fbpx
Amióta igyekszem nagyon kevés, de inkább semennyi glutént fogyasztani, azóta úgy csapok le az ilyen jellegű receptekre, mint az a bizonyos gyöngytyúk.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Nemrég a TikTokot pörgetve, ahol amúgy már minket is megtaláltok, jött velem szembe Rubint Rella receptje, amit tüstént el is készítettem, csak kicsit Ramisra szabtam. Jöjjön a gluténmentes gnocchi!

Hozzávalók:

1 közepes méretű karfiol
15 dkg gluténmentes liszt
2 teáskanál só

Szószhoz:
250 ml paradicsomszósz
egy gerezd fokhagyma
oregánó, bazsalikom
só, bors

Elkészítés:

Szedjük rózsáira a karfiolt, mossuk meg, majd pároljuk. Ha kész, tegyük aprítóba és aprítsuk apró szemekre, majd pároljuk meg. Nálam eleve volt itthon “karfiol rizs”, így én csak azt pároltam. Ha ez megvan, adjuk hozzá a lisztet, a sót és gyúrjuk egységessé. Én kicsit pihentettem is, és eközben elkészítettem hozzá az egyszerű paradicsomos szószt. Olívaolajon megpirítottam a fokhagymát, erre ment a paradicsom, majd miután felforrt, ízlés szerint fűszereztem. Ha a tészta kicsit pihent, nyújtsuk közepesen vékony “kígyó” formára, és vágjunk kis katonákat belőle. Ha igazán  gnocchi tésztára hajazó végeredmény akarunk, egy villa segítségével díszíthetjük azt. Ezt követően kevés olívaolajon  megpirítjuk a gluténmentes gnocchi darabokat, majd nyakon öntjük a szósszal és kész is! Ha akarjuk, kedvünkre való sajttal felturbózhatjuk!

További receptek itt.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32