fbpx

“Nem mindegy, hogy az ember 50 vagy 90 évig él” – Dr. Borszéki Péter – Három Harmad interjú

Dr. Borszéki Péter a Három Harmad, fitnesz és táplálkozás központú Youtube csatornáról lehet ismerős a nagyérdemű számára. Beszélgettünk vele fizikális és mentális egészségről, sikerről, személyes fejlődésről.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ha jól tudom jogi diplomával rendelkezel, emellett azonban igen mély tudást szereztél táplálkozástudományból is, továbbá edzőként, étrend tanácsadóként és youtuberként is tevékenykedsz. Akik kevésbé ismernek téged, mesélsz kicsit az élet utadról és arról,  hogyan lehet ennyi mindennel foglalkozni egyszerre?

Igen jól tudod, 2020-ban végeztem a Pázmány jogi karán. Alapvetően azért mentem jogra, mert az tűnt logikusnak abból a szempontból, hogy édesapám ügyvéd. És bár soha nem volt presszió, hogy nekem is jogot kellene hallgatnom, de tetszett, plusz szerettem a törit, abból akartam emeltezni. És hát 19 évesen igazából nem volt jobb ötletem. Aztán rájöttem, hogy ez nem az én világom. 

Elkezdtem közben fitnesszel foglalkozni, megcsináltam 2016-ban a személyi edző képzést, majd 2017-ben indítottam el a Youtube csatornámat, így indult el ez az egész. Az egyetem elvégzése után megalapítottam a saját cégemet, most pedig már egy külföldi cég létrehozásán dolgozom. A kérdésedre a válasz, hogy szerintem az időbeosztás az, ami nagyon fontos. Ha az működik, akkor sok mindennel lehet foglalkozni. Egyetem alatt például  amikor ettem, akkor is Youtube videókat néztem, csak éppen nem valami szórakoztató tartalmat, hanem tanultam olyanoktól, akiket magamnál okosabbnak bélyegeztem. Sajnos az a tapasztalatom, hogy idehaza az edzés-elméleti és táplálkozás-tudományi képzések meglehetősen elavultak. Ezért magamtól, autodidakta módon tanultam meg a legtöbb dolgot.

És majdnem minden témával saját magam miatt kezdtem el foglalkozni. Azért, hogy én tudjak fejlődni. Ez így volt az edzéssel,  a táplálkozással és a mentális egészséggel is. A pszichológustól is kértem könyveket, szakirodalmat stb. Azt gondolom, ha egy ember jól osztja be az idejét és arra szánja, hogy beleássa magát egy témába és tudja hogy hol keresse azt, akkor ma már szinte mindent meg lehet tanulni az internet segítségével. 

Akkor joggal hivatalosan nem foglalkozol jelenleg?

Hát abból a szempontból azért igen, hogy azért ha az embernek van saját vállalkozása, akkor praktikus ha van egy ilyen képesítése is. Meg azért nem is gondolom, hogy kidobott idő volt, mert adott egy rendszerszintű, logikus szemléletet, plusz megtanítja az embert kutatni, vagy éppen kideríteni két tézisről, hogy melyik lehet igaz. Ezt rá lehet vetíteni a táplálkozástudományra is, hogy fennálló ismeretek tükrében melyik az az állítás, ami valószínűleg nem illik bele a képbe.

Ahogy említetted számos területen mozogsz, mit tekintesz a legnagyobb sikerednek ha most visszatekintesz eddigi életedre?

Nagyon jó kérdés, egyébként már csak azért is mert instagramon szoktam – főleg mostanában – ilyen jellegű, mélyebb posztokat írni. Számomra nagyon nehéz megélni a sikert. Egy kicsit mindig a jövőben vagyok valamennyire. Szóval nem tudnám megmondani, de talán ez a vállalkozás amit felépítettem, ez a legnagyobb sikerem. Viszont annyi tervem van még, hogy ahhoz képest sehol nem vagyok. Ha eszembe jut akkor kicsit azért büszke vagyok rá, de a mindennapokban nem  szoktam ezen gondolkodni, mert már azt nézem, hogy hol tarthatnék, vagy hol kellene tartanom, ha még szorgalmasabb lennék. De ez nyilván nem egy jó szemlélet, ezen próbálok változtatni, de hát senki nem tökéletes, most ez van, de igyekszem jobban a jelenben lenni és megélni a sikert.

