fbpx

„Nem egy csilli-villi új felsőtől fogsz sugározni a legjobban, hanem attól a rengeteg endorfintól, ami felszabadul edzés közben”- interjú Bokor Laura, Fitbeat edzővel

Laura másodállásban edzőként dolgozik, olyan HIIT alapú mozgásformát talált ki, ami szorosan kötődik a zenéhez, ez a Fitbeat. Beszélgettünk vele az óráiról, a mozgás öröméről, hasznosságáról.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hogyan kerültél szoros kapcsolatba annak idején a sportokkal?

A sportok imádatát a fantasztikus szüleimnek köszönhetem, ugyanis amióta az eszemet tudom, sportolok. Már gyerekkoromban ritmikus sportgimnasztikáztam és elkezdtem úszni. Borzasztóan hálás vagyok nekik azért, hogy a tanulás mellett mindig fontosnak tartották a mozgást és a zenélést, számos testi-lelki fejlődésbeli jótékony hatása mellett ez tette lehetővé, hogy a Fitbeat edzésformát megálmodjam.

Nehéz lenne összeszedni, hány féle sporttal álltam kapcsolatban… hogy ne untassam rögtön az interjú elején halálra az olvasókat, csak néhányat említenék meg, amik a legmeghatározóbbak voltak és arrafelé terelgették az utamat, ahol most vagyok. 

A tánc például folyton része volt az életemnek valamilyen formában, a mai napig imádok táncolni! Jártam Jazz-balettre, Akrobatikus Rock and Rollra, Hip-hopra, Modern táncra. Általános iskolai éveim alatt pedig elkezdtem focizni. Foci edzőm látta meg bennem az ugró tehetséget és elvitt a régi atlétika edzőjéhez. Így kezdődött meg 7 éves atlétikai pályafutásom, kezdetben a MAFC egyesületnél, később a Honvéd és egyetemi éveim alatt a TF színeiben. Hosszú lenne felsorolni azt is, hogy az atlétikának hányféle irányzatát csináltam, de a legnagyobb sikereket magasugrásban,rúdugrásban és hétpróbában értem el.

Mindeközben úszni is jártam gyerekkorom óta. A leghosszabb ideig triatlonosok úszó szekciójához csatlakoztam és velük olyan tökélyre fejlesztettem a technikámat, hogy  számos háziversenyt és Budapest bajnokságot is nyertem.

A két legmeghatározóbb sport tehát, amiket a legtovább űztem és amiknek köszönhetően van egy szekrényem otthon teleakasztgatva érmekkel, és amik a rengeteg sikerrel és kudarccal együtt azzá formáltak, aki vagyok az az úszás és az atlétika volt.

A sport régóta szerves része az életednek, azonban edzőként csak tavaly kezdtél el dolgozni. Az óráidon jól látszik, ez olyasmi, amit igazán élvezettel csinálsz. Miért most jött el az idő, hogy belevágj?

Jól látod, imádom, amit most csinálok, méghozzá azért, mert látom, hogy örömet okozok vele másoknak! Ezt kerestem egészen mostanáig, miben tudok a legtöbbet segíteni és mivel tudom magamból a legjobbat adni másoknak. Mindig is imádtam ajándékozni és az a típusú ember vagyok, aki jobban várja karácsonykor, hogy a másik kibontsa az ajándékát, mint maga a sajátját. Azt is érdemes tudni rólam, hogy maximalista vagyok, addig keresek ajándékot is, amíg meg nem találom a legtökéletesebbet!

Így esett hát, hogy eddigi utam során bejártam a Semmelweis Egyetem Sporttudományi Karán a Humánkineziológia szakot, ahol a 3 év alatt sportolók rehabilitációjával foglalkoztunk és nagyon mély tudást szereztem a gyógytorna, fizioterápia, biomechanika mellett sokféle egészségtudományban, mint az élettan, anatómia és biokémia. Miután ezt elvégeztem, tovább hajtott a tudásvágy a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán Táplálkozástudomány Mesterképzésre, ahol két év alatt, olyan egészségügyi, természettudományos szemléletet sajátíthattam el, aminek birtokában a gyakorlatban tudom alkalmazni a táplálkozástudomány legújabb eredményeit.

Ezzel a két képzéssel már minden tudással rendelkeztem ahhoz, hogy egy saját, biztonságos edzésmódszert alakítsak ki és hitelesen tudjak tanácsot nyújtani az egészséges életmóddal, táplálkozással kapcsolatban. A csokorból már csak annyi hiányzott, hogy gyakorlatot szerezzek az edzések levezetésében, emiatt végeztem el a Mymove Online Fitness School Csoportos Fitness Instruktor képzését, ahonnan végül sokkal-sokkal több tudást vittem haza a csoportirányítás tudományán kívül.

A képzés alatt találtam meg a tökéletes ajándékot, amit eddig kerestem, a kincset, amit jó szívvel adok át minden edzésemen vendégeimnek, ez pedig a mozgás öröme. 

Hogyan készülsz fel az órákra? Mi adja a legfőbb motivációt?

Maga ez a Fitbeat edzésforma, amit kidolgoztam! Nem kell semmi más motiváció, egyszerűen akarod majd csinálni! Amióta megvannak a zenére kidolgozott, megkoreografált gyakorlatsoraim, nem okoz nehézséget nekiállni, amint elindítom az adott edzés zenei listáját, észre se veszem, a testem már csinálja is a gyakorlatokat.

Alapvetően két dolgot tartottam szem előtt, amikor kitaláltam ezt az edzésformát, hogy HATÉKONY legyen és olyan mozgásforma legyen, ami FENNTARTJA A MOTIVÁCIÓT az edzés során és utána is, hogy egy folyamatos fejlődési lehetőség és egyben örömforrás váljon belőle! Az edzéstervezés során is ez a két legfőbb pont, amit szem előtt tartok, hatékony gyakorlatokat alkalmazok, és addig keresem hozzá a megfelelő zenét amíg meg nem találom az ahhoz tökéletesen passzolót. Előfordul az is, hogy egy zene hallatán jut eszembe egy gyakorlatkombó – mint a táncosoknak egy mozdulatsor – és már írom is fel magamnak, hogy ez tökéletes lesz hozzá. Amikor elkészül egy koreó, vagyis összeáll, hogy milyen gyakorlatokat csinálunk az adott zenére, azt kategorizálom, első sorban, hogy az erősítő, vagy kardió blokkhoz fog-e tartozni, illetve, hogy milyen izmokra, izomcsoportra fókuszál összességében.

Még azért azt hozzátenném, hogy mióta elkezdtem tartani az edzéseimet, azóta ISZONYATOSAN MOTIVÁL az hogy a barátnőim teljes mellszélességgel támogatnak, bíztatnak és tudják, hogy nekem ezt csinálnom kell és tovább kell adnom másoknak! Végtelen energiával tölt fel, amikor velük edzem!

Sokan fogadják meg az új év kezdetén, hogy idén többet sportolnak, mégis könnyen elveszik a kezdeti lelkesedés. Szerinted hogyan tudnánk megtartani a lendületet az év végéig?

Szerintem fogadalmaink, célkitűzéseink sikeressége már rögtön a célkitűzésünk tudatosságán is múlhat. Tanulmányaim során sokszor találkoztam a SMART rendszerrel, amit menedzsmentben és számos egyéb területen előszeretettel alkalmaznak megfelelő célkitűzések megfogalmazása és hatékony megvalósításuk érdekében. Az egészséges életmódra való átálláshoz és a sporttal kapcsolatos célok eléréséhez is szerintem egy remek módszer, mindenkinek ajánlom!

Ez az angol mozaikszó a Specific (specifikus, konkrét), Measurable (mérhető), Achievable (elérhető, megvalósítható) Realistic (reális), Time-based (időtartamhoz kötött) szavakból áll össze és a lényege az, hogy amikor megfogalmazod a célod, az ezeknek a kritériumoknak feleljen meg, ahhoz hogy fogadalmad hatékonyan tudjon működni hosszú távon.

Az hogy többet sportolok, meg egészségesebben étkezem, nem elég konkrét célok. Határozzuk meg pontosan magát a célt is illetve, hogy, milyen módszerrel fogjuk elérni, milyen konkrét lépésekkel. Például: „Szeretnék fogyni május végéig 10 kilót és ehhez heti 3x fogok interval tréningre járni, továbbá csak egy nap eszem a héten édességet.

Amit én még fontosnak tartok, hogy állíts magadnak a NAGY célod mellett kis résztávokat, kis rész célokat, akár heti célt, havi célt, így amikor azt megugrod, az is egy iszonyatosan jó motiváció. Írd le, miket értél el és mit tettél a cél érdekében!

