fbpx

Összegyűjtöttük a hazai superfoodokat

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az elmúlt évek során egyre többször hallottam azt a kifejezést, hogy superfood. Legtöbbször pedig abban a kontextusban, hogyha azt eszek, akkor biztos, hogy nem leszek beteg, mert azok a legegészségesebb ételek. Eddigi információim alapján a superfoodok közé tartozik az avokádó, gyömbér, quinoa és ehhez hasonló, más kontinensen termő ételek, viszont biztos voltam benne, hogy például egy nyári szezonban mindezeket helyi, magyar vagy legalább EU-n belüli ételekkel is helyettesíthetjük. Azt, hogy mik a magyar megfelelői ezeknek az ételeknek már a Fülöp Lili dietetikussal készült interjúnk során is fejtegettük, de most hoztam nektek egy szélesebb körű gyűjtést.

Egyáltalán mi az a superfood?

Ahogy a környezetbarát jellemzők egy terméken, úgy a superfood kifejezés sem szabad, hogy megtévesszen minket. Ennek a szónak a használata Amerikában a ’90-es évek környékén indult el. Akkoriban azokra az ételekre használták, amik különlegesen egészségesek és táplálóak voltak. Csakhogy ehhez semmilyen szabályozás vagy követhető útmutató nem volt, ezért idővel egyre több ételre és alapanyagra fogták rá, hogy szuperétel. Az ebből kialakuló káosz és megtévesztések miatt 2007-ben az EU betiltotta ennek a szónak a használatát. Szóval, ha te eddig nem ismerted ezt a szót, az egyáltalán nem baj és nem is meglepő, hiszen mire hazánkban elterjedhetett volna, addigra a használatát betiltották.

Napjainkra pedig ezért nagy általánosságban (többek között a wikipedia-n is) azt a magyarázatot lehet olvasni a superfooddal kapcsolatban, hogy „A szuperélelmiszer egy marketing fogalom, azokra az ételekre vonatkozik, melyekről azt feltételezik, hogy fogyasztása egészségügyi előnyökkel jár. A kifejezést a szakértők, dietetikusok és táplálkozástudók nem gyakran használják, sőt sokan közülük vitatják, hogy valóban ilyen előnyökkel bírnak-e ezek az ételek.”

superfood
Mik a hazai superfood-ok?

Eddigi információm alapján az avokádó, chia mag, quinoa, gyömbér, kókuszolaj, goji bogyó és társai nevezhetőek superfoodnak, de szerencsére nem kell Dél-Amerikáig vagy Ázsiáig menni ahhoz, hogy teljesértékű ételeket fogyasszunk!

Hazánkban is bőven vannak olyan ételek, amik tartalmazzák azokat az ásványi anyagokat, vitaminokat és hasznos vegyületeket, amelyek hozzájárulnak a szervezetünk egészségéhez. De azt összességében fontos leszögezni, hogy ezek az ételek nem csodaszerek, inkább a természet ajándékai egészségünk megóvására.      

Zöldségek

Cékla, édesburgonya sütőtök: magas antioxidáns és béta karotin tartalmukkal erősítik az immunrendszert.

Bab, zöldbab, zöldborsó, hüvelyesek: magas B vitamin tartalmú, segítik a bél működését, a vörösbab továbbá vasat is tartalmaz, és a hüvelyesek összességében fehérjében nagyon gazdagok.

Brokkoli, spárga, karfiol, lilakáposzta: E, B, K-vitaminforrás, kalcium és káliumforrás, magas antioxidánstartalmú és serkentik a bélműködést.

Fokhagyma: baktériumölő, gyulladáscsökkentő, jelentős immunerősítő hatása van, továbbá tartalmaz szénhidrátot, fehérjét, fontos ásványi anyagokat és több vitamint is (A,B,C,E).

Halfélék

Harcsa és Nyurga ponty: izmokra, szív- és érrendszerre, csontokra, fogakra, látásra pozitív hatással van, segíti a vérképzést és a szabadgyök semlegesítést.

Gyümölcsök

Meggy, ribizli, cseresznye, szőlő, kék áfonya: antioxidánsokban és C vitaimban nagyon gazdagok.

Alma: sokszor megfeledkezünk róla, pedig magas C-vitamin tartalmának köszönhetően segít megfázás ellen vagy épp méregtelenítéshez.

Körte: nagyon gazdag rostokban, antioxidánsokban és flavonoidokban.

Dinnye: alacsony kalóritartalma mellett jó hatással van a bőr és kötőszövetre, a látásra, segíti az emésztést és a szabadgyök semlegesítését.

Csírák

Babcsíra, borsócsíra, brokkolicsíra, búzacsíra, retekcsíra, lucernacsíra: gazdag esszenciális aminosavakban, gyulladáscsökkentőek és segítik az emésztést.

superfood

Magvak

Mák, tökmag, dió, mogyoró, mandula: nagyon gazdagok omega zsírsavakban, továbbá tartalmaznak fehérjét, káliumot, szelént rostokat, E vitamint, illetve a mák szintén vas tartalmú, a dió pedig az agyműködésben segít sokat, érdekes hogy alakját is sokan ehhez hasonlítják.

Amire pedig összességében még érdemes figyelnünk az alapanyagaink vásárlásakor, azon kívül, hogy hazai terméket válasszunk, az az, hogy legyen szezonális is. Hiszen az éppen a természet által termő zöldségek és gyümölcsök biztos, hogy a legmagasabb vitamintartalmúak, és nincsenek tele vegyszerekkel, tartósítószerekkel annak érdekében, hogy például a nyári hónapok helyett a téli hónapokban is megteremjenek.

További információgyűjtéshez ajánljuk még a Felelős Gasztrohős munkásságát, illetve az általuk készített magyarországi superfood térképet.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32