Úgy sejtem a személyes fejlődés, a folyamatos tanulás mind fontos dolgok számodra, mi motivál ezekben?

Alapvetően mindig is volt bennem egy éhség ezekkel kapcsolatban. Egyrészről szerettem volna sikeres lenni és valami maradandót hagyni magam után. Másrészről pedig ami a személyes fejlődést illeti, szerintem sokszor az ember egyszerűen rá van kényszerítve. Mert vannak olyan hozott sémái, rossz beidegződései, amik hatására megnehezíti a saját életét. És ha ezeket megpróbálja legyőzni, akkor élhetőbbé teszi a mindennapjait. 

Összességében elmondható, hogy nekem abszolút jó gyerekkorom volt, de nyilván történtek dolgok – még ha senki nem is tehetett róluk – amik hagynak lenyomatot az emberben. És ezek által sokszor szabotáljuk magunkat, anélkül, hogy tudnánk róla. Rám nagyon jellemző volt ez az önsorsrontás. Ez egy hosszú folyamat, amin dolgozni kell. A motiváció szerintem egy temporális dolog, nincsen az, hogy mindig motivált vagy. Fontosabb, hogy legyen elhatározásod l, hogy azt mondd, hogy most tényleg eddig és ne tovább, és változtatni kell. 

Ehhez kell egy önreflexió is, hogy rájöjjél, hogy változtatnod szükséges, igaz?

Hát igen ez meg a másik. Nagyon szeretem egyébként a filozófiát is, még az egyetemen kezdtem vele foglalkozni. Kifejezetten a sztoikus gondolkodás tetszett, amibenkifejezetten sok szó esik az önreflexióról. Van egy olyan szemlélete, hogy view from above, azaz nézd magad felülről/kívülről. És akkor sikerül talán jobban kontextusba helyezni a dolgokat, és más megvilágításba kerül akár a saját életed is. Nagyon fontos,hogy tudd, hogy te reálisan nézve hol tartasz, mi az amiben kell fejlődnöd, miért hoztál meg adott döntéseket stb. Meg kell találni ebben az arany középutat. Mert van aki egyáltalán nem tudatos lényként éli az életét, ami nem jó. De a másik végletben meg valaki állandóan azon tépelődik, hogy mit lehetne másképp csinálni, ő pedig a jelenről meg a jövőről mond le annak érdekében, hogy a múltbéli sebeit nyalogassa.

Kicsit visszatérve a táplálkozástudományra, számos videód szól arról, hogy tévhitekről rántsd le a leplet. Akik nincsenek otthon a témában, nekik mit javasolnál, hogyan igazodjanak el az információk rengetegében, hogyan találják meg a valójában hiteles forrásokat? 

Alapvetően van a szakmában egy hitelességi piramis. A bizonyítási hierarchia tetején a metaanalízisek vannak. A metaanalízis az, amikor több tanulmány eredményét vetik össze. Mondjuk van 10 tanulmány, amiből 8 egy dolgot állított, 2 meg egy másikat, akkor vélhetően a 8 lesz az, ami vélhetően közelebb áll az igazsághoz. Ezután jönnek a sorrendben az egyéni tanulmányok, és a legalján vannak az olyan források, mint mondjuk egy bulvár magazin. És sokan nyilván utóbbiakat nézik, mert ezek, amik emészthetőek számukra. Hisz nem fog mindenki angolul 300 oldalas metaanalízist olvasni. Viszont szerencsére már minden témában vannak olyanok, akik ezeket feldolgozzák. Én is magamat egy ilyen forrásnak tartom. Tehát a legjobb ha az ember olyan fórumokon olvas, ahol legalább hivatkozások megvannak jelölve. 

