fbpx
Mivel még mindig nem tudunk utazni, számomra nosztalgikus, számotokra informális céllal felidéztem emlékeimet, és összegyűjtöttem 5 kedvenc európai városomat, amit mindenképp érdemes meglátogatnotok!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Valljuk be, azt követően, hogy képes leszel eltartani magad anyagilag és ráérzel a fapados repülőgépek adta lehetőségekre, hirtelen a bakancslistád megtelik távolabbnál távolabbi úti célokkal. Ezzel a cikkel egy ízelítőt szeretnék adni az európai kedvenceimből, bízva abban, hogyha már voltál ott, akkor sikerül egy másik oldalukat is megmutatnom, vagy ha még nem jártál arra, akkor meghozom a kedved hozzá.

Sevilla – van élet Barcelonán túl

Erasmus félévem alatt volt szerencsém szinte sorra járni a spanyol városokat, mégis a legelső kiruccanásunk, Sevilla hagyott mély nyomot bennem. Tény, hogy itt nincs tengerpart, és nem mondom, hogy nem érdemes Barcelonát vagy Madridot is meglátogatni, de engem elragadott ennek a dél-spanyol városnak a varázsa. Kevés a turista, az itt élők alig beszélnek angolul, az emberek mégis annyira kedvesek, hogy bármit megértenek, ha ügyesen mutogatsz. Már későősztől érik a narancsa a fákon és olyan látványosságokat nézhetsz meg, mint a Trónok harca egyik forgatóhelyszínét, az Alcazar palotát, ahol egyébként napokat töltenék, ha lehetne. Képzelhetitek, mennyire csodálatos a palota kertje! De ezen kívül megmaradt még bennem nagyon a Plaza de Espana, ami egy vizesárokkal kürölölelt tér, gyönyörű festett kerámiacsempékkel. A legjobb sziesztahely, nekem elhihetitek.

európai város
Plaza de Espana, forrás: Unsplash
Lisszabon – valódi szabadság

Mivel Spanyolországból átrepülni Portugáliába szemtelenül olcsó volt, a második kiruccanásunk Lisszabonba vezetett. A mai napig elképesztően élénken él bennem az emlék, ahogy pulóverben sétálunk egy februári délelőtt, útba ejtve egy bolhapiacot, majd egy kávé társaságában elmélkedve, az óceánon pihentetjük fáradt szemeinket. A portugálok nagyon kedvesek, a belvárosi éttermekben szinte mindig kaptam egy-két magyar kifejezést, miután kiderült, hogy honnan jöttem, sőt, találkoztam magyar pincérekkel is. De a hangulatos utcákat, az utcazenészeket, a csodálatos csempéket és a mediterrán növényeket képes volt legyőzni az azóta is egyik kedvenc süteményem: a portugál krémes.

A portugál krémes, forrás: Unsplash
Hága – kanálisok szerelmeseinek

A délnyugati országok után egy erős vonzalom él bennem az északi országok felé is. 16 éves voltam, amikor a szüleimmel egy buszos túra keretében beutaztuk a Benelux államokat. Mivel nem voltunk hajlandóak elhinni, hogy 10-13 fokokra készüljünk ruhával, elképesztően fáztunk és voltak kisebb, nagyobb nehézségek is. De ezeket leszámítva aztán sokáig még az utazáson készített, Északi tenger volt a hátterem az otthoni számítógépünkön. Azóta már Belgiumban és Amszterdamban is jártam többször, de ebben a felsorolásban Hágára esett a választásom. Mégpedig azért, mert a mindenki bringázik felismerésen túl, tele van kanálisokkal, függöny nélküli ablakokkal, a belváros toronyházakkal, nem messze pedig a királyi palotát is megcsodálhatjuk. A tengerpartig sem kell sokat tömegközlekednünk, ahol egyébként a part tele van különböző klubbokkal. Elég megnyugtató tud lenni egy hűsítő társaságában onnan bámulni a naplementét.

Scheveningen, forrás: Unsplash
Koppenhága – a letisztult modernitás

Őszinte leszek, ebben a városban nem töltöttem több napot háromnál, de az biztos, hogy visszatérek még! És nem csak az ott lakó kedves barátaim hiánya miatt. A modernista épületek, a letisztultság, a tisztaság és egyébként a fegyelem, ami kicsit szigorúnak tűnhet a soraimat olvasva egy elképesztően jól működő országot tartanak egyben, ami a mindennapokban is visszatükröződik. Szerettem, hogy sok kézművespékség, csomagolásmentes bolt és annál is több kicsi vállalkozás márkáinak a kirakatát nézegethettem. Érdemes megnézni a dán királyi család rezidenciáját, a botanikus kertet, és Christinania-t is, a város „hippinegyedét”. Hogyha pedig drágának találjátok az árakat például az éttermekben vagy kocsmákban, akkor azt javaslom, hogy olyan szállást keressetek, ahol lehet főzni. Így sok pénzt meg lehet spórolni.

európai város
Koppenhága, forrás: Unsplash
Berlin – hipszterek Mekkája

Nehéz volt választani Prága, Krakkó és Berlin között, előbbi kettőt a történelmi értékei miatt ajánlom nagyon. Viszont Berlin elképesztően multikulturális, és úgy gondolom, ezt mindenkinek meg kell tapasztalnia. Nézzük meg a TV tornyot, és az East Side Gallery-t mindenképp. De azon túl, hogy letudtuk a kulturális látnivalókat, érdemes belekóstolni kicsit a „nyugatias” újhullámba. Ami alatt azt értem, hogy járjuk be a vegán helyeket, üljünk be helyi kávézókba, tehát ne csak múzeumról múzeumra járjunk. Ne flancoljunk, metrózzunk! Viselkedjünk úgy, mint a helyiek. A klubélet is nagyon megy, az elektronikus zene kedvelőinek talán nem is mondok újdonságot ezzel.

európai város
Berlini fal, forrás: Unsplash

Hirdetés

Instagram

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek


Warning: Undefined variable $posts in /home/bodizhu1/public_html/_sites/kollektivmagazin/wp-content/themes/hello-theme-child-master/functions.php on line 32
legszebb strandok Spanyolországban?