fbpx

Interjú szakértőkkel a gyászról, a halálról és a Death Cafe kezdeményezésről

Egy hónappal ezelőtt rendezte meg Buru Évi, Sas Eszter Krisztina és Novák Bálint a Fabrikban a Death Cafe eseményt. Ennek apropóján beszélgettünk velük az elengedésről.
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Mi az a Death Cafe kezdeményezés, honnan ismeritek?

Bálint: Egy ideje érdeklődöm az ökopszichológia iránt, amin belül van egy olyan elmélet, hogy az ember és a környezet közötti probléma a halállal való viszonyunkból ered. Ezen elindulva olvasgattam már laikusként a témában. Először egy magazinban találkoztam a Death Cafe fogalmával.

Egy svájci férfiben merült fel az ötlet. Korán elveszítette a feleségét, és a gyászra rárakódott az a nehézség, hogy nem tudta szóba hozni a történteket, ugyanis az emberek mindig zavarba jöttek tőle. Ő fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy jó lenne normalizálni a halállal kapcsolatos, akár utcai beszélgetéseket és ledönteni a körülötte lévő tabukat. Ezt követően egy angol úriember átvette ezt az ötletet, amiről részletesen a deathcafe.com oldalon lehet olvasni. Egyébként nem a mi eseményünk volt az első Budapesten. Már évek óta létezik egy ilyen kávéház, Halál Kávéház a neve.

Miért fontos szerintetek ez a kezdeményezés?

Eszter: Magánemberként és pszichológus szakmámból kifolyólag is napi szinten azt tapasztalom, hogy a halál egy olyan téma, ami elválaszthatatlan része az életünknek, viszont nincs tér, ahol erről tudunk beszélni.

Hogyan jött a Fabrik, mint helyszín?

Évi: Bálintot a júliusi, munkahelyi kiégéssel foglalkozó Burn-out héten ismertem meg, mint résztvevő. Akkor mesélt nekem sokat a tanatológiáról (a tanatológia kifejezetten a halállal foglalkozó tudományterületet jelenti – a szerk.). A Fabrikban tudtuk már egy ideje, hogy szeretnénk rákanyarodni magasabb szinten a közösségépítésre. Bálint ötlete volt a Death Cafe, én pedig támogattam. Nagyon szeretjük az out of the box koncepciókat, jól is sikerült az első alkalom.

Buru Évi

Eszter: Maga a Fabrik egyrészt olyan szempontból nagyon jó választás, hogy a résztvevők a forró italokkal és sütikkel tudtak oldódni. Másrészt a halál ugyan nehéz téma, de a workshop terem üvegfala megadta azt az érzést, hogy elválaszthatatlan és természetes része a mindennapjainknak.

Hogyan néz ki egy ilyen esemény?

Bálint: A death cafe weboldalon feltüntetik az esemény elvárásait és vázlatát. Az egyik feltétel például, hogy nem lehet konkrét témát vinni, ehelyett általánosságban a halálról folyik a beszélgetés. Továbbá a résztvevők hozzák fel azt, amiről beszélni szeretnének. Ez biztosítja, hogy addig mélyül el a beszélgetés, ameddig ők szeretnék, ameddig ők beengedik az adott pillanatban. Ha valaki nagyon általánosan, és nem személyesen akar beszélni, azt is megteheti. 

Mi, mint facilitátorok, Esztivel azért vagyunk jelen, hogy az egymásra figyelő, érzékeny légkört vigyázzuk, felügyeljük. Ebben az is segít, hogy tájékoztatjuk a résztvevőket, hogy igyekezzenek ítélkezés nélkül részt venni, továbbá az elhangzottakat ne vigyék ki az eseményről. Az anonimitással is szeretnénk felszabadítani az embereket. 

Hogy sikerült az első alkalom? Lesz folytatás?

