fbpx

Mi az a Jáde roller, és miért érdemes beépíteni a szépségápolási rutinunkba?

A Jáde rollerek néhány éve kezdtek beépülni a köztudatba, holott a keleti kultúrában már évszázadok óta alkalmazzák őket a szépségápolásban. Utánajártunk, miért hasznos ez a kis szerkezet.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Mi az a Jáde roller?

A Jáde roller tulajdonképpen egy egyszerű arcmasszírozó szerkezet. Gyógyhatásúnak mondott kristályból készül, leggyakrabban zöldes színű jádekőből vagy rózsakvarcból, de előfordul hegyikristályos változatban is. Rendelkezik egy nyéllel, ami segítségével meg tudjuk fogni, és egy vagy két végén a kristályos görgővel. Általában a kettő görgős a jellemző, ebből az egyik kisebb a másik nagyobb, az arcunk különböző területeinek megfelelő masszírozására. 

Hogyan használjuk?

A szakértők azt tanácsolják, hogy a Jáde rollert tartsuk hűtőben, mert hidegen még hatásosabb. De alapvetően a kövek szobahőmérsékleten is hidegebbek maradnak, ezért ott tárold, ahogyan tapasztalataid szerint jobban esik majd. Reggel a tiszta arcbőrön vagy este lefekvés előtt, arctisztítás után érdemes használni. 

Fogjuk meg kezünkkel a rollert, és az arcunk középpontjától kifelé masszírozzuk vele a bőrünket, az orrtól a fülek irányába. Természetesen ez csak a javallott útmutató, de ha neked utána jól esik külön a halántékot vagy a szem alatti részt átmasszírozni, ne fogd vissza magad! 

Amennyiben szoktál valamilyen arcolajat használni, akkor azt is nyugodtan csöpögtesd a roller arccal érintkező felére, mert az segíteni fog azolaj könnyebb felszívódásában, hiszen belemasszírozza a bőrödbe.

Milyen jótékony hatásai vannak a Jáde rollernek?

A roller használata csökkentheti az arc puffadását, enyhítheti a szem alatti karikákat, hozzájárulhat az anti aging-hez, ezeken felül pedig a vérkeringés megfelelő működését is segíti. Mivel alapvetően a kő maga hűvös, ezért felfrissíti, egyben relaxálhatja az arcbőrt. Mindenképpen jóleső érzést nyújt a bőrnek, és mivel segíti az olaj, vagy arckrém felszívódását így hozzájárul annak hatékonyságához is.

Ha szeretnél többet megtudni az anti aging tényekről és tévhitekről, akkor kattints ide.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek