fbpx

Nem is gondolnánk, hogy mennyi lehetőségünk van, annak ellenére, hogy kedvenc éttermeink és kávézóink bezártak, és este 8-tól sehova se mehetünk. Szerencsére mi emberek a legtöbb szituációhoz meg tudunk tanulni alkalmazkodni, így ebből a helyzetből is kihozhatjuk a legjobbat!

Korábbi cikkünkben írtunk például a természet ránk gyakorolt jótékony hatásairól. Kirándulni pedig még mehetünk, hiszen az erdőket nem zárták be. Remek helyszíneket ajánlottunk nektek nem is olyan régen, amiket érdemes megnézni. De ha munka közben csak egy kis időre leugrotok a közeli parkba, az is nagyon sokat segíthet! Este pedig, ha szomjazzátok a lelki töltődést és egy igazán felemelő filmet néznétek, akkor válogassatok azok közül, amikről filmajánlónkban írtunk nektek. Akik pedig szívesen részt vennének egy szuper online programon, azoknak most hoztunk erre is néhány tippet.

Társasjáték garázsvásár online

Ez a vásár a lehető legjobbkor jött! Hiszen mi is lenne jobb elfoglaltság, mint hétvégén, ha rossz idő van, csak 1-2 barátunkat áthívni és játszani egy jót. Természetesen kellő óvatossággal, és minél kevesebb emberrel egy légtérben, de egészséges keretek között ennyit még megengedhetünk magunknak. A kínálatban – ha minden igaz – rengeteg klasszikus és népszerű játék lesz megtalálható, a Piatnik márkától, és kedvezményekre is számíthatunk. Az eseményt itt találjátok meg, az időpontja pedig a most péntek-szombat.

Akvarell festőtanfolyam

A bezártság arra is nagyon jó lehetőség, hogy kreativitásunknak éljünk. Ha régóta gondolkozol azon, hogy kipróbálnád magad a festésben, vagy egyszerűen csak most beugrott, hogy ecsetet ragadnál, akkor ez a neked való program. A RajzShop.hu kifejezetten az akvarellel foglalkozik ezen a kurzuson, annak technikáját tanítja meg most szombaton reggel 10-től. Részleteket itt találtok.

Zeneterápiás konferencia

Szombaton reggel 9 órától vár mindenkit ez a konferencia, akit érdekel a zeneterápia. Az ország különböző pontjairól jelentkeznek majd be az előadók, és olyan témákat boncolgatnak majd, mint a zeneterápia vírushelyzetben vagy a pszichiátriai rehabilitációban. Érdemes bejelentkezni és meghallgatni őket, mert a zeneterápia komoly szerepet játszik az elme megnyugtatásában és az egészségünk segítésében. Nem mellékesen pedig a programok alatt Chris Clausen Madridból kapcsolódik be, és handpan hangszerén biztosítja a meghitt hangulatot. Infókért katt ide.

Csapodárok előadás online

Komoly veszélyt jelent a bezárás a színházakra és mozikra nézve, ezért aki teheti, támogassa őket azzal, hogy jegyet vesz online előadásaikra. Tudjuk, hogy ez nem ugyanaz az élmény, de talán vicces program lehet, ha társunkkal úgy csinálunk, mintha tényleg színházba mennénk, szépen felöltözünk, és ’beülünk a színházba’, azzal a különbséggel, hogy ez most a kanapénkat jelenti. Vagy pont, hogy ettől lesz kényelmesebb az egész, hogy nem kell se kiöltözni, se elmenni odáig, hanem otthonról, akár egy jó kis vacsora közben is nézhetjük szeretett színészeink játékát. Tökéletes ehhez a Radnóti színház bemutatásában a Csapodárok című reneszánsz komédia átirat, amitől rögtön jobb kedvre derülünk majd! Részletekért és jegyekért kattintsatok ide.

Gerinctorna és core-izom erősítés online

Azoknak, akik már hónapok óta otthonról dolgoznak a gépük fölé görnyedve, és természetesen azoknak is, akik ezt a munkahelyükön teszik, biztosan jól esne egy kis gerinctorna. A core izom a törzsünk izmait jelenti, amit szintén megvisel a folytonos ülés, de az egyfolytában álldogálás is. A FitRoom Életmód Stúdio és Ildifintess vár titeket egy teljesen ingyenes órára, hogy mindenki hétköznapjait megkönnyítsék egy picit ebben a nehéz helyzetben. Az eseményt itt találjátok.

Ingyenes életmód tanácsadás online

Hesz Deborah úgy érezte ez most egy olyan időszak, amiben, ha tudjuk, mind segítenünk kell egymást, hogy könnyebben átvészeljük a karanténos napokat. Sok minden változott meg hirtelen az életünkben, és Deborah abban szeretne segítséget nyújtani nekünk, hogyan navigáljunk most az új helyzetben. A beszélgetés során előkerül a stresszkezelés, a helyes életmód újra kialakítása, továbbá az alkalmazkodás a változásokhoz. Illetve magunk is kérdezhetjük őt, a saját nehézségeinkkel kapcsolatban. Az esemény december 6-án lesz majd, itt találjátok az infókat.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek