Mesélnél kicsit magadról és arról, hogy most hol élsz?
31 éves vagyok, és már több mint 5 éve élek Németországban a férjemmel, illetve egy kutyával és egy cicával.
Mikor jöttél rá, hogy valami nincs rendben a fogamzással, teherbeeséssel?
2018-ban, amikor volt egy vetélésem és megműtöttek. Akkor megmondják, hogy mennyi ideg kell várni a következő próbálkozással, amit mi ki is vártunk, majd relatíve gyorsan megint teherbe estem. Sajnos ismét elvetéltem, és ekkor, már 2019-ben a nőgyógyászom további vizsgálatokra küldött.
Előtte nálad jelentkezett bármilyen nőgyógyászati probléma? Illetve mik derültek ki a további vizsgálatokon?
Nem, előtte semmi ilyen jellegű problémám nem volt. Később megállapították a trombózisra való hajlamot (prothrombin mutáció), ami a vetéléseket okozhatta. Ez azt jelenti, hogy ötszörösen magasabb eséllyel fordulhat elő nálam trombózis. A genetikai vizsgálat viszont, ahol mindkettőnket megnéztek, szerencsére jó lett. Majd eltelt 10 hónap, elküldtek a meddőségi klinikára, és ott derült ki az inzulin rezisztencia, és hogy alacsonyabb az anti-müller-hormon szintem. Illetve, időközben volt egy laparoszkópos műtétem is, ahol kiderült, hogy a bal petevezetőm valószínűleg nem olyan jól átjárható, mint a jobb.
Nagyjából mennyi időt ölelt fel ez az időszak a vizsgálatokkal?
2019-ben kezdődött, és 2020 februárjában kerültem a meddőségi klinikára, ahol kiderültek a már említett további problémák. Ekkor elkezdődött a gyógyszeres kezelés és mi bele is vágtunk 3 inszeminációba (mesterséges spermafelhelyezés – a szerk.), amik nem sikerültek. Otthon úgy tudom, az a protokoll, hogy előbb van átjárhatósági vizsgálat, és utána inszemináció. Itt, Németországban viszont fordítva történt, ezért is tolódtak a dolgok. 2020 októberére lett meg minden eredmény.
Túl vagyok két lombikprogramon is, amit követően javasoltak méhbiopsziát. A vizsgálatok egyébként szinte soha nem érnek véget, mindig lehet valamit vizsgálni. Ezért most még ennek az eredményére egy vagy két hétig várnom kell. Ez azért fontos, mert ha van bármi eltérés, akkor elképzelhető, hogy amiatt nem történik meg a megtapadás.
A te esetedben ki is jelentették, hogy természetes úton nem lehetsz terhes, ezért fordultatok a lombikhoz vagy csak nem akartatok tovább várni?
Nem akartunk tovább várni. A második sikertelen lombik után persze az ember dühös. Kérdeztem a doktornőt, hogy hogy lehetséges az, hogy kaptam 2 embriót és semmi? Hiszen én már voltam terhes. Az volt az első reakcióm, hogy mi van a testemmel? Ő pedig mondta, hogy ez még csak az első próbálkozás volt (az elsőnél nem történt beültetés – a szerk.): 5 sikeres beültetésnél is csak 80 százalékos a sikerráta. Én szerettem volna, ha ekkor megnézzük a D-vitamin szintemet és az inzulinrezisztenciát újra. A doktornő válasza az volt, hogy majd ha terhes leszek, akkor erre is sor kerül, de most alapvetően nem szükséges, mert én nem ezek miatt nem esek teherbe. Mert bár vetélést okozhat, de azt nem zárja ki, hogy terhes legyek. Vagyis effektíve biológiailag vagy egészségügyileg nincs olyan drasztikus eltérésem, hogy az kizárja a várandóságot.
Kicsit tisztázzuk a meddőség fogalmát. Sokakban úgy él a kép, hogy ez egyenlő azzal, hogy egy meddőnek sosem lehet gyereke.
Aki egy éve próbálkozik, és nem esik teherbe, ő orvosilag meddő. Innentől kezdődnek a kivizsgálások. Az, hogy a meddőség maga mit takar, arról napokig tudnánk beszélni. Lehet egy apró kis hormoneltéréstől kezdve, egészen a PCOS-en (policisztás ovárium szindróma) át, az endometriózisig bármi az oka. Férfi oldalon is szintén lehetnek akár komolyabb problémák. A meddőség rengeteg tényezőt foglal magába, de nem feltétlen jelenti azt, hogy kizárt a terhesség.
Németországban anyagilag támogatják ezt a folyamatot?
Biztosítója válogatja, én csak a sajátomról tudok beszámolni. Nekem három lombikot támogatnak, pontosabban annak a 75 százalékát.