Három Harmad

De itt is figyelni kell, mert a cherry picking metódusba is belefuthatunk. Ez azt jelenti, hogy ha valaki bizonyítani akarja a saját agendáját, akkor szándékosan csak olyan tanulmányokat hivatkozik le, amik azt támasztják alá. Szóval összességében azt mondanám, hogy valóban nem könnyű hiteles forrást találni, ez is egy skill, amit meg kell tanulni. Nehéz dolog ez egyébként, mert a 21. században annyi fake news van, mint még soha, teljesen polarizált a világ. Azonban ha az embernek van rá ideje, akkor néhány témában tud annyira jártas lenni, hogy megtalálja az igazságot. De valójában én sem tudom, hogy olyan területeken, amikben nem jártas az ember, hogyan találja meg ezt. Viszont azt is gondolom, hogy erre a következő években muszáj lesz megtalálni a választ, mert egyszerűen a zajban eltűnik az igazság.

Talán segíthet, ha kicsit mindent megkérdőjelezünk, nem?

Az mindig segít, persze. Ez egy alapvetés, ahogy az is, hogy az igazság általában két dolog között van. Tehát nem szabad semmit sem feltétel nélkül elhinni. Hanem el kell olvasni más forrásokat is, legyen szó politikáról vagy bármi másról. Több helyről informálódjunk és akkor már össze tudjuk ollózni az igazságot. Illetve az ember ne sajnálja az időt arra, ami fontos neki.

Milyen terveid vannak a Három Harmaddal kapcsolatban a jövőt tekintve?

Hú, nagyon sok elképzelésem van, nagyjából 15 évre előre kitaláltam mindent. Tervben van a későbbiekben egy konditerem nyitása is, csak arról most letettem, mert ebben a válságos időszakban nem akartam olyan célt, ami nagy monetáris inputot igényel. 

Van egy fitnesz applikációm, a Noex, ezt szeretném mindenképpen egy nagyobb közönséggel megismertetni. Aztán tervben az is, hogy személyi edzők, vagy olyan emberek számára, akik szeretnének a fitnesz iparban előrébb jutni. Nekik állítanék össze egy úgynevezett Mentor programot, hogy sikeresebbek lehessenek a szakmájukban, mint személyi edzők, fitnesz-személyiségek. Szeretnék elindítani valamikor novemberben egy képzést, eleinte csak 25 mentorálttall. Itt majd három fő topik alapján teszek fel videókat, tananyagokat, ezek a táplálkozástudomány, az edzéselmélet, és a vállalkozásépítés.

Ha egyetlen dolgot kéne tanácsolnod olvasóinknak, hogy miként tegyenek magukért, az egészségükért, akkor mi lenne az? 

Legyenek tudatosak. Alapvetően már az, hogy ha figyelmet szentel ennek a témának valaki, az sokat segít. Ha legalább már foglalkoztatja aktívan az, hogy tegyen magáért, már az fél siker. Amennyiben az embert érdekli, de kudarcot vall, de még mindig érdekli ez a dolog, akkor fog tudni tovább keresni, és meg fogja tudni találni ezeket a hiteles forrásokat. Csak az a baj, hogy sokan egyszerűen nem foglalkoznak az egészségükkel. Sem a testivel, sem a lelkivel. Ez egy fogyasztói társadalom, mindent le lehet cserélni, a cipőt, a kocsit meg mindent, csak az a baj, hogy a testedet és az elmédet nem tudod, ezért ezekre nagyon nagy figyelmet kell fordítani. Úgyhogy ez a tanácsom, hogy egyáltalán kezdjenek el foglalkozni vele és vegyék észre, hogy nem mindegy, hogy az ember 50 vagy 90 évig él.

A fotókat készítette: Todor Rafael 

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32