fbpx
A nyári szünidő picit talán minden szülőnek stresszes időszak, mert meg kell oldania, hol legyenek a kisebbek, ki vigyázzon rájuk, amíg munkaidő van. Kerestünk néhány megoldást a problémára!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Idén egy picit talán még nehezebb ez az időszak, hiszen a karantén miatt már az elmúlt hónapokat is meg kellett oldani valahogyan. Fontos azonban, hogy próbáljunk pozitív gondolatokat is belevinni, például, hogy most végre több időt tölthetünk velük, hiszen ahogy nőnek, úgy lesznek egyre „cikibbek” a szülök.. Na de mégis hogyan vészeljük át a vakációt?

Csere-bere fogadom

Érdemes olyan barátokkal körülvennünk magunkat, akiknek hasonló korú gyerekeik vannak, mint nekünk. A szülői értekezletek alkalmával, vagy a reggeli, délutáni gyerekért menetelkor amúgy is összefutunk szülőtársainkkal, a velük való jó kapcsolat pedig hasznos lehet nyáron is!

Beszéljetek össze, hogy adott napokon kinél legyenek a gyerekek! Ha többen is vagytok egy társaságban, akkor még szuperebb, mert annál több nap lehet megoldva. Persze, akihez egyszerre kerül 4-5 gyerek az nem kis felelősséget kap, de talán kárpótolja az a négy nap, amikor szabadabb lehet.

gyerek
Táborok

Mikor közeleg a szünidő, első mentsvárként a táborokra gondolunk. Fontos azonban, hogy megbeszéljük a gyerekkel, biztosan szeretne-e menni, és vonjuk be a választásba. Ezen kívül pedig azt tanácsolom, beszéljünk barátai szüleivel is, hogy biztosan lesz-e egy cimbora a kinézett programon. Ez különösen az első alkalmakkor fontos, mert nagyon rosszul is elsülhet egy ilyen távollét.

Személyes tapasztalatom, mikor általános iskolában az első táborra készültem, abban a tudatban, hogy a barátnőm is ott lesz. A helyszínen derült ki, hogy nem jött el, és nagyon egyedül éreztem magam. Szerencsére találtam egy kislányt, akivel össze tudtam barátkozni, de ez is kevés volt ahhoz, hogy a diszkomfort elmúljon. Sírva hívtam fel anyukámat egy elkért telefonról, hogy jöjjön értem, mert nagyon nem érzem ott jól magam. Így is történt, anyukám hamarosan hazavitt. Ezt tanácsolom minden más szülőnek is, aki ilyen helyzetbe kerül: fontos, hogy a gyerekek érezzék, hogy figyelembe vesszük az érzéseiket és ha baj van, számíthatnak ránk.

Otthon, édes otthon

Mikor nincsen más opció, mint otthon maradni, akkor sincsen veszve semmi. Sőt, nagyon fontos, hogy értékes időt töltsünk el gyermekeinkkel. Egy korábbi cikkünkben szerkesztőnk kedvenc gyermekkori játékairól mesél, meríthetünk innen is ötletet. Vagy készíthetünk nekik úgy nevezett matatófalat, amire különböző eszközöket szerelünk, amiket a hétköznapokban is használunk. Ilyen például a zipzar, a lakat, vagy újrahasznosíthatunk egy műanyag flakont, és felszerelhetjük rá azt is feladatként, hogy rá kelljen csavarni a kupakot.

Ez több okból is nagyon hasznos játék: egyrészt házilag is elkészíthető, együtt a gyerekekkel, ami mindenki számára egy összekovácsoló program lehet. Másrészt lefoglalja a gyereket úgy, hogy közben fejlődik a finommotorika képessége. Ezt a falat első sorban kicsiknek ajánlják, de megfelelő kreativitással nagyobbak számára is csinálhatunk, segítségünkre lehet ebben például a Pinterest.

gyerek

Szerencsére ma már az internet nagy segítség lehet minden szempontból. Vannak fent színezők, különböző feladatok, amiket kinyomtathatunk, és ezek is leköthetik a gyerekeket egy időre. Illetve találtunk egy olyan honlapot is, ahol kifejezetten gyermekprogramokat ajánlanak. Ezek többnyire szabadtéri, vagy legalábbis lakáson kívüli események, de jól jöhetnek például a hétvégékre.

Hasznos lehet az is, ha kutyával együtt élünk, bevonhatjuk a gyereket a kutyus nevelésébe, illetve időtöltésben is segítségünkre lehet egy eb, aki lefoglalja. Erről itt írtunk részletesebben.

Ajánlom még a hangoskönyveket is. A gyermekek számára fontos a meseolvasás, de mikor nincsen erre időnk, mert éppen dolgozunk, akkor jól jöhet, ha csak elindítunk egy mesét a lejátszón, és a gyermek tudja azt hallgatni.

Összevonhatjuk még a saját programunkat is a gyerekprogrammal: például menjünk együtt játszóházba, így nekik is lesz társaságuk, és mi közben kikapcsolódhatunk a barátokkal. Nem beszélve azokról, akiknek sajátjuk még nincsen, de imádják a gyerekeket. Biztosak lehetünk benne, hogy szívesen csatlakoznak hozzánk és játszanak a kicsivel, miközben beszélgetünk. Ezt megint csak személyes tapasztalatból mondom, mert imádom barátnőm 3 éves kisfiát, és bármikor szívesen találkozom vele úgy is, hogy elhozza a kissrácot!

Végső soron pedig, ha nagyon nincsen más lehetőségünk, és muszáj egyedül lennünk, dolgoznunk, akkor esetleg keressünk bébiszittert. Ezen a honlapon találunk hirdetéseket, amiket szitterek adnak fel, de sajátot is feltehetünk, hogy segítséget keresünk. Itt szintén megerősíthetem, hogy megbízható az oldal, én itt találtam a családot, akikhez jártam sokat vigyázni a kisfiukra, és a mai napig jó kapcsolatot ápolok velük!

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32