Mesélnél kicsit a lombik folyamatáról?
Nyilván ez is mindenkinél más, mivel minden lombik is más. Megkülönböztetjük az IVF és az ICSI lombikot. Az IVF esetében egy kis tálkában találnak egymásra a sejtek, nálunk viszont ICSI volt. Ekkor a biológus választja ki a petesejtet és a hímivarsejtet is. A két lombikom is különbözött egymástól. Az első nálam egy úgy nevezett long protokoll volt, ami úgy nézett ki, hogy amikor megjött a menstruációm, akkor elkezdtem szedni fogamzásgátlót. Ezzel teljesen leállítják a petesejt termelődést, hogy később majd tudják azt stimulálni. Ezt követi a hormon injekciózás. Amikor már látszott az ultrahangon, hogy jól néznek ki a tüszők, de nem akarták, hogy megrepedjenek – mert még volt pár, aminek utol kellett érnie magát -, akkor egy erre alkalmas orrsprét kaptam, hogy nehogy ovuláljak. Majd a petesejt leszívását altatásban végzik, amit követően az orvos elmondja mennyi az annyi – petesejt és hímivarsejt tekintetében is -, aztán jön a várakozás. Az első lombiknál nagyon izgatottan vártuk a második napot, amikor 5 petesejtet találtak, és jött a hír, hogy egyik sem aktiválódott. Teljes sokkot kaptunk. Ezután le kellett állni a gyógyszerekkel és meg kellett várni a következő menstruációt. Ekkor kiderült, hogy cisztám van, ami elég gyakori ilyenkor, szóval ismét jöhetett a várakozás. A második lombik menete hasonló volt, csak mivel rövid idő telt el a kettő között, nem kaptam fogamzásgátlót. Itt már jó híreket kaptunk, a 8 petesejtből 6 aktiválódott és abból 5 megtermékenyült, amelyeket elvittek az ötödik napig. Ebből kettőt tudtam megkapni. Aztán jön a két hét várakozási idő, majd a vérvétel, ami nálam negatív lett.
Ezt te lelkileg hogyan dolgoztad fel?
Nem tudom, mennyire lehet feldolgozni. Szerintem kevés olyan erős nő van, mint a lombikos. Vannak, akik 3 vagy 4 lombik után már nem bírják tovább, amit teljesen megértek, de olyan személyről is tudok, aki még a tizedik után is bevállal még egyet. Bármilyen szituációról is legyen szó, mindegyik nagyon nehéz. Én folyamatosan az oldalamon is beszélek arról, hogy ha segítség kell, akkor ne féljünk kérni. Lehet beszélni a férjjel, a családdal és kell is, mert óriási támogatást tudnak adni. De ha valakinek ez nem elég, akkor nem ciki külső segítséget kérni. Mert ez egy kemény harc.
Te kértél is, mert ha jól láttam az oldaladon jársz most pszichológushoz. Ezek szerint benned megfordult, hogy lelki okai is lehetnek ennek a problémának?
Igen, nekem segít a stresszt kezelni és feldolgozni. Van is egy olyan gondolatom, – de ez csak saját vélemény és lehet, csak rám igaz -, hogy az ember annyira akarja és megy előre, aztán hiába vár, de nem jön, ami idegőrlő. A nőgyógyászom is mondta, hogy ne húzzuk az időt, ő szívesebben elküld meddőségire. Ekkor bekerülsz egy ördögi körbe, és ez rám biztos, hogy kihat. Nem mondom, hogy emiatt nem tudok teherbe esni, de szerintem ezzel a részével is komolyan foglalkozni kell.
Testileg éreztél bármilyen mellékhatást a lombik alatt?
Én nagyon szerencsés vagyok, mert semmi probléma nem merült fel. De sokan számolnak be hízásról, illetve a sok hormon miatti érzelmi ingadozásról, feszültségérzésről.
Hogyan hatott ez az egész a párkapcsolatotokra? Mi segített abban, hogy együtt kitartsatok?
Ez egy folyamat. Sőt, maga az is egy folyamat, mikor azt mondjátok a pároddal, hogy legyetek egy család. Szerintem ez sok férfinél mérföldkő. Aztán megtörténik egy tragédia, két tragédia, és ő mindig ott volt mellettem. Ezt követően jöttek a vizsgálatok. Ráadásul a férfiak ebből a szempontból tehetetlenek is, hiszen őket nem kell annyiféleképpen vizsgálni. Én határozottan állítom, hogy ezen a párkapcsolatok nagyrésze sziklaszilárddá válik.
A család és a közvetlen környezet hogyan kezelte ezt a helyzetet? Nem jöttek a kéretlen „mikor jön a baba?” kérdések?