Eszter: Az én várakozásaimat felülmúlta. Nem tudtam mire számítsak, ugyanis előtte, ha valakinek meséltem az eseményről, furcsán, kissé idegenkedve reagáltak. Pedig abszolút működött! Szerencsére hamar kialakult az érzékeny légkör, nyitottság, elfogadás, egymásra hangolódás. Hiába voltak nehéz témák, és sokan megérintődtek, én úgy érzem, sokat adtunk egymásnak azzal, hogy meg tudtuk osztani az érzéseinket egy biztonságos helyen.

Évi: Jöttek az emberek és megnyíltak. Vadidegenek voltunk egymásnak, mégis egy nagyon jó és mély beszélgetést teremtettünk meg közösen. Úgyhogy lesz folytatás igen; december 11-én, 14:00 órakor kezdődik a következő alkalom. Szeretnénk, hogy az esemény rendszeres legyen, és a Fabrik szívesen adja a helyet és teret a kezdeményezéshez, illetve segítjük kommunikációval.

Miben más a Death Cafe egy általános gyászfeldolgozó csoporthoz képest?

Eszter: Ki szoktuk hangsúlyozni, hogy ez nem egy gyászfeldolgozó csoport. Aktív gyászolóknak nem is feltétlenül ajánljuk, érdemes akkor jönni, ha már úgy érezzük, hogy nagyjából túl vagyunk a történteken, előrébb haladva a gyász átdolgozásával, feldolgozásával. 

Sas Eszter Krisztina

Mit gondoltok, miért került a halál fogalma ennyire tabuk köré?

Bálint: Azt hiszem, ahogyan elkezdett a nyugati civilizáció városisasodni, a valódi közösségek feltöredeztek. Az emberek nagy része már nem tartozik vallási felekezethez, nem kis falvakban élnek, így már nincs meg az az állandóság és együvé tartozás, amiből tudtunk táplálkozni tragédiák esetén. Ezzel párhuzamosan a fogyasztói társadalom elemei is megjelennek. Azáltal, hogy a közösségek hanyatlásával egy nagyobb kollektív részvételről lecsatlakoztunk, felveszünk olyan pótlékokat, mint az anyagi javak. Ezek tudatalatt kipárnázzák az embereket a halandóság félelmétől. Mert bár érezhetjük, egyedül vagyunk, nem tartozunk semmihez, eltávolodtam a természettől, kellenek azok a kapaszkodók, amik ha valamilyen tragédia történik velem, megmaradnak belőlünk. Amik megnyugtathatnának azzal kapcsolatban, hogy a halandóság rendben van és nem kell félni tőle.

Évi: Milyen érdekes, hogy behoztad a közösségek felbomlása párhuzamot. Egyre inkább arra törekszünk a Fabrikkal, hogy megteremtsük általa a mi kis “törzsünket”, ahova szeretném azt hinni, hogy jó tartozni.

Eszter: A gyász nagymértékű szomorúsággal, dühvel, negatív érzésekkel jár együtt, amiket lehet, hogy előtte soha nem is tapasztaltunk meg. A mai világban elterjedt egyfajta toxikus pozitivitás kultúra, ami azzal jár, hogy a rossz és fájdalmas érzéseket ne mutassuk ki. Pedig pszichológiai szempontból is azt hangoztatjuk, hogy legyünk velük együtt, mert úgy tudnak igazán feloldódni. Hiába nagyon fájdalmas, nehéz, de ez hozza el az igazi feldolgozást.

A halált be lehet kategorizálni pozitív vagy negatív címkéket? Kell-e egyáltalán?

Eszter: Nem feltétlenül tennék a halál elé előjelet. Sok mindentől függ, hogy ki hogyan fogja fel. Az nyilvánvaló, hogy társadalmi szinten a nyugati kultúrában rossz dolog és nem véletlenül lett tabu. Én nagyon szeretem Irvin D. Yalom munkásságát, aki az egzisztenciális pszichológia nagy alakja. Szerinte a halál után ugyanaz történik velünk, mint a születésünk előtt. Ez jól megragadja, hogy valójában nincs fogalmunk arról, hogy mi volt mielőtt a világra jöttünk, és arról sincs, hogy mi vár ránk utána. Engem ez megnyugtat. De rengetegen szoronganak ettől, hiszen nem szeretjük a bizonytalanságot. 

