Korábban már vol egy cikkem a modernkori zaklatókról, nos talán ezt a történetet is ide sorolhatnám. Bár mentségére szóljon, hogy zaklatónak nem hívnám, viszont bennem hagyott egy kis rossz érzést.
Random randira hívás – story time
A történethez tudni kell, hogy jelenleg a családi házunkban lakom, apukámék alatt, a földszinten, tulajdonképpen külön lakásban, csak egy bejárati ajtó azonos. Nagyjából egy héttel ezelőtt kezdődött nálunk a tetőcsere, azóta munkások járkálnak a kertben a nap nagy részében. Ehhez hozzátartozik, hogy egyelőre csak a hálószobában van függönyöm, így az életterem nagy részébe belátnak, főleg ha bent fel van kapcsolva a lámpa. Ezzel eddig annyira nem volt bajom, nyilván kellemetlen, de egyébként normális emberek, nem bámulnak befele, se semmi ilyesmi.
Kivitelezőjükkel egyszer beszéltem nagyjából két szót, mert azt hitte, édesapám nincs itthon, ezért hozzám kopogott. Ez tényleg körülbelül két perc volt, hiszen szóltam apának, jöjjön le, mert valamit szeretnének. Egyébiránt semmilyen kommunikáció vagy kontakt nem volt köztem és az itt dolgozó emberek vagy vezetőik között.
Pár nappal később valóban csak én voltam itthon, és megint kopogtatott a kivitelező, akihez immáron nekem is volt egy kérdésem. A barátommal (aki egyébként igen gyakran megfordul itt, de lehet pont nem futottak össze vele) jövő év elején szeretnénk összeköltözni, és egyre jobban foglalkoztat minket a raklap bútor készítése, efelől akartam érdeklődni. A szituáció az volt, hogy miután nekem elmondta, mit akar, megkérdeztem, hogy egyébként a raklapokkal mi a szándékuk, mert ha semmi, akkor én szívesen megtartanám őket. Mire elkezdett poénkodni, hogy sokba fog ez kerülni nekem, mondtam oké akkor nem kell, csak ha esetleg kidobnák vagy ilyesmi akkor hagyják itt nekem. Erre jött az újabb “hatalmas poén”, hogy ha elmegyek vele randizni, akkor enyém az összes raklap. Mondom, azt biztosan nem, és innentől le is zártam a beszélgetés ezen részét.
Mi a baj ezzel az én véleményem szerint?
Lehet azt mondani, hogy túlreagálom, azt is, hogy ezzel semmi gond, és miért ne próbálkozhatna be, vagy, hogy ne hisztizzek már, örüljek, hogy szépnek talált… Én mégis úgy érzem, hogy a saját otthonomban, ahova ők belátnak nap, mint nap, egy ilyen hatására kb. pucérnak érzem magam. Előfordult már, hogy az utcán szólított le valaki, és ott is kicsit kínos volt a helyzet, de valahogy azt egy bátor lépésnek gondoltam, és kevésbé éreztem határátlépésnek, mint ezt.
Szerintem az, hogy valaki dolgozik egy embernek, az ő otthonán, és nagyjából két szót vált a lányával, aki semmilyen jelet nem küld neki egyáltalán, ízléstelen egy ilyet benyögni. Pusztán amiatt a tény miatt, hogy ő egy férfi, én pedig egy nő, még nem jogos randira hívnia. Számomra ez egy rossz élmény volt, mert azt éreztem, hogy akkor ezek szerint lehetséges, hogy például figyel kintről, ami nem hat éppen kedvezően a komfort érzetemre. Egy ilyen helyzetben valamiféle bizalom van a tulajdonos és a munkával megbízott között, amit azt gondolom egy ilyen húzással átlép a kivitelező. Még akkor is, ha csak viccnek szánta. Egyáltalán nem ismer, nem tud rólam semmit, se azt, hogy egyedülálló vagyok-e, se azt, hogy mennyire veszem az ilyen jellegű vicceket.
Mikor lett volna helyénvaló a randira hívás?
Úgy vélem, hogy ha egy hete minden nap kimennék a hidegbe forró teával/kávéval (ami önmagában még mindig csak empátia és kedvesség lenne) kínálni őket, vagy szemkontaktust vennék fel, és folyamatosan jeleket küldenék, akkor joggal merülhetett volna fel ez a kérdés. Véleményem szerint egy felnőtt férfi nagyon is érzi azt, amikor egy nőnek bejön, tudnia kell, mik ezek a jelek, éreznie kell azt a bizonyos vibrálást a levegőben. Ennek teljes hiánya pedig éppen arra jelzés, hogy az illető nő semmit sem szeretne. Felmerül bennem például az a kérdés is, hogy minden munka során kinéz magának valakit vagy ez csak egy vicc volt, amivel engem talált be?
Sajnos egyébként gyakran észrevettem már, hogy a kedvességet, az empátiát félreértik az emberek, és mindjárt lehetőséget látnak benne. Ezért még inkább figyelni kell, és éppen emiatt bosszant az aktuális szituáció, mert ezúttal semmilyen kontaktom nem volt senkivel. Továbbá azért is, mert egyébként aznap délelőtt pont felmerült bennem, hogy szegény munkások baromi hidegben dolgoznak kint egész nap, viszek tényleg egy meleg teát vagy valamit nekik. Viszont ezután a lépés után elvetettem a gondolatot, köszönhetően a kivitelezőjüknek.
Mi a megoldás erre?
Őszintén, magam sem tudom. De talán úgy nevelni gyerekeinket, hogy érezzék ezeket a helyzeteket és tiszteletben tartsák mások határait, vagy a munka által megkívánt morált. Rosszabb helyzetekben nyilván a felettesnek való jelzés a megoldás, de ez egy másik történet. Esetleg ha már felmerül egy ilyen kérdés, akkor asszertív módon közölhetjük a véleményünket, érzéseinket, gondolatainkat, hátha elgondolkodik rajta a másik. Persze csak ha meglepettségünkben eszünkbe jut asszertíven kommunikálni…
