tartalmi együttműködés
A Sharing Circle podcast tegnapi adásában arról beszélgetett Vági Zsolt és dr. Ijjas Flóra, hogy miért fontos a kritikai pszichológiával és ökohumanizmussal foglalkozni nem csak szakemberként, hanem laikusként is. Ebben a cikkben elolvashatjátok az epizód összefoglalóját.
Flóra alapvégzettségét tekintve közgazdász. Nagyon kalandos utat járt be mire eljutott a kritika pszichológiai és az ökohumanizmus szakmához. Jelenleg egyetemen tanít. A téma iránti érdeklődése nagyon organikusan alakult ki. Az egyetemi tanulmányai alatt kezdődtek, amikor szó volt fenntarthatóságról, közgazdaságtanról és szociológiáról. De két évet járt pszichológiára BSC szakon is, emellett 15 éve foglalkozik és jár önismereti foglalkozásokra, valamint elvégzett módszerspecifikus képzéseket is.
Akkor kezdte el megtapasztalni a nők kiszolgáltatottságát, illetve a gondoskodási munkát, mint ingyenmunkát, amikor megszülettek gyermekei. Ennek köszönhetően önismereti útja során ebbe az irányba indult el, és egyéni tanácsadóként is hasonló problémákkal küzdő személyek keresték meg. Az ülések alatt sok esetben oda lyukadtak ki, hogy a társadalmi kontextus, vagyis az az élethelyzet, amiben van az illető, nem jó számára. Tehát nem pszichologizálni kell azt a személyt, mert pénzre vagy pihenésre, esetleg törődésre lenne szüksége, hanem ő érzelmileg van kiégve és erre kell megtalálni a megoldást. Végül elkezdett olyan szakmai közösségbe járni, ahol megfelelő társadalomelméleti hátteret biztosítottak számára. Ennek köszönhetően értette meg azt a jelenséget, hogy mivel a kisebbségi csoport tagjai nagyobb elnyomásban élnek, így ők sokkal inkább vannak pszichés terheknek kitéve.
De mi is az a kritikai pszichológia? Eszerint interdiszciplinárisan kell megközelíteni a terápiás munkát is, tehát értelmezni kell az egyén helyzetét nagyon sok szempontból. A kritikai pszichológia szerint a pszichológiának reflektálnia kell arra, hogy az egyének és a csoportok szubjektív és egyéni jólléte nagyban függ az elnyomás mértékétől. Vagyis hogy milyen hatalmi viszonyok veszik körül. A kritikai pszichológia kialakulása egyébként a 70-es évekre vezethető vissza, és Berlinben kezdtek vele először foglalkozni.
Ha megakarjuk ragadni a különbséget a fősodrású pszichológiával szemben, akkor a sokakat érintő depresszió vagy pánikbetegség példáját hozhatjuk fel. Erre sok szakember azt mondja, hogy egy egyéni szintű probléma, vagyis a páciensnek magának kell megtalálnia rá a megoldást. Míg a kritikai pszichológia szerint, elképzelhető, hogy mindez lehetetlen abban a szociokulturális közegben, amiben az egyén él. Ezért fontos, hogy legyen egy olyan perspektívánk, amely segít sok oldalról megközelíteni a történeteket.
Az epizód során szóba került még a szakma és annak nehézségei is. Hiszen ahhoz, hogy ezt a más szemléletmódot alkalmazni tudjuk, el kell veszíteni az értéksemlegességet. Sokszor azt tanítják a pszichológusoknak, terapeutáknak, hogy maradjanak semlegesek, mivel ők csak egy felület, ahova lehet vetíteni. Flóra szerint pedig igenis felelősséggel tartoznak, és az csak illúzió, hogy valóban tud értéksemleges vagy ideológiasemleges lenni valaki.
„Ha valakit például bántalmaznak, akkor legyünk képesek felháborodni és kimondani azt, hogy ez nem oké”- fejtette ki Flóra.
