fbpx

Ökoturizmus, vagyis hogyan legyen nyaralásunknak a lehető legkisebb ökológiai lábnyoma

Az ökoturizmus a tömegturizmus ellentéte. Definíciója szerint egy felelősségteljes utazás olyan természeti területekre, melyekkel óvjuk a környezetet és fenntartjuk a helyi emberek jóllétét. A cikkben leírjuk hogyan kivitelezhető mindez.
Úti cél

Az úti cél kiválasztásának tekintetében nem csak az játszik szerepet, hogy hazai helyszínre utazzunk. Persze ez is mérvadó, de ami ennél is fontosabb, ha tényleg kimaxolnánk az ökoturizmust, hogy olyan várost, községet célozzunk be, ami nem a legfelkapottabb. Mindezt a bevezetésben elhangzottak miatt. Hiszen ha adott helyszín kizárólag a tömegturizmusból él, előfordul, hogy más munkaterületeknek nem tud helyet adni, továbbá az ott élőknek a szezonhoz kell alkalmazkodniuk. Ez pedig hosszútávon sem gazdaságilag, sem társadalmilag nem fenntartható. Szerencsére Magyarországon számos helyszín közül választhatunk, legyen szó az Őrség dimbes-dombos varázslatos erdős részéről, az Alföld sík, ám annál különlegesebb területeiről, vagy a főváros környékéről, ahol kirándulóhelyből sincs hiány.

Dátum

Ezt a pontot a sötétzöldöves ökotudatos személyeknek emelném ki. Ahogy már említettem az ökoturizmus a tömegturizmus ellentéte, miszerint nem csak a helyszínt, de a dátumot is úgy érdemes választani a környezeti terhelés érdekében, hogy az ne a szezonra essen. Mindezt azért, hogy kiegyenlítsük a mérleget, és ne a mások számára is népszerű időpontokban utazzunk.

Szállás

Érdemes a szállás tekintetében magyar működtetésben lévő panziók, családi vállalkozások kisebb szálláshelyeit lefoglalni. Ezek gyakran kevesebb szobával vannak ellátva, emiatt pedig sokkal barátságosabb hangulatot biztosítanak, és tapasztalataim szerint a tulajok is jóval kedvesebbek, segítőkészebbek. Akár azt a lehetőséget is választhatjuk, mely során présházban vagy faházban tölthetjük el a szabadnapjainkat, így építészeti oldalról nézve is a legkörnyezetbarátabb alternatívával éltünk.

Utazás

Mivel országon belül a repülő nem opció, ezért környezeti szempontból ajánlom a tömegközlekedés, vagyis vonat és buszhálózat használatát. Abban az esetben, ha több időre utazunk, vagy olyan helyszínre, ami a szegényes infrastruktúra miatt autóval jobban bejárható, érdemes meghirdetni a szabad helyeket telekocsis fórumokon.

ökoturizmus
Fényképezte: Szabolcs Toth // Pexels 
Étkezés

Sok esetben a választott panzió vagy szálláshely kínál reggelit és/vagy vacsorát, ám ilyenkor is gyakran kell gondoskodnunk a nap többi étkezéséről. Ha a szálláson tudunk főzni, akkor mindenképp javaslom felkeresni a helyi piacot és termelőket, akiktől a szezonalitás jegyében vásárolhatunk. Abban az esetben pedig, ha a környéken található étterem, keressük meg azt, amelyik helyi ételeket szervíroz. Balaton esetében magyar halakat, szőlőbirtokok esetében a helyi borokat, és így tovább.

Programok

Ahogyan az étkezésnél, a programok szervezésekor is törekedjünk arra, hogy helyi vállalkozásokat támogassunk. Ilyen megoldások a különböző gasztronómiai események, nemzeti parkok látogatása, piacok felfedezése. Szuper lehetőség még a múzeumok felkeresése is, ahol az adott helyszínről is sokat tanulhatunk.

Azért mert mi nyaralunk, a környezetvédő szokásaink ne tegyék

Ha a hétköznapok során sok környezetkímélő rutint bevezettünk, akkor ne hanyagoljuk el ezeket a nyaralás alatt sem. Mert bár szeretünk ilyenkor kiskirályok módjára viselkedni, és kólát inni műanyagflakonból, helyette inkább igyekezzünk, hogy a lehető legtöbbet tegyünk környezetünkért a szabadság alatt is.

Hazai képviselők

A Humtour csapata vidéki turisztikai programokat szervez a fenntartható turizmus jegyében. Ennek keretein belül a különleges helyi hagyományokat, környezetet mutatják be, és gasztronómiai kalandokra invitálják az utazót. Ezekről az izgalmas helyszínekről itt tájékozódhatunk.

A FATOSZ a falusi és agroturizmus országos szövetsége, mely lényegében a vidéki turizmus védjegyrendszere. A tagságukban található szálláshelyeket napraforgóminősítésben részesítették, ennek iránymutatásáról itt olvashatunk (https://falusiturizmus.eu/hirek/iranymutato-a-napraforgos-besorolashoz/) . De nem csak szállásokat, eseményeket és programokat is megismerhetünk általuk.

A WWOOF egy kicsit rendhagyó ebben a felsorolásban, ám általa is könnyen megismerhető az ökoturizmus. Ez a platform a magyar önfenntartó gazdaságokat gyűjti össze, ahova önkéntesként lehet jelentkezni. A munkáért cserébe pedig élelmet és szállást kapunk. Bár ez határozottan aktív pihenésnek számít, az itt töltött idő is szuper lehetőséget nyújt a hétköznapokból való kiszakadáshoz.

Az ökoturizmus előnye egyébként nem csak a környezetre nézve jelentős. A leírtakat betartva biztos, hogy egy tartalmas és emlékezetes nyaraláson vehetünk részt, ami képes kimozdítani minket a komfortzónánkból. Nyitottságunk és a helyi emberek pedig segíthetnek nekünk látószögünket szélesíteni, és az országon belüli kulturális értékeket mélyebben megismerni.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek