Közel egy éve hagytam el az “arckönyvet”, a Facebookot. Először csak rövid idejű digitális detoxot terveztem – végül hosszabb idő lett belőle. És terveim szerint ez nem is fog változni.
Napokon belül betöltöm a 30-at. Tudom, nem velem történik meg először a Földön és a kor csak egy szám. De nekem mégis egy nagy mérföldkő, amire úgy érzem, megéri szánni pár percet.
A problémák olyan hatalmas hullámokként csapnak össze feletted, hogy segítség nélkül megfulladnál? Ilyenkor érdemes terapeutához fordulni. Bárki számára eljöhet az a pillanat, hogy egyedül nem megy tovább. De hogyan válaszd ki a megfelelő szakembert?
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én hiszek benne, hogy minden okkal történik az életben. Ennélfogva egy találkozás valakivel, szintén nem a véletlen műve, hanem annak úgy kellett lennie, mégpedig azért, hogy valamit tanítson nekem.
A szorongás sajnos kiskorom óta jelen van az életemben. Úgy tűnt, hogy a mindennapi teendők, a tanulás és a célok segítenek túllendülni az ebből fakadó nehézségeken. Míg el nem jött az a bizonyos pont, hogy a szorongásom mentális betegséggé vált.
Emlékszem, gyerekként elképesztően irigyeltem a felnőtteket. Leginkább amiatt, hogy szabad akaratukból tesznek bármit. Alig vártam, hogy én is kiszállhassak az iskolapadból, és elmondhassam, hogy dolgozom. Akkoriban ezzel volt egyenlő számomra a felnőttség: a munkával.
Szeretteinkhez, barátainkhoz végtelen kedvességgel fordulunk, de ha rólunk van szó, máris szigorúak és kevésbé megértőek vagyunk. Gyakran tapasztaltam én is ezt az érzést. Utánajártam, mi állhat az önszeretet hiánya mögött.
Aktuális fő témánk révén gondoltam csak el kéne filóznom ezen a felnőtté válás – felnövés dolgon. Mondhatom, nem biztos, hogy túl sok jóra jutottam, ami számomra is nagy felismerés.
Felnőtt életem egyik rendszeresen visszatérő nehézsége, hogy az agyamban pörgő ezer dolog miatt túlterheltnek érzem magam. Ha a férjem megkérdezi, hogy mit vegyen át, nem segít. Számomra nem maga a feladat elvégzése a nehéz, hanem mindennek az észben tartása, vagyis a mentális terhelés.
A mérgező szülők gyerekei számára sokkal nehezebb lehet a felnőtté válás. Nehéz és hosszú útra kell indulniuk, hogy kitörhessenek az „árnyéklétből”. Útjuk során felnőttként kell megtalálniuk és önmagunkban is felépíteniük azt a világot, amire gyerekként is szükségük lett volna, de sohasem lehetett benne részük.
Közel egy éve hagytam el az “arckönyvet”, a Facebookot. Először csak rövid idejű digitális detoxot terveztem – végül hosszabb idő lett belőle. És terveim szerint ez nem is fog változni.
Napokon belül betöltöm a 30-at. Tudom, nem velem történik meg először a Földön és a kor csak egy szám. De nekem mégis egy nagy mérföldkő, amire úgy érzem, megéri szánni pár percet.
A problémák olyan hatalmas hullámokként csapnak össze feletted, hogy segítség nélkül megfulladnál? Ilyenkor érdemes terapeutához fordulni. Bárki számára eljöhet az a pillanat, hogy egyedül nem megy tovább. De hogyan válaszd ki a megfelelő szakembert?
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én hiszek benne, hogy minden okkal történik az életben. Ennélfogva egy találkozás valakivel, szintén nem a véletlen műve, hanem annak úgy kellett lennie, mégpedig azért, hogy valamit tanítson nekem.
A szorongás sajnos kiskorom óta jelen van az életemben. Úgy tűnt, hogy a mindennapi teendők, a tanulás és a célok segítenek túllendülni az ebből fakadó nehézségeken. Míg el nem jött az a bizonyos pont, hogy a szorongásom mentális betegséggé vált.
Emlékszem, gyerekként elképesztően irigyeltem a felnőtteket. Leginkább amiatt, hogy szabad akaratukból tesznek bármit. Alig vártam, hogy én is kiszállhassak az iskolapadból, és elmondhassam, hogy dolgozom. Akkoriban ezzel volt egyenlő számomra a felnőttség: a munkával.
Szeretteinkhez, barátainkhoz végtelen kedvességgel fordulunk, de ha rólunk van szó, máris szigorúak és kevésbé megértőek vagyunk. Gyakran tapasztaltam én is ezt az érzést. Utánajártam, mi állhat az önszeretet hiánya mögött.
Aktuális fő témánk révén gondoltam csak el kéne filóznom ezen a felnőtté válás – felnövés dolgon. Mondhatom, nem biztos, hogy túl sok jóra jutottam, ami számomra is nagy felismerés.
Felnőtt életem egyik rendszeresen visszatérő nehézsége, hogy az agyamban pörgő ezer dolog miatt túlterheltnek érzem magam. Ha a férjem megkérdezi, hogy mit vegyen át, nem segít. Számomra nem maga a feladat elvégzése a nehéz, hanem mindennek az észben tartása, vagyis a mentális terhelés.
A mérgező szülők gyerekei számára sokkal nehezebb lehet a felnőtté válás. Nehéz és hosszú útra kell indulniuk, hogy kitörhessenek az „árnyéklétből”. Útjuk során felnőttként kell megtalálniuk és önmagunkban is felépíteniük azt a világot, amire gyerekként is szükségük lett volna, de sohasem lehetett benne részük.
