fbpx

Érdekes sportok: amelyeket talán még nem ismertél

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Sokszor halljuk azt a kifogást a kevésbé sportos emberektől, hogy unalmas az adott mozgás egy idő után. Csak körbe-körbe futkosni vagy ugyan azt a mozdulatsort ismételni óráról órára, nincs benne semmi kihívás. Most mi összegyűjtöttünk pár olyan izgalmas sportágat, amelyek túlmutatnak a focin, futáson és az egyéb ismert sportokon, még az is lehet, hogy párról nem is hallottatok soha.

  1. Capoeira

Erről a brazil eredetű sportról valószínűleg azért már mindenki hallott, de legalábbis látott pár félmeztelen fickót a parkban fura mozdulatokkal egymást körbe táncolni. Ennél azért összetetteb dologról van szó. Azért tűnhet furának külső szemlélőként, mert talán a harcművészet és a tánc szerelemgyerekének tekinthetjük a capoeriat. Története az 1500-as évekbe nyúlik vissza, amikor Portugáliába szállított afrikai rabszolgák kialakították ezt a táncnak álcázott harcmodort. Idővel pedig ez a tánc, vagyis harcművészet lett az elnyomás elleni küzdelem egyik jelképe. Mára pedig alig akad olyan edzőterem, ahol ne oktatának capoeirat is.

  1. Sepak takraw

Ez a fura nevű, Ázsiából származó sport elsősorban Thaiföldön, Malajziában, Indonéziában, Szingapúrban és Mianmarban népszerű. Ha valamihez hasonlítani kellene, akkor talán a röplabda és a foci keveréke lehet. Fő szabálya, hogy a kezüket a játékosok egyáltalán nem használhatják játék közben. A labda nem az itthon megszokott, hanem rattan névre hallgat,és egy kemény anyagból készült nagyobb golyó. Ha igazán jó akarsz lenni ebben a játékban, akkor az sem árt, ha igazi akrobata vagy, mivel nem elég, ha „csupán” jó a labdaérzéked.

  1. Arnis

Ez a nem túl visszafogott sport a Fülöpszigetekről származik, és állítólag egyik első áldozata maga Magellán volt. Ugyanis a legenda szerint az ottani őslakosok dolgozták ki ezt a harcmodort, botokkal felfegyverkezve. Azóta valamicskét finomodott ez a sportág, ám a lényeg igazából annyi, hogy a lehető legjobban el tudd csépelni az ellenfeledet.

  1. Hurling

Ez az ír játék talán ismerős lehet, aki már élt vagy járt ott.  Ez a nagyon összetett sport a lacrosse, a baseball és a hoki egyvelege. Ha a csapatok a hurley nevű fabottal gólt ütnek, három pontot kapnak, ha a kapu fölött lévő oszlopot találják el, akkor pedig egyet. Írországban és az ír közösségekben igazi kultusza van ennek a sportnak, így ha be akarsz náluk vágódni, jó, ha elsajátítod legalább a szabályokat.

  1. Bandy

Az oroszoknak sem kell a szomszédba menni valami furcsa nemzeti sportért. Kétszer 11 játékos igyekszik beterelni az ellenfél kapujába a labdát, azonban stílusosan mindezt jégen teszik, ütőkkel. Kinézetre jégkorong, szabályait nézve viszont inkább foci. A bandy-t orosz hoki néven is szokták emlegetni, és a szabályok kialakítása is természetesen hozzájuk köthető.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32