Elizabeth Plank, kanadai szerző és újságíró munkásságát és TEDx Talks előadását hívtam segítségül a mai témámhoz. Liz 5 évet töltött azzal, hogy felkutassa, mit jelent nőnek lenni, milyen elvárásokkal jár ez, és hogy miért fontos globálisan nézve a feminizmus. Hiszen ez az ideológia nem azt mondja, hogy minden nő magas pozícióban dolgozzon multinacionális cégeknél, és azt sem, hogy minden nő legyen tökéletes anya. Helyette azt képviseli, hogy a nők kiválaszthatják, melyik úton induljanak el, aminek során nem csak ez a kettő szélsőség létezik, hanem rengeteg számos irány. De ezeket az üzeneteket nehéz egyszerűen megfogalmazni, hiszen a feminizmuson belül is más és más kategóriákat képviselnek. Viszont az ezekről szóló beszélgetések igenis fontosak, mert megengedik nekünk nőknek, hogy újra gondoljuk a szerepeinket. Ez egy igazán felszabadító gondolkodásmód, tehát nem csoda, ha te is úgy érzed, a férfiaknak is szüksége lehet erre! Csakhogy van egy kis probléma. Vagyis sok probléma, de kezdem az elsővel: mi lehet a legrosszabb, legdeprimálóbb dolog, amit egy férfi csinálhat? Az, hogy kiadja a kezéből az irányítást, és hagyja magát egy kicsit elveszni. De ha a férfiak nem kérhetnek útbaigazítást például a legközelebbi benzinkúthoz, hogyan kérhetnének segítséget ahhoz, hogyan legyenek férfiak?
Liz Plank fogta magát, kivitt egy asztalt és egy széket a Washington Square Parkba New Yorkban és kitett egy feliratot, ami úgy szólt „Ingyenes tanácsok férfiaknak, nőktől.” Ehhez pedig Esther Peel, a világhírű pszichoterapeuta segítségét kérte. Minden odaérkező férfitől megkérdezték: mi nehéz a férfilétben? És az a férfi, aki teljesen határozottan tisztában volt azzal, hogy hova megy aznap, ennek a kérdésnek a hallatára elveszett. Hiszen a legtöbbjük soha nem is gondolt bele ebbe! A beszélgetések eredményeképpen két következtetést vontak le, ezeket ismertetem most veletek:
A férfiak nyomást éreznek a férfitársaiktól
Azt, hogy nehéz férfinek lenni nem a nők okozzák. A beszélgetések során folyamatosan felszínre tört, hogy a férfiak nyomást éreznek a férfitársaiktól, mégpedig amiatt, hogy megfeleljenek a maszkulinitásnak. Ez a jelenség egyébként a szakirodalmakban angolul precarious masculinity, vagyis szabad fordításban „ingatag maszkulinitást” jelent. A teória szerint a feminizmus keretein belül a nők hordhatnak nadrágot, bőrdzsekit, sőt még szmokingöltönyt is, ami valljuk be, elég menő. Míg a férfiaknak nincs meg ez a luxusuk. Egy „igazi férfi” nem hordhat szoknyát, nem viselhet sminket, semmiképpen nem viselkedhet úgy, mint egy nő.
A férfiak nem tudják megosztani senkivel az aggodalmaikat
Minden ember tele van aggodalommal, bizonytalansággal, szorongással, és nem maradhatnak ki ebből sem nők, sem férfiak. Mikor Liz megkérdezte a vele beszélgető férfiakat, hogy van-e olyan személy, akinek bármikor mesélhetnek őszintén a problémáikról, a legtöbb válasz nemleges volt. Erre egyébként egy nagyon egyszerűnek tűnő megoldás lehetne a válasz, az, hogy a férfiaknak egymással kell beszélgetniük. Csakhogy a gyakorlatban ez ennél körülményesebb, hiszen a legtöbb esetben maga a forma, ahogyan a férfiak beszélgetnek egymással felszínes és nem érintenek mélyebb, személyesebb témákat. Ha a barátságra gondolunk úgy általánosságban, akkor eszünkbe jut, hogy természetesen a férfiaknak és a nőknek is egyaránt vannak barátaik. Viszont mindkét nem teljesen másképp tapasztalja meg a barátságot! A férfikapcsolatok sokkal felületesebbek, mint a nőké, és sokkal kevesebb ideig is tartják fenn őket. A legtöbb tanulmány szerint a házas férfiak, ahogy egyre idősödnek, úgy távolodnak el egyre jobban barátaiktól. Viszont ez a jelenség kevésbé felismerhető a nőknél.
