fbpx

Megműtöttek! Ezeket vidd a kórházba – Rami kisokos

Életem első rutin - legalábbis az orvosoknak - kisműtétén estem át kicsit kevesebb, mint egy hete. Köszönöm kérdésed, jól vagyok, de azért nem mondom, hogy nem paráztam szét magam. Hoztam pár jó tanácsot, ha esetleg te is kórházba készülnél.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

A műtétem oka egy régóta vérzékeny méhszájseb volt, amiről már korábban írtam nektek. Sokára, több orvossal is átbeszélve jutottam végül erre a döntésre, és talán ez lenne a nulladik tanácsom, hogy bármi bajunk is van, nem árt több szakember véleményét is megkérdezni, már ha persze nem valami akut problémáról van szó.

Dolgok, amiket mindenképp vigyél magaddal

Én szerencsére nem sokat jártam eddig kórházban, műtéten meg pláne nem. Szóval be voltam szarva rendesen. Az első hiba, amit elkövettem, hogy teljesen megbíztam az orvosomban. Tudom ez most szörnyen hangzik. A nemrég hozott szabályok szerint ugyanis nincs szabad orvosválasztás, így az műt, kezel, vagy annál szülsz, aki éppen bent van. 

Az én nőgyógyászom erről mondjuk pont nem tájékoztatott, én biztos voltam abban, hogy az ő kezei között leszek. Elmondta, hogy vigyem magammal a műtét előtti nagylaboromat, ami nem lehet régebbi egy hónapnál. Ebben benne van milyen a vércsoportod, és minden, a doktorok számára fontos adat. Ezen kívül kell a védettségi igazolványod, mint megtudtam, ezt sem elég virtuálisan bemutatni, mert bizony hozzá lesz csatolva a kórlapodhoz.

Aztán kiemelte, hogy vigyek hálóinget, papucsot, vizet és egy szendvicset és kész. Ennyi instrukciót kaptam, meg, hogy hol és mikor kell megjelennem. Én nagy naivan meg is érkeztem az adott kórházba, ahol aztán jól meglepődtek rajtam, mert nem voltam beírva, de még csak a rendszerben sem találtak, mivel amúgy nem is oda tartozom.  Képes voltam minden korábbi ambuláns, kezelési lapom nélkül menni, mert azt hittem, az orvosom már mindent elintézett. Így két óra várakozás, megszégyenítő beszélgetés után azt sem tudtam megműtenek-e. Ugyanis, mint kiderült, az orvosom betegség miatt bent sincs.

Szóval, amit te ne felejts el, azok a irataid mellett, minden korábbi műtéti vagy egyéb ambuláns lap, kórelőzmény stb. 

De minden jó, ha a vége jó, és köszönhetően a rugalmas és kedves ott dolgozóknak, eljutottam odáig, hogy kezemben a hiányos paksamétámmal elindultam az osztályra, ahol műteni fognak. Annyit kötöttek a lelkemre, hogy mindenkinek mondjam, hogy én vagyok a lány, aki NINCS A LISTÁN. Erre egyből képbe is kerültek velem, nekem meg égett az arcom.

Amikor túlestem a szörnyű covid teszten és elfoglaltam az ágyamat a kórteremben, hirtelen olyan anyátlannak éreztem magamat, mint anno kisiskolásként az első napomon. Innen is ezer hála a kedves szobatársaknak, akik egyből nagyon segítőkészek voltak velem. Szóval a másik jótanácsom, főleg introvertáltaknak, hogy kérdezzetek. Mert én olyan alapvető dolgokkal sem voltam tisztában, hogy hol kell átöltözni, mit hova tehetek, hol a wc, legyen-e rajtam melltartó és bugyi is stb. Mivel a nővérek el voltak havazva, így abszolút csak egymásra számíthattunk a lányokkal, akiket a jópár óra várakozás alatt elég közelről megismerhettem.

Szemérmesség: felejtsd el!

Főleg egy nőgyógyászati beavatkozás során, jobb ha minden gátlásodat elfelejted. A végére már olyan könnyedén öltöztem, vetkőztem és cseréltem betétet mindenki előtt, mintha mindig is így lett volna. 

Mivel nem te vagy az első személy, akit így látnak, hidd el, senkit se fog érdekelni. 

Beszéljünk a műtétről is. Én leginkább az altatás részétől féltem, mert valahogy nehéz volt elképzelni, hogy nem leszek magamnál, nem tudom majd, hogy mi történik velem. Nem volt kellemes ugyan, ahogy ott feküdtem, teljesen kiszolgáltatva, de tényleg, ahogy beadták az infúziót – egy percen belül -, el is aludtam. Később már az ágyamban ébredtem, és elárulhatom, én még ilyen jót soha nem aludtam. Már ezért megérte.

Ami nagyon pozitív volt, az a női összetartás, amit ott tapasztaltam. Ahogy egyből mentünk egymásnak vizet, betétet, ételt adni. Segítettünk felállni vagy éppen leülni annak, aki kicsit szédült vagy gyenge volt. Izgultunk egymásért és nyugtattuk a másikat. Közben pedig annyi történetet hallgattam a nálam idősebb és többet átélt nőktől, anyáktól, hogy tényleg rá kellett jönnöm, minden feminista vonulat nélkül, hogy mi Nők, azért borzasztóan sokat képesek vagyunk kibírni.

Halkan teszem hozzá, hogy talán át kellene gondolni ezt az erősebb nem jelzőt is.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek