Ahogy az előző részben írtam, épp emelni akartam az edzések számát, amit szépen el is kezdtem. Sőt, azon kaptam magam, hogy jól esik az erősebb intenzitású mozgás. Aztán egyik nap arra lettem figyelmes, hogy elképesztően fáj az alhasam és leülni, felkelni is fájdalommal jár.
Nem mennék bele túlzottan a részletekbe, de kiderült, hogy egy ciszta miatt, most két hétig nem sportolhatok. Először nagyon kétségbeestem és azt éreztem, hogy akkor kuka az egész eddigi munkám és nem fog sikerülni a dolog.
Aztán az is átfutott az agyamon, hogy akkor az étkezést kell még szigorúbban venni, mint eddig. Nálam pedig ezzel egy igazán veszélyes terepre érkeztünk. Ahogy már írtam is róla, egész fiatal korom óta jelen van az életemben az evészavar kisebb nagyobb formában. Éheztettem már magamat hosszú hónapokig, és akkor voltam elégedett, ha minél üresebbnek éreztem a hasamat. Nem volt idegen a titokban, sötétben végzett tornagyakorlatok sem, hogy a szüleim ne vegyék észre. És persze a bűntudat. Az örökös és mardosó bűntudat, az a bizonyos hang, ami a mai napig ott van, ha megkívánok egy “bűnös” ételt.
Mert az alakformáló utamnak bizony nem kicsi része a lelki vonulat. Hogy ne essek bele újra a saját hibáimba. Főleg úgy, hogy pontosan tudom, még kicsit sem raktam helyre magamba a testemmel és az étellel való kapcsolatomat.
Végül egy régen bevált módszerhez nyúltam, ami az időszakos böjt, és amit régen is csináltam hosszabb ideig. Ez nálam azért is válik be, mert jobban tudom ezáltal nyomon követni mit és mennyit eszek, mégsem megy át teljes koplalásba a dolog.
Arra tehát jó ez az időszak, hogy kicsit jobban el tudok mélyülni a testemmel való kapcsolatomban, hogy átgondoljam miért is akarok beleférni abba a nadrágba. Mert felmerült bennem az a kérdés is, hogy és mi lesz akkor ha sikerül? Megelégszem vele, vagy hagyom, hogy mondjuk újra beinduljanak a régi mechanizmusok, amikor elértem a célom. És végül még egy kicsit, aztán még egy kicsit akartam fogyni. Hiszen ez sosem igazán a kilókról szólt.
Ez az utazás sokkal többet jelent nekem, mint a nadrág. Ezt a két hét kényszerpihenőt pedig igyekszem kihasználni, hogy feltegyek magamnak bizonyos kérdéseket, és, hogy bűntudat nélkül, az egészségemet helyezzem előtérbe.
Előző részek itt elérhetőek.
