fbpx

Hogyan vegyem rá a gyerekemet az olvasásra

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Vannak igazán könyvmoly gyerekek, én is közéjük tartoztam, a kötelező olvasmányok mellett is sokat olvastam. Nagyon szerettem az általános iskolás könyvtárat, aminek gyakori vendége voltam, kivettem több kötetet is, nagy kedvencem volt például a Fiúk kizárva! sorozat. Aztán gimnáziumban is folytatódott a könyv- és irodalomszeretetem, elindultam Stephen King és a hozzá hasonló sci-fi történetek irányába. Ma pedig inkább a kortársregényeket, pszichológiai témájú könyveket olvasom. De nem zárkózom el a jó öreg klasszikusoktól sem, amikből rengeteget tanulhatunk.

Azzal már foglalkoztunk, hogy a mesének milyen jó hatásai vannak a gyerekekre nézve, de mi van azokkal a gyerekekkel, akiket kényszeríteni kell az olvasásra? Egyáltalán kell-e őket kényszeríteni? Hiszen minden szabadidős tevékenységet úgy jó folytatni, ha azt élvezetből tesszük. Ilyen az olvasás is, aminek lehet egy nagyon varázslatos, fantáziával teli, tanulságos mondanivalója vagy olykor komoly igazságokkal körbe szőtt élettörténetek tanulsága. Az biztos, hogy általuk sokat fejlődhetünk, ezért most adunk pár tanácsot, hogyan érheted el, hogy a gyereked is szívesen olvasson.

Nem lehet elég korán kezdeni!

Ahhoz, hogy a későbbiekben is szívesen levegyenek majd a gyerekek a polcról egy-egy könyvet, jó alapozás az, ha már babakoruktól kezdve kezükbe adunk a korosztályuknak megfelelő könyveket, és olvasunk nekik belőlük. Ne legyen baj, ha egy történetet százszor, ezerszer kell majd elolvasnod! És az sem feltétel, hogy ezek a mesék kizárólag könyvből hangozzanak el. Használjuk a fantáziánkat, vagy kössük le a gyerekeket akár hangoskönyvekkel. Az, ha a gyerek mással is foglalkozik mesehallgatás közben, nem kell, hogy akadály legyen. Hiszen színezés, rajzolás közben is bele tud majd feledkezni a hallott szavakba. A későbbiekben pedig majd engedjük, hogy a gyerekünk válasszon könyveket, és formálja általuk ízlését.

Olvassunk otthon nyilvánosan

Már több cikkben érintettük azt is, hogy a gyerekek a szülőket utánozzák, tőlük tanulnak. Éppen ezért a következő tippünk, hogyha eddig nem tettük, olvassunk a gyerekünk előtt. Újságot, magazint, könyveket, a lényeg, hogy lássa, hogy ez az érdeklődés bennünk is kialakult, és szeretünk időt tölteni az olvasással.

Emellett az is fontos, hogy legyenek kéznél a könyvek az egész házban, lakásban, ne csak a gyerekszobában, hanem a nappaliban, vagy fordítva, hogy legyen mit levenni, lapozgatni, ha éppen kedve támad a gyerekünknek az olvasáshoz.

Könyvtár

Érdemes a gyerekekkel már óvodás koruktól fogva könyvtárba járni. Könnyen beépülhet ez szuper programként a hétköznapokba. Itt lehetőséget kapnak arra, hogy a könyveket nézegessék, olvasgassák és a bérlet ellenében hazavihessék. Ezzel a gyerekek felelősségtudatot is tanulnak, hiszen a könyvtári könyvekre vigyázniuk kell. Sőt, azért is jó megoldás, mivel amíg nem alakul ki egy követhető stílus, bőven tudnak itt kísérletezni, hogy mi tetszik nekik. Így a sok könyv megvásárlását, amiket esetleg soha nem olvasnának ki, kiküszöbölhetjük, és így nem is ütközünk felesleges pénzkidobásba.

Ezen kívül érdemes segítséget kérni a könyvtárosoktól is, hiszen ők általában jól tudják, hogy melyik korosztály mit szeret a legjobban. Sőt a többi szülőtől is kaphatunk ötleteket!

Ha pedig a könyvtár, ahova járunk, szervez felolvasóesteket, bábszínházakat, érdemes ezekre az eseményekre elmenni.

Folytatódjon!

Ahhoz, hogy hosszútávon vissza-visszatérjenek a gyerekek az olvasáshoz ajánlatos például kötetekben, trilógiákban gondolkozni: Harry Potter, Gyűrűk Ura, stb. Bár a sok száz oldal hosszúnak tűnik, a kalandos történetek mégis lekötik az olvasót, ezáltal is megszerettetve velük az olvasást.

Ide tartozik még az is, ha gyerekünknek nagyon szimpatikus lesz egy író, illetve a stílusa, akkor igyekezzünk követni az író munkásságát, és beszerezni a többi kötetét is.

Ne kényszerítsük a gyereket az olvasásra!

Azért kezdtem a cikket saját példámmal, hogy bebizonyítsam az érdeklődési köreink és stílusunk folyamatosan változik még az olvasást illetően is. Nem lehet kőbe vésni azt, hogy mindig ugyanannak az írónak, költőnek a műveit fogjuk olvasni évek múltán is, és az sem biztos, hogy mindig egy műfaj mellett maradunk.

Ezért egyrészt elengedhetetlen, hogy kapjon a gyerekünk teret és lehetőségeket arra – főleg, ha nem nagy kedvtelése az olvasás –, hogy ő választhassa ki azt, amit olvasni szeretne.

Másrészt pedig fontos, hogyha még nem is szeret olvasni, akkor ne kényszerítsük rá, hanem hagyjuk, hogy magától elkezdjen érdeklődni iránta. Bizonyítsuk be azt, hogy az olvasás lehet jó hobbi is, de ezt viszont csak úgy tudjuk elérni, ha nem muszájból olvastatunk vele.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32