Mint minden valamirevaló 18-19 éves én is nagyon vágytam az újra, és kifejezetten Budapestre. Pörgés, új emberek, nagy terek, szabadság. A főváros mindig is hatalmas szerelem lesz, azt hiszem ez sosem fog változni. Én viszont igen.
Az elmúlt pár évben kezdtem el érezni a hiányt, pontosabban a vágyat, hogy egyre többször kívánkozom haza. Fura eleve ez a haza, otthon kifejezés számomra, hiszen már a családom is Budapesten él, és ennyi év alatt már a fővárosban is itthon érzem magam. Mégis, vidéken vannak a gyökereim, a gyermekkori, fiatalkori emlékeim. Ott nőttem fel és mindig egy teljesen más lelkiállapotba kerülök, ahogy megérkezem a keszthelyi vasútállomásra.
Hiányzik a természet és a Balaton közelsége. Hogy itt még az idő is másképp megy, szinte megáll egy kicsit. Nincs rohanás, nincs zsizsegés. Akármennyire is közhely, itt tényleg megtudok állni, le tudok pihenni és ki tudok kapcsolni. Budapesten már az is túl sok impulzussal tud járni ha lemegyek a boltba.
Hiányzik a friss levegő, hogy nagyjából 10 perc alatt valamilyen zöldterületen, erdőben találom magam, de legrosszabb esetben is vízparton, ahol mindig akad egy kis zug, ahol tudok egyedül is lenni, ha akarok.
Hiányoznak az emberek. Sose gondolta volna a kamasz Rami, hogy egyszer ezt fogom mondani. De igenis hiányzik, az a mindenkit ismerek érzés. Hogy bárhol belefuthatok valakibe, aki gyerekkorom óta ismer, és kedvesen rám köszön vagy dudál a kocsiból. A mostani budapesti lakásunkban őszintén azt sem tudom kik laknak mellettünk, és bennem sem volt meg a vágy már, hogy nyissak feléjük.
Hiányzik a biztonság és a valahova tartozás érzése. Hiába szeretem és köt ezer szál és emlék Budapesthez is, az nem hasonlítható össze azzal, amit a szülővárosom iránt érzek. Itt vannak eltemetve az őseim, itt lettem felnőtt (vagy valami olyasmi), ide köt minden idegszálam. Ezt az érzést eddig nem találtam meg máshol, csakis itt. Persze, ott vagyunk otthon, ahol a szeretteink és ahol boldogok vagyunk, mégis hiszem, hogy érezzük, ha valahova megérkeztünk vagy éppen visszataláltunk.
Minden, ami régen zavart a vidéki életben, az mára vonzóvá vált. Nem Keszthely és nem is Budapest változott, én lassultam le talán, és lettek mások a prioritások, ami miatt újra rátaláltam a vidéki lét szépségeire.
Hogy aztán mit hoz a jövő és hol eresztek majd gyökeret, az majd kiderül, minden esetre jó tudni, hogy van hova mindig haza menni.