Nagyon gyakori, hogy a férfiaknak nincs legjobb barátja. De gondoljunk csak bele, ez nem is csoda. Hiszen mikor két fiúbarátot látunk egy étteremben péntek este vacsorázni, akkor mindenki egyből megkérdőjelezi a heteroszexualitásukat. Valamilyen oknál fogva furcsának tartjuk, ha két férfi intim kapcsolatot ápol egymással, ilyenkor tudatosan vagy tudattalanul egyből a romantikus dogmát húzzuk rájuk. Viszont a maszkulinkrízis nem fog megoldódni azzal, hogy a férfiak péntekenként elmennek moziba romantikus vígjátékot nézni. Mert azon kívül, hogy nincs társaságuk, egy biztonságos hely sem áll feltétlenül a férfiak rendelkezésére, ahol őszinték lehetnek magukkal és barátaikkal egyaránt. A férfiak kocsmákba járnak, buliznak, sportolnak, amivel alapjáraton nincs gond, viszont emellett szükség lenne egy olyan helyszínre is, ahol nem azzal hencegnek, hogy mit csinálnak, vagy mit csinálhatnának, hanem feltehetnek kérdéseket, ahelyett, hogy a szájukba adnák a válaszokat. Egy olyan hely, ahol nem kell folyton erősnek látszódniuk, hanem bátran lehetnek gyengék is.
Tényleg szüksége van a férfiaknak is forradalomra?
Rengeteg fájdalom, félelem, trauma tetőzik a férfiakban, ami nincs kifejtve, kifejezve általuk a hétköznapok során. De nem hiába, hiszen őket nem is gyakran kérdezzük, hogy hogy érzik magukat férfiként. Míg az nagy visszhangot kapott, hogy nőként hogyan éljünk, hogyan neveljük a gyerekeinket, a férfiak sose kapnak ehhez útmutatót. Azt gondolhatjuk, hogy a 70-es években kezdődő feminista forradalmak, amik női egyenjogúságért harcolnak a mai napig, férfi verziójára nincs szükség, hiszen nekik mind megvan, amiért mi nők küzdünk. Csakhogy elfelejtjük azt a tényt, miszerint ha a nők szabadok, azáltal a férfiak is szabadok lesznek, és ha jobban odafigyelnénk a fiúkra, férfiakra akkor a nemi kötöttségektől is megszabadíthatnánk őket.
Ha pedig részt vennénk ennek a sok fájdalomnak a felszabadításában és az érzelmek kibontakozásában, akkor ezzel egyidejűleg a női nemmel kapcsolatos problémákat is a lehető legproduktívabban tudnánk megoldani. Gondolok itt olyasmikre, mint az abúzus, a megcsalás, a hűtlenség, a fizikai és lelki bántalmazások. De ha ott ahol erről szó van, nincsenek jelen a férfiak, akkor hosszútávon nem fogjuk tudni megoldani a kérdéseket.
