Utazás a gyerekkorom körül
Hosszan tartom a hidegbe az arcomat. Jól esik ez a fagyos, frissítő levegő. Kitárok minden ablakot a lakásban, amiben hónapok óta egy lélek sem járt.

Elmélyülten forgatom a poharat a kezemben, miközben Tomi anyámékkal cseveg. Lakástakarékról, árfolyamról, és arról, hogy mikor lenne jó megvenni azt a szép kis házat.
Lovai Szilvia karácsonyi felhívásunkra küldött novellája igazán szívmelengető. Története bemutatja, hogy miről is kéne szólnia az ünnepeknek: az önzetlen szeretetről.
Szabó Zoltán „Zoo_Lee” karácsonyi felhívásunkra küldött novellájával szerintünk sokan tudunk azonosulni. Értékeljük át vele mi is az ünnepek lényegét.
Írói pályázatunk eredménye megszületett. Itt olvashatják az 5 kiválasztott művet: amelyik a legjobban tetszik, arra szavazhattok is.
Meleg nyári este volt, Magdi egyáltalán nem fázott a kerti hintaágyban. Már órák óta kint ücsörgött, annyira a veszekedés hatása alatt volt.
27 évembe telt, mire tudtam érvényesülni Anyám mellett a konyhában, és mire először megírtam egy prózát. Egyiknek sem lett sírás a vége. Karácsony napjai után az én drága Anyám sörkiflit készített kérésemre.