Gyakran felmerül a kérdés, vajon mennyire hasznos, és ezzel szemben ártalmas a social média, vagy önmagában az Internet. Sokan mutogatnak bűnbakként a közösségi oldalakra, azonban fontos átgondolni, hogy tényleg ők mindenért a felelősek, vagy mi, felhasználók is tehetünk valamit.
Pár napja jelent meg cikkünk a Social dilemma című Netflix filmmel kapcsolatban. Ez arról szólt, hogyan manipulálnak minket ezek az oldalak, hogyan küzdenek a figyelmünkért a cégek, és a politikai pártok. Ijesztő, ahogy működnek ezek az algoritmusok, rendszerek. Most azonban a másik oldalt is vizsgáljuk meg, mert felhasználóként, mi szinte ugyanannyira felelősek vagyunk, mint a tervezők.
Mit mutatok meg
A különböző platformok használatát ezen az oldalon én két részre bontom: mit mutatok meg, és mit fogyasztok/hiszek el.
A mit mutatok meg oldalon az áll, amit én a saját profiljaimon megosztok azokkal, akik követnek engem. Sok problémának ez az egyik forrása. Egyrészt fotótechnikailag, mert sokan már olyan mértékben változtatják át a képeiket, olyan erős retust használnak, hogy annak nem sok köze van a valósághoz. Ennek hatásáról beszéltünk a Miért ér annyit egy like cikkünkben. Ez leginkább a fiatal generációk személyiségfejlődésében okoz gondot, mert fals képet kapnak például egy hétköznapi, felnőtt emberről. Csak egy olyan egyszerű példából kiindulva, hogy ahogy egy lány nőiesedik, a legtöbbünknek kialakul valamennyi narancsbőr a testén. Szerencsére ma már egyre többen kiállnak e mellett, illetve ehhez hasonló természetes folyamatok mellett a közösségi oldalakon.
Azonban túlnyomó részt még mindig tökéletesen sima és hibátlan testeket látunk, és az éppen felnövő fiatal lányban okozhat önbizalomhiányt, hogy neki akkor mért nem olyan a teste, miért változik? Fontos, hogy erősítsük azokat a dolgokat a fiatalokban, hogy a testünk folyamatosan változik, formálódik, vagy akár öregszik, és ezt meg lehet, sőt meg is kell élni pozitívan! Közösségi oldalainkon pedig mi, mint alkotók, igyekezzünk hűek maradni a valósághoz. Vagy legalább megtalálni a középutat, és mértékkel retusálni, eljutni valahogyan arra a pontra, hogy nem szégyen önmagunknak lenni, sőt! Ezért próbáljuk meg elkerülni az olyanokat, mint például a derekat vékonyabbá- vagy a feneket kerekebbre, a dekoltázst nagyobbra változtató opciók a szerkesztőprogramokban, mert egész egyszerűen nem válik senki hasznára, ha mást mutatunk magunkról, mint amik vagyunk.
A valóságot azonban nem csak fotó szerkesztő programokkal lehet manipulálni. Nem egyszer hallunk olyan sztorikat, hogy párok, akik kifejezetten álompárokként hirdetik magukat Instagramon, az egyik felük sorozatosan csalja a másikat, vagy egyszer csak a Margitszigeten összefutunk velük, amint egymástól méterekre ordibálnak egymással. Mindeközben cukibbnál cukibb képeket osztanak meg, ömlengő üzenetekkel a szerelemről, a kapcsolatuk tökéletességéről, az életükről, akár az ágyban fekve, egymást ölelgetve. Az ágyban, amiben előtte egyikük egy másik emberrel csalta meg a párját, és erről nevetve nyilatkozott másnap az ismerőseinek.
Nyilvánvalóan ezeknek a valóság torzításoknak mindig van oka, háttere, lapulhat egy mélyebb probléma mögöttük. Viszont onnantól, hogy a magánéletünket megosztjuk másokkal, felelősek vagyunk érte, az üzenetünkért, amit közvetítünk. És ezekben az esetekben olyasmit közvetítünk, ami nem feltétlenül hiteles. Sajnos a követőink nagy része azonban ezt nem tudja, és lehet, hogy otthon szomorkodnak, amiért nekik nincsen olyan szuper életük és kapcsolatuk, amit ezeken a profilokon látnak. Éppen ezért nagyon gondoljuk át, hogy mit közvetítünk, mit osztunk meg.