Egyébként a legnagyobb oka a legtöbb szociális betegségnek a szégyenkezés. Míg a nők szégyene arról szól, hogy nem tökéletesek – nem a legjobb anya, nincs kifogástalan külseje -, a férfiaknál ez azt jelenti, hogy úgy kell tegyenek, mintha nem lennének gyengeségeik, fájdalmaik. Ha ezt kimutatják, azt jelenti, hogy baj van velük, hiányosság van bennük. Hiszen ha egy nő férfiasan viselkedik, azt könnyebben elfogadja a társadalmunk, mint egy férfit, akinek nőiesebb a fellépése. A férfiakban, ha ezek a feminin jegyek kisgyermekkorban megjelennek, egész életük során el kell nyomniuk magukban, hogy befogadja őket a társadalom. Míg egy kislány játszhat a kisautóval, egy kisfiú nem babázhat. Ez pedig annak köszönhető, hogy az évek elteltével a maszkulinitás megjelent a feminin oldalon, viszont fordítva nem. Ez is bizonyítja, hogy a szexizmus mennyire jelen van a mindennapjainkban, és mennyire káros a hosszú távú hatása a férfiakra és a nőkre egyaránt. Hiszen például a munkahelyeken rengeteg nőt ösztönöznek magasabb pozíciók elérése, ezzel pedig arra biztatva őket, hogy vegyenek fel társadalmilag berögzült maszkulin jegyeket: önbizalmat, bátorságot, harsányságot, nyersséget. Ellenben a férfiakat senki nem ösztönzi arra, hogy ruházzák fel magukat feminin jegyekkel. Belegondoltál már abba, hogy soha senki nem mondta még a főnökére, hogy empatikus, túl sokat segít és túlságosan együttműködő? Pedig ezek nagyon is jó tulajdonságok! De globálisan nézve az itt felsorolt tények mind olyan üzenetekkel bírnak a férfiak számára, hogy nekik különböző tulajdonságokkal is bizonyítaniuk kell, hogy ők férfiak. Ez viszont azért is szomorú, mert így az egész társadalom elsiklik remek megoldások mellett. Hiszen a férfiak számára sokkal inkább korlátozottak a lehetőségek például a munkaerőpiacon, és ha ők egy nőies szakmában szeretnének elhelyezkedni, akkor a legtöbb esetben inkább meg sem próbálják, pedig lehet, hogy tényleg proaktívak lennének benne.
Ezen kívül pedig érdekes a tény, hogy ha a férfiak úgy érzik, hogy kívülről sebezhetőnek tűnnek, akkor folyamatosan bizonygatják a maszkulinitásukat. Ez a kompenzációs viselkedés – amit korábban ebben a cikkben is érintettünk – viszont sok esetben agresszív kimenetelekhez is vezethet. Liz Plank „For the Love of Men” c. könyvében olvashatunk arról a kutatásról, miszerint a férfiak képesek kétszer annyi pizzát elfogyasztani, ha egy nő is van a társaságukban, annak érdekében, hogy ezzel is bizonyítsák, ők többre képesek. Ez a folyamatos kompenzációból fakadó belső küzdelem nagyon sok esetben mentális vagy fizikális betegségeket is okozhat.
Viszont a társadalmunk úgy rendezkedett be, hogy az az igazi férfi, aki hangos, megmondja a tutit, autót és céget vezet. Nem hiába lett elkönyvelve a klímaváltozás elleni harc is egy nőies tevékenységnek, pedig mindenkit érint. Tehát fontosnak tartom, hogy minél több empátiával forduljunk a világ felé, és ismerjük fel magunkban is, amikor tudatalatt férfiként vagy nőként megbélyegzünk másokat. Mi mind cinkosok vagyunk abban, hogy a jelenlegi helyzet kialakult, viszont éppen ugyanígy tudunk dolgozni közösen ezen a károsan berögzült rendszeren. És a lényeg nem az, hogy a férfiak teljesen megváltozzanak, és kezdjenek el szoknyát hordani vagy sminkelni. Helyette azt lenne fontos elérni, hogy ők is legyenek őszinték saját magukkal, illetve a társaikkal, és legyen bátorságuk képviselni a gyengeségeiket is, amik egyébként mindenkinkben ott vannak.
Végezetül pedig ajánlom ezt az angol nyelvű videót megnézni, ami szintén Liz Plank munkája.
