fbpx

Nagymamák a Himaláján 

Egri Zsuzsanna elutazott a világ tetejére, az indiai Ladakba. Két részes cikksorozatában beszámolt nekünk arról, milyen érzés a Himalája nyugati részén, 3-4000 méter magasan, gyönyörű tájakon kikapcsolódni.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

tartalmi együttműködés

Ladakról az emberek nagy többségének nincs, vagy csak kevés információja van – ezzel én is így voltam. Bár a Kőrösi Csoma Sándorról szóló könyvek írnak erről a távoli és kietlennek tűnő vidékről, de odautazni, személyesen megtapasztalni, és egy kicsit betekinteni az ott élő emberek hétköznapjaiba, életre szóló élmény marad

Ladak a buddhizmus és a fotózás kapcsán került a látóterembe. Helena Norberg-Hodge, Ősi jövendők című könyve pedig olyan mélyen megérintett, hogy ez az út a bakancslistám élére került.

Amíg azon morfondíroztam, hogy hogyan tudnék oda eljutni, egy régen látott túratársam hívott, hogy megy egy csapat Ladakba, érdekel-e? Naná!

Nagyon vártam az utazást, de a részletek valahogy csak az indulás előtti készülődés során tudatosultak bennem.

Történetesen az, hogy ennek a régiónak a legalacsonyabb tengerszint feletti magassága is meghaladja a 3000 métert, ráadásul a 17 napos út során beiktatunk egy 7 napos trekkinget is. Bár az információk közül semmi nem volt ismeretlen, igazán csak akkor fogtam fel, hogy mire is vállalkoztam. Fogom én ezt bírni? Mi lesz, ha nem? Lehet, hogy mégis jogos volt a család aggodalma, és korholása amiatt, hogy a nagyi már megint nem bír magával? 

Ladakról azt kell tudni, hogy India egyik történelmi, kulturális és földrajzi régiója, az ország legészakibb részén. Olyan magas fennsík, amelyet a Himalája és a Karakorum hegyvonulatok vesznek körül. Ladak azt jelenti: hegyi hágók földje.

Kis-Tibetnek is nevezik, hiszen közös eredetük, vallási, nyelvi, kulturális örökségük kapcsán inkább Tibettel hasonlatos. Mivel az indiai kormány egyáltalán nem korlátozza a vallásgyakorlást – nem úgy, mint ahogy Kína teszi azt Tibetben –, az ősi tibeti buddhizmus és kultúra legautentikusabb formáját őrzik.

Ladak az égig érő hósipkás hegyek, az időtlenség köntösébe burkolódzó kolostorok hazája, ahol a kietlen tájon az állandó szél az úr, és a perzselő napfény a társa. Esőárnyékos vidék, ahol gyakorlatilag sohasem esik az eső, az éltető vizet a hegyekből érkező gyors folyású folyók biztosítják, amit csatornarendszereken juttatnak el a lakott területekre. Ennek következtében zöldellő termőterületeket, színes, mozaik-szerű konyhakerteket látunk a lenyűgöző, ám kietlen hegyek között.

Itt minden négyzetméternyi termőföld kincs, minden parányi területet megművelnek.

Nincs vesztegetni való idejük, mert a meleg évszak mindössze 4 hónap, és ezalatt kell mindent előteremteni, ami a 8 hónapos tél túléléséhez szükséges. 

A 4000 méter magasságban, elszórtan található falvak, tanyák lakói a teljes önellátásra rendezkedtek be az évszázadok alatt, hiszen a zord tél, a nagy távolságok és a megközelíthetetlen, behavazott hágók esélyt sem adtak a település elhagyására. Ezért a gyerekek is nyáron járnak iskolába, és télen van hosszabb szünetük, vagy bentlakásos iskola biztosítja számukra a tanulás lehetőségét.

A teljes cikk, melyben még több személyes élményről, a Himaláján található kolostorokról, a Nubra-völgyről, és a további helyi csodák felfedezéséről olvashatsz, a Tudaton Magazin oldalán itt elérhető.

Kapcsolódó cikkek