fbpx
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Egykori vegánként engem nagyon meglepett, hogy még borból is van olyan fajta, ami nem felel meg az adott életmódnak, ha tényleg szigorúan űzi azt valaki. Utánanéztem, milyen összefüggés van az egyébként növényi összetevőket tartalmazó ital és az állati származékok között.

A vegán életmódot folytató emberek nem fogyasztanak semmilyen állati eredetű élelmiszert, (tej, tojás, hús, méz, stb.) nem hordanak állati eredetű összetevőkből készült ruhákat, cipőket, vagy kiegészítőket (bőr, szőrme, gyapjú, angóra, stb.), és nem használnak olyan termékeket, amelyeket állatokon teszteltek. A veganizmus éppen ezért egy etikai elvrendszeren is alapuló életmód, miszerint az állatok nem azért élnek, hogy az ember kihasználja őket, hiszen képesek vagyunk már ezek nélkül is egészséges életet élni.

Ezek alapján az összes bor sajnos nem tud átmenni a rostán, mivel a gyártás során alkalmaznak olyan technikákat – mint a derítés- , amiknek köze van az állatokhoz, illetve azoknak bizonyos részeihez.

Mi az a derítés?

Ha máshol nem is, a fotográfiában már biztos hallottad ezt a szót, itt azonban picit mást jelent. Derítésre azért van szükség, mert enélkül a bor zavaros marad. A derítés tehát egyfajta tisztítást jelent, szűrési folyamatot, aminek hatására szép tiszta italt kapunk. Ehhez pedig valóban sokszor állati eredetű összetevőket használnak. Ilyen a halhólyagból, a marhacsontból kinyert zselatin, vagy a kazein, illetve egyéb állati fehérjék és csontszármazékok. Ebből kiindulva pedig ezek a borok tényleg nem számítanak vegánnak, sőt vegetáriánusnak sem.

Szerencsére azonban ma már sokan átálltak a növényi alapanyagok használatára, mint a borsó- vagy burgonyafehérje, ezek esetében már nincs min aggódni.

Hogyan válasszon bort a vegán?

Vegánként nagyon fontos, hogy mindig kérdezz. Ugyanis sokszor olyan termékek is lehetnek étrendedbe illeszthetőek, amiknek ezt nem jelzik a címkéjén. Ez alapján létezhet akár nem egy olyan bor is, ami valójában vegán, de ez nincs ráírva. Ahogy fentebb már említettem, két opció lehetséges tehát ezekből: az egyik a szűretlen bor, a másik pedig a szűrt, de növényi anyagokkal derített bor. Ezekhez nyújtok egy kis segítséged neked:

Szűretlen bort a következő borászok termelnek: Bott Frigyes, Iványi Zsófi, Maurer Oszkár, Malatinszky Csaba.

Növényi alapanyagokkal derítő borászatok: Royal borház, Vylyan, Gedeon birtok

Azt azonban nem győzöm hangsúlyozni, hogy tényleg kérdezzünk bátran a szaküzletekben, mert az ott dolgozók tudni fogják, mit ajánljanak nekünk! Kérhetjük az itt említett borászatok borait, de az is lehet, hogy mutatnak majd nekünk más lehetőségeket is, amikről nem gondoltuk volna, hogy vegán.

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32
sör