új könyvében az írónő azóta is a folyamatosan tartó őrület-szorongásait veszi sorra, és megtudhatjuk, mi történt vele az elmúlt időszakban. Kíméletlen humorral hasít ismét, ami még a legdrámaibb pillanatokat is nevetéssel oldja. Akárcsak egy jó xanax.

Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet – Matthew Perry

Tegye fel a kezét, akinek Chandler volt a kedvenc karaktere a Jóbarátokban! Akkor nektek most van egy jó hírünk, mert Matthew Perry könyvet írt.

“A Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet nyers, kíméletlen önvallomás, aminek a megírásához komoly bátorság kellett. Mint kiderül, Matthew Perry nagyon bátor. Őszintén ír a függőségéről, betegségeiről és a keserves magányáról.” Így szól a könyv bemutatója, amire én azonnal felkaptam a fejemet, mert végre bele láthatunk, mi van a csillogás mögött. Ha téged is érdekel, hogy mik történtek a színészek a színfalakon kívül, ezt a könyvet szeretni fogod. 

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32