Tegyük fel magunknak a kérdést minden poszt előtt, hogy hiteles-e az, amit éppen készülünk feltölteni. Biztosan jó-e nekem, ha a kapcsolatom részleteit úgy hirdetem, mint egy hibátlan dolgot, és ha ez sérül, vajon akkor hogyan fogom azt lekommunikálni ezen a platformon. Egyáltalán kell-e hogy az egész világ rólunk beszéljen, a magánéletünkről? Tudunk-e őszintén azonosulni az aktuális posztunkkal, vagy csak a like-okkal akarjuk a saját önbizalmunkat helyrebillenteni? Mert utóbbi esetében ez nem a legmegfelelőbb eszközhasználat, akkor inkább érdemes elgondolkodni rajta, hogy mi okozza a bennünk lévő problémákat, valóban olyan jó-e a kapcsolatunk, és végül sokkal hasznosabb, ha belátjuk, hogy nincs minden rendben, és a közösségi oldalakba való menekülés helyett megpróbálunk szembenézni a problémáinkkal, akár szakember segítségével, ahelyett, hogy durván szólva átverjük a követőinket.
Mit hiszek el
Ennek a másik oldala, mikor nem feltöltök éppen valamit, hanem profilokat böngészek. Ahogy az előző részben említettem, itt a legnagyobb veszélyben a fiatalok vannak, mert ők még talán sebezhetőbbek, ezzel együtt befolyásolhatóbbak is, mint egy felnőtt ember. Ugyanakkor ne felejtsük el azt sem, hogy idősebb rokonainkra is mennyi veszély leselkedik, hiszen nem mindegyikük tudja helyén kezelni az Interneten talált információkat. Velük is érdemes beszélgetni róla, hogyan működik ez az egész, és mit szabad elhinni, mit nem.
Gyerekként pedig alapból nehéz megküzdeni a testünk változásaival, a környezetünk időnkénti változásával, az új ismeretek elsajátításával. Rengeteg gyereknek vannak bizonytalanságai, amin nem segítettek a közösségi oldalak, ahol hirtelen mindenki nagyon hibátlan egyénként jelent meg. A Social dilemmában az egyik szakember elmondja, hogy mióta megjelent ezek a platformok, nagyot ugrottak a fiatalok körében a pszichés problémákkal rendelkezők, sőt, az öngyilkosságot elkövetők száma is. Persze sokan mutogatnak azonnal, hogy ez a közösségi oldalak hibája maximálisan, de ennél azért árnyaltabb a kép. Hiszen a problémák nem maga az oldalstruktúra miatt alakulnak ki, hanem a felhasználók hamiskás tartalmai révén.
Ahogyan azt az előbb fejtegettem, mi, felhasználók döntjük el, mit osztunk meg a világgal, ezért változtatni is mi tudunk ezen. Felnőttként már képesek vagyunk annyira tudatosak lenni, hogy például nem követjük azokat a profilokat, akik fotóinak nézegetése közben rossz érzések kavarognak bennünk, irigység, féltékenység vagy az önbecsülésünk zuhanása. Számtalan olyan ember van, akiket igazán érdemes követni, mert sokkal valóságosabbak néhány társuknál.
A gyerekek esetében viszont a szülők feladata az, hogy erre őket is megtanítsák. Mindeközben pedig folyamatosan kommunikáljanak egymással a családokban, legyen mindenki nyitott egymásra, mert a 15 éves problémája is ugyanannyira lehet égető, mint a felnőtté, még ha nem is tűnik annak. Hallgassuk meg őket, mert ha lenézzük a gondjaikat, csak azért mert gyerekek, azzal mi is mélyítjük ezeket a problémákat. Talán a legfontosabb még a közösségi oldalakkal kapcsolatban, hogy akár gyerekként, akár felnőttként használjuk, mindenképpen kérdőjelezzük meg azt, amit látunk, és ne higgyünk el rögtön minden egyes posztot. Vizsgáljunk meg adott témákat több oldalról, hallgassuk meg akár olyanok véleményét is, akikkel nem biztos, hogy elsőre egyetértenénk. És ne feledkezzünk meg róla, hogy a valóság nem a telefonunkon van, hanem kint a nagybetűs életben. Próbáljunk inkább onnan inspirálódni.
Lehetünk még úttörők is, akik nem csak módosított, hiteltelen üzeneteket és fotókat osztanak meg, hanem valóság közeliebbeket. Kísérletezzünk ezzel. Mert nem feltétlenül a social médiával van baj, de az tény, hogy megreformálására nagy szükség van. Minél többen lépünk erre az útra, annál nagyobb esélyünk van együtt erre a reformációra.