Felvetődött még problémaként, hogy a terápia főként a közvetítő középosztályra íródott, akik anyagilag megengedhetik maguknak, hogy járjanak pszichológushoz. De például a munkásosztály, akik eleve el se jutnak terápiára, egészen más kérdéseket vetnek fel. Ugyanis az állami rendszer nem teszi lehetővé, hogy ezek az emberek támogatott vagy ingyenes formában járhassanak pszichológushoz. Ez a jelenség azért is alakulhatott így, mert a pszichológusok kikerültek a könnyen, akár ingyenes elérhető helyekről, mert annak keretein belül nincsenek elégségesen megfizetve.
A pszichológia önmagát természettudományként is definiálja, de maga az, hogy mit nevezünk betegségnek is nagyban változott az elmúlt évek során. Hiszen például régen a homoszexualitást elektrosokkal igyekeztek „gyógyítani”. De már akkor is voltak szakemberek, akik elkezdtek kritikai pszichológiát gyakorolni, mert megkérdőjelezték ezeket a módszereket.
A kritikai pszichológia által kiemelet témák egyike csak a szexizmus, de ott van még a rasszizmus, vagy amikor előítéletek jelennek meg a fogyatékossággal szemben, továbbá a gyerekek kizsákmányolása, esetleg az azon alapuló diszkrimináció, hogy melyik társadalmi osztályhoz tartozunk.
„Amikor megpróbáljuk a kritikai pszichológia szemüvegén keresztül értelmezni ezeket a helyzeteket, akkor megpróbáljuk az egyénnek a kontextusát nézni. Azt már sokan mondták, hogy emberek legtöbb szenvedésért más emberek felelősek” – mondta Flóra.
Az ökopszichológia, az ökofeminista közgazdászok álláspontja az, hogy mindig valamilyen társadalmi csoport uralkodik, ami napjainkban a fehér, tőkés férfi. Az összes többi csoport pedig alárendelődik.
Nemcsak a nem fehér bőrűek, az őslakosok, a nők, gyerekek, hanem egyébként a természeti élőlények, erőforrások is ugyanúgy le vannak dominálva és ki vannak zsákmányolva. Ez a patriarchális, kapitalista társadalom egy olyan működésmód, ami tovább gyűrűzik és mindenhol hat. A kritikai pszichológiának pedig feladata erre reflektálni.
„Abban viszont támogathatom a páciensemet, hogy felhívjam a figyelmét azokra a lehetőségekre, amelyekkel részt vehet társadalmi változásban. Ez mondjuk az aktivizmus” – fejtette ki Flóra, hogy milyen eszközei vannak egy terapeutának, hogy változásra sarkalljon.
A traumák sosem múlnak el. De ha valaki eljut arra a szintre, hogy rendben van, és azt érzi feladatának, hogy azért tegyen, hogy mással ne történhessen meg, ami vele, az már nevezhető egyes vélemények szerint gyógyulásnak.
Szóba került még az epizód során a feminizmus, annak pozitív és negatív aspektusai is. Illetve, hogy mennyire függ vagy mennyire befolyásolja az ideológiát és annak megítélését a kapitalizmus és a tőke.
Felmerült még továbbá a vállalkozó én ideológiája, ami azt jelenti, hogy magunkat árunak, terméknek tekintjük. Erre sok esetben utalnak a közösségi oldalak jelenlegi működései is. Ha pedig valami nem sikerül, azt személyes kudarcként éljük meg, amihez nagy szégyen társul. Holott lehet, hogy csak a lehetőségeink, akár gazdasági, akár más értelemben nem volt adottak.
„Amit tudunk tenni akkor, ha ilyen helyzetbe kerülünk, hogy felvállaljuk ezt az „amit már nem tudunk nem tudni,” gondolkodást. És igyekszünk azt a lehetőségeinkhez mérten megélni, és próbálunk elfogadóbbak, szolidárisabbak lenni. Illetve kritikusabbak azokkal rendszerekkel, hatalmakkal szemben, amikben élünk” – foglalta össze a hallottakat Zsolt.
Ha kíváncsiak vagytok a teljes beszélgetésre, mindenképp hallgassátok meg az epizódot.
Borítókép: Szabó Ági