Bálint: Én sem tennék előjelet elé. De azt sem mondanám, hogy csak negatív, sok pozitív oldala is van. Miután megtaláltuk a megfelelő légkört, azért is könnyű beszélgetni a halálról, mert az egyik legnagyobb kérdés, hogy miért élünk és mi a halál. Rengeteg téma kapcsolódik hozzá, ami mindenkit érint. Mindenki el fog veszíteni számára fontos embereket, mindenkinek van egy személyes halála, ami be fog következni. Éppen ezért mindenkit foglalkoztat. Azért is érdemes vele foglalkozni – persze nem ráerőltetve, hanem mindenkinek a saját tempójában -, mert segít kapcsolódni ahhoz, hogy mi az, ami igazán fontos számunkra. Tudatosítja azt, hogy az időnk véges, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy sietnünk kell a dolgainkkal, hanem hogy jobban meg kell gondolnunk, hogy mi az amire áldozzunk az erőforrásunkat, figyelmünket. 

Novák Bálint

Ha valaki most veszített el egy számára fontos személyt, mi segíthet a feldolgozásban?

Eszter: Fontos, ha tudjuk, hogy a gyászmunka nem múlik el. Az élet körbenövi, jönnek újabb élmények, de ugyanúgy fájni fog a veszteség és hiányozni fog az a személy, akit elveszítettünk. De szépen lassan betöltik a teret egyéb dolgok is.

Van az a helyzet, amikor egy csoport sokat segít. Vannak erre szakosodott szervezetek, egyesületek, gyászfeldolgozó szerveződések. Ezekbe azért is érdemes ellátogatni, mert megtapasztalhatjuk, hogy nem vagyunk egyedül a fájdalmunkkal, a gyász magányát enyhítheti a közösségi élmény.

Ami még egyéni szinten segíthet, ha kitalálunk olyan saját rituálét, ami segíti a búcsúzást. A temetés is ezt szolgálja, de ha ez kevés, más módon is el lehet búcsúzni. Ilyen például a gyászlevél, amikor az elhunytnak írunk, megköszönünk neki dolgokat, leírunk olyan mondatokat, amelyeket esetleg nem tudtunk neki kimondani. A levélírás érzelmileg megterhelő lehet, ugyanakkor segíthet a történtek feldolgozásában.

Bálint: A gyászt az elején sokan egy dobozhoz hasonlítják, aminek az alján van egy gomb. Ha beleteszünk egy labdát ebbe a kicsi dobozba, a labda folyamatosan a gombon fog ülni. Ez a gomb gyakorlatilag a fájdalmat okozza nekünk. Ahogy viszont múlik az idő, és az ember körbenövi a történteket, úgy egy kicsit nagyobb lesz a doboza. A labda nem mindig a gombon fog pattogni, és bár időről időre az ember érezni fogja ezt a veszteséget, de tágul a kontextusa, nem lesz annyira állandó, elviselhetetlen.

A Dear Hank and John podcastban hallottam egy érdekes megközelítést. Egy olvasói levélben a hallgató arról mesélt, hogy elvesztette a testvérét, és úgy érzi, nem tud erről senkivel beszélgetni. Ez egy nagyon ellentmondásos dolog. A gyász, a veszteség, a halálnak az élménye mindenkit érint, de mikor megtörténik, hirtelen úgy érezhetjük, egyedül maradunk. Azt hangoztatták a podcastban is, hogy ez olyan, mintha mindenki a Föld bolygón lenne, te pedig az “elvesztettem a testvérem” bolygón. Sokat segít, ha ilyenkor megtaláljuk azokat a személyeket, akik szintén egy ilyen “idegen” bolygón vannak, és meg tudják osztani egymással a veszteséggel kapcsolatos élményeiket.

