fbpx

Hu-Yang Kamilla – Belső Tájakon kiállítás ajánló

Még mielőtt átadnánk magunkat a virágzó tavasznak, látogassunk el Hu-Yang Kamilla első önálló kiállítására, és ragadjuk meg vele az alkalmat a téli, befelé fordulós időszak lezárásához.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kamilla kék-szériás képei elmélkedéssel és önismereti kérdésekkel töltik meg a FISE Galéria tereit. Három falon csodálhatjuk meg a különböző méretű és technikákkal készült alkotásait.

Belépve a terembe, már az első pillanatban érződik, hogy nem kevés munka van a képek készítése mögött, melyek fókuszában az egyén, a természet és az épített környezet álomszerű metaforái találkoznak a lélek belső folyamataival. A rajzokon keresztül Kamilla elgondolkodtatón és számomra egy kicsit misztikusan mossa össze a geometriai elemeket, a természeti motívumokat és az emberi alakokat. Érdemes előttük lelassulni, elmélázni és keresni a kapcsolatokat fa, virágzás, víz, hold, falak, személyek és a mindennapjaink között. Mindeközben ha hagyjuk, a kiállított képi világ dimenzióiba Dénes Ádám hanginstallációja még mélyebben belemerít minket.

Fotó: Csipes Antal

Ha itt járunk, bátran olvassuk be telefonunkkal a falra ragasztott QR kódokat is. Ennek köszönhetően Kamilla felolvasását hallhatjuk. Az elhangzó sorok segítenek, hogy közelebb kerüljünk mind az alkotóhoz, mind az alkotáshoz egyaránt. Tetszik ez az interaktivitás, így hiába nincs velünk Kamilla a látogatás során, mégis olyan, mintha jelen lenne. 

Nehéz a kiállított darabok közül egy kedvencet kiválasztani, de mégis megpróbálom. Talán a zine-t emelném ki, amely a falon lógva átlapozható, és mellette az összes oldal, kis kiegészítéssel megelevenedik külön-külön. A kiadvány így nemcsak teljes egészében, de oldalai egyesével is megállják a helyüket. 

Forrás: Hu-Yang Kamilla

Javaslom, hogy a technikákban is mélyüljünk el egy kicsit. A rizográf nyomatok többnyire két vagy maximum három színnel elevenednek meg a szemünk előtt. Finomságuk és tisztaságuk hűen reflektálja a képen megelevenedő gondolatokat. A színes ceruzával készült rajzok pedig a technikának köszönhetően számomra még egy szinttel mélyebben az őszinteséget képviselik.

A kiállítás ajándéka egy önismereti utazás. Mindegy, hol tartunk benne, legyünk a startmezőn, középúton vagy már a célnál, biztosan viszünk haza útravalót, ami hozzájárul a személyes fejlődésünkhöz.

A fényképen: Hu-Yang Kamilla
(a fotó a szerző tulajdonában van)

A kiállítás március 16-ig minden hétköznap 14:00 és 18:00 óra között látogatható a FISE galériában. 

Március 16-án Kamilla Vági Zsolttal beszélget majd képekről, alkotásról, önismeretről, és lelki egészségről szintén a FISE galériában a kiállítás finisszázsaként. Az esemény részletei itt találhatók.

Kamilláról és a kiállításról bővebben ebben a cikkben olvashatsz.

Borítókép: Csipes Antal

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32