Noha megjegyzése nem volt viccnek szánt mellékzöngétől mentes, arra azért alkalmas volt, hogy bizonyosságot nyerjen, férfiakkal kapcsolatos sztereotípiák igenis vannak, mi több, tele a padlás velük. Viszont az elmúlt években a szóbeszédben és különböző médiafelületeken csorbult reprezentáltságuk miatt igencsak megfeledkeztünk róluk. Ezért a lemaradás behozására történő kísérletként szeretnék lehetőleg minél több szót ejteni az esténként kanapén döglődő, focimeccset bambán bámuló, a konyhában szenvedő asszonyt válogatott vakkantásokkal különböző tevékenységek mielőbbi elvégzésére utasító nemmel kapcsolatos sztereotípiák helyzetéről.
De mi is az a sztereotípia? Eszik-e vagy isszák, ütős vagy labdasport, kirántva jobb-e vagy pedig párolva? A sztereotípia az emberi agy sémaalkotásra való törekvésének végterméke. Agyunk a beérkező adatok feldolgozását különböző információfoszlányok kiragadásával, és azok korábban már eltárolt jellemzőkkel történő összevetésével könnyíti meg. A gyakorlatban ez a következőképp néz ki: Amikor megismerkedünk valakivel ahelyett, hogy minden látható személyiségjegyét külön-külön elraktároznánk, kiemelünk bizonyos attribútumokat, amiket aztán a hozzájuk legmegfelelőbben társítható csoportba helyezünk. Ahelyett tehát, hogy újonnan szerzett ismerősünkkel kapcsolatban elraktároznánk annak magasságát, hajhosszát, testalkatát, szemének a színét, körmének a vastagságát és fogainak árnyalatát, egy a rá jellemző jegyek összességéhez legközelebb álló halmazba osztjuk: Magas, alacsony, kövér, sovány, fekete, fehér. Az alapvetően természetes, jellemzően a tudatalattiban lezajló folyamat búgjai azonban akkor jelentkeznek, amikor ezekhez a csoportokhoz személyes tapasztalatokon, rosszabb esetben pedig különböző hallomásokon alapuló viselkedésmintákat társítunk. Majd ezek mentén egyénekre vonatkozó következtetéseket vonunk le.
Ez a cselekvéssorozat eredményezi a különböző előítélek megjelenését, amit leginkább a minket is magába foglaló csoport felsőbbrendűségébe és helyességébe vetett hit táplál, és ami más csoportok tagjainak elkerülhetetlen lealacsonyítását idézi elő. Ez a felületes képalkotás okozhatja azt, hogy a közbeszédben a sztereotípia fogalma legtöbbször negatív fűszerezésű. Az emberek többségének a szőke nőkkel kapcsolatban nem bájuk és ragyogásuk, hanem korlátozott agyi kapacitásuk, és a társadalom egészére veszélyt jelentő vezetési képességeik ugranak be. Az olaszok vadul hadonásznak, és állandóan üvöltenek egymással. Az alacsonyak jó eséllyel pályázhatnak a Gyűrűk Ura bármelyik hobbit szerepére. A túlsúlyosak kedvenc kajája pedig a kacsazsírral megkent tepertőkrémes kenyér disznózsírban áztatott kolbásszal és zsírszalonnával. Mindezek mellett van azonban egy sztereotípia mind fölött, egy sztereotípia kegyetlen, egy a sötétbe zár, bilincs az egyetlen, ez pedig nem más, mint az úgynevezett nemi sztereotípia. A nőket és férfiakat első- és másodlagos nemi jellegeik szerint szétválasztó égi tünemény, a társadalmat megszédítő káprázat.
Noha igazán „népszerűvé” leginkább az elmúlt években vált, kiváltképp a különböző társadalmi egyenlőtlenségek miatt a két nem közt kiélesedő ellentéteknek köszönhetően, mégis az egyik legősibb csoportosítási formáról van szó, s mint olyan, nem mentes a fent felsorolt sztereotípiákra vonatkozó jellemzőktől. Bántóan leegyszerűsítve, de a lényeget mégis kellően megragadva, a 2021-es esztendőre jellemző kommunikációs színvonalra lefordítva: A nők csak rinyálni tudnak és a párjuk által kemény munkával megkeresett pénzt szórni, szerepük szerint pedig ajánlott, ha megmaradnak a konyhához, mosógéphez és porszívóhoz köthető tevékenységek elvégzésénél. Ezzel szemben a férfiak kivétel nélkül az alacsonyabb rangú nők elsőszámú kihasználói, szinte biztos, hogy agresszív állatok egytől-egyig, akik hangos füttyel és kurjantgatással kommunikálják szexuális természetű vonzalmukat a kiszemelt nőstény irányába.
Mindez pedig kvintesszenciája annak a méregnek, amely közvetlenül felelős az elmúlt években tapasztalható világszakadásért. Közvetve pedig az éles határvonalak mentén történő gondolkodásért, a bonyolult dolgok leegyszerűsítéséért, az egyszerű dolgok túlbonyolításáért, a viták józan észt mellőző elkorcsosulásáért, a „Te vs. Én”, „Mi vs. Ők” ellentétpárok áthidalhatatlanságáért felelős. A különböző skatulyák épülnek és szépülnek, falai pedig egyre csak magasodnak.
Csakhogy a cikk címének premisszájáról is essen némi szó: Mindegyik, bármelyik és akármelyik sztereotípiát kikérem magamnak, amint előítéletté silányulva telepszik az emberi agy gondolkodásért felelős részére, ellehetetlenítve ezzel az egymáshoz való közeledés lehetőségét. Legyen szó a tökeim vakarásáról, arról, hogy az igazi férfi sosem sír, de ha igen, azt is kőkeményen és macsósan csinálja, hogy mindig a szexre gondol vagy a kajára, vagy a kajával való szexre, teljesen mindegy. Ha mindez semmi másra nem jó, csak arra, hogy malterként fogja össze az ugyan bőrszínében, magasságában, nemében és korában valóban különböző, alapvető tulajdonságaiban, szükségleteiben és érdekeiben azonban megegyező embereket elválasztó falat, hát nyasgem! Meglehet, hogy a különböző sztereotípiák születése egy automatikus, legtöbbször tudatalatti folyamat, de a nyomán megjelenő előítéletek igenis irányíthatók és felülírhatók, csak rajtunk áll, úrrá lesz-e nyitottságunk megrögzöttségünkön.
A bekezdésben említett, „Egy nő átlagos napja férfi szemmel” című cikket itt olvashatjátok.