Amit még fontosnak tartok hangsúlyozni, hogy az akut gyászban, amikor frissen veszítünk el valakit, sokféle mentális jelenség jelentkezhet, ami a hétköznapi életben szokatlan. Van, hogy hallucinálunk a meghalt hozzátartozóval, furcsa álmokat tapasztalatunk, nem tudunk enni, aludni, stb. Valid jelenség, hogy az aktív gyászban pszichiátriai tünetek fordulnak elő, amiket ne kezeljünk abnormálisnak. Fontos tudatosítani ezt magunkban, továbbá azt is, hogy engedjük ezeket megtörténni, beszélgessünk másokkal és bízzunk benne, hogy enyhülni fog a kezdetben elviselhetetlennek tűnő fájdalom.

Szóval a gyász valahol egy örökké tartó jelenség?

Eszter: Igen, és éppen ezért ne legyen elvárás önmagunk felé hogy a gyászt egyszer feldolgozzuk, és soha többé nem fog fájni, mert Bálint példájával élve ugyanúgy be fog nyomódni az a gomb a dobozban, csak eltérő gyakorisággal és intenzitással.

Évi: Ha én is kiegészíthetem mindezt egy gondolattal, nekem azért volt fontos ez az esemény, mert újra felismertem, hogy nem csak a halál, hanem mindenféle változás a gyász folyamataival jár. Úgyhogy teljesen rendben van bármi mást is gyászolni, ami veszteség az életünkben, legyen szó munkahelyváltásról, kapcsolatok megszakításáról.

forrás: Fabrik

Vagyis nem csak az elhunyt szeretteinket gyászolhatjuk?

Eszter: Igen, ez nagyon fontos gondolat, amivel sokan nincsenek tisztában. Pedig egy munkahelyváltás, költözés is együtt jár a gyász fázisaival. Csak a gyász akkor a legfájdalmasabb, legszembetűnőbb, amikor konkrétan egy halálesetről beszélünk.

Bálint: Egy ideje önkénteskedem egy amerikai tanatológusnak. Az egyik hölgy, akivel együtt dolgozom – Cole Imperi– szeretné meghonosítani amerikában a “shadowlossszót. Pont azt a jelenséget szeretné megragadni, hogy az olyan veszteségek, amikhez nem tartozik konkrét holttest, vagyis nem egy ember vagy állat elvesztése, arra a társadalomnak sokkal kevesebb figyelme jut. Pedig fontos lenne ezeket a nagy változásokat is tudatosítanunk, legyen szó szakításról, válásról, költözésről. Az ilyen nemű veszteségek is gyászfolyamatokat indítanak el bennünk, amiket ha nem tudatosítunk, megrekednek, és könnyebben érezzük magunkat elakadva az életben.

Milyen eseményeken vehetünk még részt a Fabrikban?

Évi: Én szeretek a Fabrikra úgy gondolni, hogy ez egy multifunkcionális közösségi tér. Ezért nyitottunk új irányok felé is, és az eddigi művészeti és kézműveskedős események mellett rendszeresíteni szeretnénk a Death Cafén kívül többek között a Hopepunk Könyvklubbot. Ennek a művészeti irányzatnak az az üzenete, hogy ezzel a sok negatív dologgal,  ami körbevesz minket a mai világban, lehet radikális kedvességgel is szembe menni, úgy, hogy hiszünk ebben a kedvességben, szeretetben. Ehhez van egy könyvlista, amiket olvasás után havi rendszerességgel kibeszélünk.

Emellett minden vasárnap 9:00 és 10:00 óra között jógaórával várjuk mindenkit, aki picit szeretné kiereszteni a stresszét egy jó kávé előtt. December folyamán ünnepeljük még a Körforgásban podcast és Fabrik szülinapot, és hamarosan indul az Adventi kampányunk, ami kibővül vasárnapi kakaózás és meseolvasással egyaránt. 

A Fabrik összes eseménye a facebook oldalukon követhető!

Az Eszer és Bálint által szervezett Death Cafe események facebook oldalát itt találjátok.

A következő Death Cafe eseményükre ezen az eseményen keresztül tudtok jelentkezni.

A nagykövetek bemutatkozó sorait itt olvashatjátok. 

Kapcsolódó cikkek