Én szűk családi környezetben élek itt. Biztos volt már olyan, hogy ismerősök kérdezgettek, mikor például már benne voltunk egy inszeminációba, hogy mikor jön a baba. Az ember ilyenkor letudja egy buta a mosollyal az arcán, hogy hát jön az, ha jönni akar vagy nem rajtunk múlik. Próbálsz célozgatni, aztán valaki veszi ezt, valaki nem. De a közvetlen családban mindenki tudta, hogy mi már szeretnénk egy babát. Onnantól, hogy ezt megfogalmazódott, gyorsan össze is jött az első és a második is, a család pedig tudott mindenről, a vetélésről is. Én mindent szintén megbeszéltem az otthoniakkal. A családom része volt az egésznek.
Van esetleg tanácsod, amit te ennyi tapasztalattal ajánlanál azoknak pároknak, akik most vágnak bele a babaprojektbe?
Én nem szeretek megmondóember lenni, de szerintem az nem vezet jóra, ha valaki nagyon ráfeszülve áll neki a babatervezésnek. Persze az alap, hogy előtte menjen el a szükséges nőgyógyászati vizsgálatra. Ha viszont azt vesszük észre, hogy mondjuk már egy éve nem jön a baba, akkor szerintem fontos, hogy keressünk egy olyan orvost, akiben megbízunk. Nekem ez három nőgyógyászomba került. Ha sikerült megtalálni ezt a szakembert, akkor pedig hallgassunk rá.
Milyen plusz módszereket próbáltál még ki a teherbeesés elősegítésére?
Én korábban próbáltam a méhpempőt, magnéziumot, E-vitamint, extra D-vitamint és a terhesvitamint. Ha jól emlékszem, volt két olyan hónapom, amikor mindennel együtt 7 vagy 9 vitamint szedtem egy nap. Aztán rájöttem, hogy ez nekem nem való, nem bírtam. Most sokkal inkább a pszichológust tartom fontosnak. Illetve Szeghy Krisztinánk a Babahívogató programját, ami főleg a lelki oldallal foglalkozik. Valamint egy masszázst is ki szeretnék majd próbálni, ha másért nem, stresszoldás miatt. De azért kell olyan is, hogy nem gondolunk erre, néha muszáj kikapcsolni. Nálam most egy ilyen időszak van.
Hogyan tudod elérni azt, hogy ne minden erről szóljon?
Szinte lehetetlen. Azt utálom, amikor azt mondják engedd el, mert úgysem sikerül. Aki átélte, amit én, tudja, hogy számára ilyen opció nincs. Persze lehet szüneteket tartani pár napig, pár hétig, hónapig, viszont nyilván ekörül forognak a gondolataink. De néha akkor is kell ez a kis kikapcsolódás, mert máskülönben belebolondulunk.
Te miben változtál az elmúlt időszak alatt a babavárás terén?
Talán egy dolgot tudok kiemelni. Rájöttem, hogy az ember sokáig vár arra, hogy eljöjjön a tökéletes időpont, pedig nincs olyan, hogy tökéletes. Amikor én úgy éreztem, ez az, akkor elvetéltem. Teljesen mindegy, hogy milyen állásod, kocsid van és még sorolhatnám. Ha valamit üzenhetnék, akkor ez lenne az. Amikor mi elkezdtünk a babán gondolkodni, csak 25 éves voltam, aztán mindig jött valami: új munka, új ország, ház stb. Aztán idővel rájössz, hogy nincs tökéletes időpont.
Hogy jött annak az ötlete, hogy erről nyilvánosság előtt beszélj?
Ki akartam írni magamból. Már az elején az bennem volt, hogy ezt ki kell tudnom adni. Az első posztok éppen ezért talán sokkal bensőségesebbre sikerültek, aztán ahogy többen lettünk, a hangnem változott. Az volt a célom, hogy mindenkit kizárjak, hogy ez csak rólam és nekem szóljon. Ha valaki rátalál az jó, de nem ez a fő cél. Viszont nagyon szuper közösség épült ki. Sok hasonló cipőben járó lánnyal beszélgetek. Hihetetlen, hogy ismeretlenül is mennyire összetartóak ezek a nők. Támogatjuk egymást, és szívből örülünk a másiknak.
Volt benned valaha olyan érzés, hogy feladnád?
Soha. Legutóbb pont a pszichológusom nagyon kedvesen azt próbálta mondani, hogy ne gondoljam, hogy nem vagyok teljesértékű ember gyerek nélkül. Azt mondtam neki, hogy nekem nincsenek ilyen gondolataim, mert én nem tudom elképzelni az életet gyerek nélkül. Számomra nem az a kérdés, hogy lesz-e gyerekem, inkább csak az út nehéz, amíg eljutok odáig. Mert arra hogy hogyan, szerencsére rengeteg opció van.