Ha esetleg testsúlycsökkentés, alakformálás a célod, mérd a testkörfogataidat és jegyezd le, illetve fotózd magad! Bámulatosan tud motiválni, amikor látod már több hét elteltével a változást, amit nem is biztos, hogy fotó nélkül észrevennél. Direkt nem mérleget mondtam egyébként mérőeszközként, ugyanis tekintve, hogy az izom nehezebb, mint a zsír, nem túl informatív. 

Azok kedvéért, akik nem jártasak ebben a témakörben, mit takar pontosan a HIIT edzés, amire te is alapoztad az új mozgásformát, amit kitaláltál?

A HIIT egy angol mozaikszó, a High Intensity Interval Training (magas intenzitású intervall edzés) rövidítése, amelynek ma már számtalan típusa van és eredményessége miatt nagyon sokféle sportágban alkalmazzák, mint edzésmódszert.

Rögtön rá is térnék az általam kialakított Fitbeat edzésmódszerre, mely során a klasszikus interval tréningnek megfelelve intenzív munkafázisok váltakoznak alacsonyabb intenzitású fázisokkal vagy pihenőkkel. Az intenzív munkafázisban erősen „felpörgetjük” a keringést, a pihenő fázisban pedig engedjük kissé megnyugodni a pulzust.

Edzéseim különlegességét és euforikus élményét az adja, hogy az intervallumokat a zene határozza meg! A legtöbb könnyűzene tovább bontható refrénekre és refrénen kívüli, úgynevezett verze szakaszokra. Fantasztikus egybeesés szerintem, hogy a legtöbb refrén kb. 30 másodperces, ami tökéletesen megfelel a legáltalánosabb HIIT felosztásnak, amiben 30 másodperces az aktív szakasz. Mivel általában egy zene a refrénben csúcsosodik ki, az a legintenzívebb, a legátütőbb, azok a dallamok adják át a legnagyobb energiát, így általában igyekszem úgy alakítani, hogy refrén alatt csináljuk az aktív szakaszokat, amikor teljes intenzitással végezzük a gyakorlatokat és emeljük a pulzust. A verze szakaszok alatt pedig az alacsonyabb intenzitású gyakorlatokat műveljük.

Időtartamban, illetve ezeknek a szakaszoknak a hosszában persze minden zene eltér, így a különböző számok más jellegű interval edzést adnak, de pont ettől lesz  változatos az edzésem, és ezáltal  hosszú távon eredményes is. Amire odafigyelek, hogy a gyakorlatok egyszerűek legyenek és hogy magas ismétlésszámmal végezzük őket, s ezeknek köszönhetően jól követhető, intenzív legyen az edzés. Amit szeretnék elérni az edzéseimmel, hogy egyre több zene koreográfiáját ismerjék és tudják fejből vendégeim, mert úgy szerintem már tényleg egy élmény lesz az edzés. Otthon edzők számára is szerintem ez egy úttörő edzésforma lehet, mert nincs szükséged semmi másra, berakod a kedvenc edzős zenéd, az egyik gyakorlatot csinálod kb a refrénig, majd refrénre jöhet a következő és így tovább.

A HIIT edzés nagy intenzitása miatt rövid ideig végezhető, általában 15-20 percig. A Fitbeat edzésnek a 2. blokkját alkotja ez a klasszikus magas intenzitású intervall edzés, mely nagyrészt kardio gyakorlatokból áll. Ennek tökéletes kiegészítéseképpen az óra első fele, ami szintén kb 15-20 perc, erősítő gyakorlatokból áll, melyeket szintén zenés intervall rendszerben végzünk. 

Milyen eredményeket érhet el az ember ezzel a mozgáskultúrával? Kihat a sport a lélekre is?

Több tanulmány is bizonyította, hogy a HIIT módszer hatékonyabban elősegíti például a testsúlycsökkentést, mint a hagyományos alacsony intenzitású, de hosszabb távon végzett aerob mozgásformák. A szervezet restitúciós folyamatainak köszönhetően a HIIT edzésnek utólagos zsírégető hatása van, vagyis edzés után emelkedett zsíroxidációs folyamatok indulnak el. 

Egészen konkrétan a Fitbeat edzés egy nagyon hatékony edzés, a HIIT szabályai mellett sok szempontot vettem figyelembe kialakításakor, amiket a sport terén elég szerteágazó tapasztalataimnak és tanulmányaimnak köszönhetek.

Tudatosan építettem fel így az edzést, először végezzük az erősítő blokkot, majd az edzés végén a kardio blokkot, mert az erősítésnél az a célunk, hogy a legtöbb motoros egységünk bekapcsolódjon az izommunkához, ez pedig még akkor érhető el legjobban, amikor pihentek vagyunk. Viszont így interval rendszerben az erősítés közben be szoktam iktatni pulzus emelő gyakorlatokat, hogy már a bemelegítéstől kezdve egy bizonyos szinten tartsuk a pulzust, ahhoz, hogy a körülbelül fél óra mozgás utáni bekövetkező zsírégető folyamatok meginduljanak. Erre még rádobunk egy lapáttal a majdnem színtiszta kardió intervall blokkunkkal befejezésként….szerintem nem kell nagyon taglalni az eredményességét.

Szeretném még kiemelni ennek az edzésformának a szív- érrendszerre gyakorolt jótékony hatását is, és hogy krónikus betegek számára is javasolt és hasznos ez az edzésmódszer (mindenkinek persze az egészséges, életkorának megfelelő pulzusszámon). Rengeteg tanulmány van már a jótékony testi- lelki hatásairól. Ahogy szerintem minden sport, az intervall edzés is hat a lélekre – segít a depresszión, bipoláris problémákon, és mentális egészségünk megőrzésében.

Hogyan választhatom ki én, mint laikus, hogy mi a megfelelő sportág számomra? Iletve ennél fogva te kinek ajánlod az óráidat?

Olyan mozgásformát válassz, amit szeretsz, mert minden sportág közül az lesz a leghasznosabb számodra, amit egy életen át hajlandó vagy csinálni. Azt se felejtsük el viszont, hogy kihívás nélkül nincs fejlődés, olyan sportot érdemes űzni, ami mindig újabb és újabb kihívásokat jelent! Testünk  alkalmazkodik a külső környezethez, a terheléshez, és ha nem érnek újabb és újabb kihívások, meg lehet állni a fejlődésbe – ha pedig nincs fejlődés sajnos a motiváció is elveszhet.

Természetesen a céljaidat is vedd számba a döntéshez, hogy milyen sportágat válassz. Ha a célod egy arányos feszes és vonzó testalkat kialakítása, ha javítani szeretnél a testtartásodon, ha akad némi súlyfelesleg hasad, csípőd tájékán, ha magabiztos külsőt és belsőt szeretnél, nálunk a helyed! Ha imádod a zenét és zenére mozogni, ha szeretnél egy csapathoz tartozni és családias, jó hangulatú edzéseken részt venni, kérlek, ne habozz és próbáld ki első ingyenes alkalmunkat! Edzéseimet jó szívvel ajánlom minden korosztálynak, kezdőnek, haladónak egyaránt kihívást jelent, továbbá nőknek és férfiaknak egyaránt fontos izomcsoportokat dolgozunk át az erősítő blokkunk során.

Mivel motiválnád az olvasókat arra, hogy építsék be a mozgást a mindennapjaikba?

Tudom, hogy nehéz a mindennapokba beépíteni a rendszeres mozgást, de én arra bíztatnék mindenkit, hogy előre tervezze meg a heteit esetleg hónapját, és írja be a naptárjába az időpontokat, hogy pontosan mettől meddig fog mozogni, ami szent és sérthetetlen, akkor is ha fáradt, akkor is ha a barátnői inkább shoppingolni hívják! Egy szépen kidolgozott, arányos testalkatnál jobb öltözéket úgyse találnál. Nem egy csilli-villi új felsőtől fogsz sugározni a legjobban, hanem attól a rengeteg endorfintól, ami felszabadul edzés közben/után és attól a büszkeségtől, hogy ma is megcsináltad! Rohanó világunkban pedig szerintem egy szuperül beilleszthető edzésforma a HIIT, rövid, intenzív, hatékony az én Fitbeat edzéseim pedig attól különlegesek, hogy mindezek mellett összekapcsol a zenével és ezáltal egy igazi élmény lesz a mozgás.

Ha te is kipróbálnád a Fitbeat-et, akkor gyere el a Szent Margitba szerda esténként fél 7-kor, és add ki velünk a gőzt! A Kollektív magazin szerkesztői már kipróbálták, és szívből ajánlják! Ezért most egy hónapon keresztül, minden csütörtökön kaptok egy kis ízelítőt a Fitbeat-ből a magazin social platformjain. A részletekért kövessétek Facebook és Instagram oldalainkat!

Fotók: Bokor Laura

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32