Környezetvédelem nevű rovatunkban volt már szó többek között környezetbarát webshopokról, zöld házakról, magáról a zero waste fogalmáról, de még zero-waste rendezvényszervezésről is készült egy interjú a HighVibes csapatával.
Köztudott, hogy rengeteg aspektusát tudjuk körbejárni zöld szemüvegben az életünknek, de a bőség zavara miatt, sokszor az orrunk előtt lévő dolgokon képesek vagyunk elsiklani. Többek között ilyenek például az iskolával, tanulással kapcsolatos eszközök. És bár éveink legnagyobb részét a munkahelyünkön töltjük, azért az iskolapadban is jó pár évig csücsülünk.
Ebben a cikkben összegyűjtöttük az iskolai eszközök környezetbarát alternatíváit, ami segítségül szolgálhat minden zöldülő kisdiáknak, egyetemistának vagy épp oktatónak!
Füzetek, és a papírgyűjtés fontossága
Vegyünk egy klasszikus tantárgyat és egy klasszikus tanítási módszert, aminek keretein belül nem online kapja meg a diák a tananyagot, hanem a tanár vagy tanító a füzetbe diktál, vagy a feladatokat ott gyakoroltatja. Egy tanév alatt általában ez a füzet bőven betelik, szóval legalább kettő kell belőle. Ha kiszámolnánk, hogy egy ember életében hány darab füzetet használ, akkor a végeredmény szerintem közelítene a 200 darabhoz. Ha nem többhöz! És az egyetemi éveket nem is számoltam bele… Ha pedig ezt a 200 darabot felszorzom csak a magyar lakosság számával, akkor több milliárd füzetről beszélek. Ami szerintem nem áll messze a valóságtól.
De vannak még itt elrettentő számok: egy tonna papír három tonna fa felhasználásával állítható elő! Miközben pedig annyi energiát használnak fel, amennyit egy átlagos háztartás egy év alatt! Az ennél nagyobb környezeti problémát pedig maga a papírgyártás folyamat okozza. A papírfehérítéshez használt klór és mennyisége rendkívül környezetterhelő, továbbá egy tonna papír előállításához több víz szükséges, mint bármelyik más termék előkészítéséhez! Nem meglepő, hogy a papíripar a harmadik legnagyobb fosszilis energiafelhasználó ágazat.
Az újrapapírt, a papír egyik környezetbarát alternatíváját, a szelektív papírgyűjtésből elkülönített papírhulladékból állítják elő. Az előállításához hatvan százalékkal kevesebb energiára van szükség, és 54 kg újság újrahasznosítása megmentheti egy fa életét. Ezért, ha tehetjük, válasszunk újrapapírból készült termékeket. Többek között a Pigna Nature Flowers füzetei készülnek 100%-ban ebből az anyagból, amik nem csak ezen a linken, de nagyobb szupermarketekben is megtalálhatóak.
Ezen kívül még a füzetek, papírlapok és a papírból készült tanszereknél érdemes az FSC (Forest Stewardship Council) papírból készült termékeket előnyben részesítened. Az FSC minősítésű tárgyak, olcsóbbak, mint az újrahasznosított termékek, de még így is van, hogy sajnos dupla áron elérhetőek.
„Az FSC (Forest Stewardship Council) az egyik legmegbízhatóbb szervezet fából készült termékek certifikálására. Úgynevezett terméklánc minősítése ellenőrzi a fatermékek átfutását a feldolgozáson és a kereskedelmen keresztül az erdő és a végső felhasználó között, garantálva, hogy az alapanyag fenntartható erdőgazdálkodásból származik. Ahhoz, hogy egy árucikk FSC-minősítést kapjon, szigorú normáknak kell megfelelnie, amelyekről bővebben itt olvashatunk.” – írja a Humusz Szövetség oldalán Pauló Gergő.
Az FSC minősítésű tárgyak, kevesebbe kerülnek, mint az újrahasznosított termékek, de még így is van, hogy sajnos dupla áron elérhetőek a legolcsóbb nem környezetbarát füzetekhez képest.
Viszont találtunk kettő magyar márkát, melyek nem újrahasznosítottak és nem FSC jelzésűek, de a gyártásuk elejétől a végéig itthon végzik. Ez az Ico Süni és a Fűzfői Papírmanufaktúra, aminek a kis vitorlás található a borítóján a neved és a tantárgy mellett, miután felírtad. Árérték arányban talán ez a legjobb alternatíva.
Tanszerek
Vagyis ceruzák, tollak, filcek, radírok, tolltartók esetében mire figyelhetünk?
Elsőkörben kerüljük a műanyagot, helyette keressünk fából készült alternatívákat! Persze nem a radírból. 🙂 Radíroknál arra kell figyelni, hogy egyszerű kaucsukból (növény, amiből a gumi készül) válasszunk, mert a színes és illatos radírok PVC-t tartalmaznak. Az egyik környezetbarát változat például az örök klasszikus cseh Elefánt radír!
Tollakból érdemes újratölthetőt választanunk! A Zöldbolt webshopjában a széles környezetbarát írószerek kínálata között megtalálunk egy magyar gyártású, teljesen naturális töltőtollat! A hulladékmentes.hu oldalán pedig vásárolhatunk hozzá többféle színű tollbetétet is!
Egy dán cég viszont pár éve olyan ceruzákat dobott a piacra, aminek a radír része helyett magok találhatóak! A Sprout termékeinek működése egyszerű: a ceruzákat úgy kell használni, mint az „átlagos” ceruzákat, majd ha már túl kicsik és nem tudunk velük kényelmesen írni, egy kaspó földbe kell dugni lefelé, ezt követően megöntözni, és addig várni, amíg a növénypalánták kikelnek! A ceruzákon egyébként szerepel, hogy melyik tetején milyen növények magjai találhatóak. Budapestre 4 € a szállítási költség, de ha Koppenhágában jársz, érdemes beszerezned párat belőle!
A Tesa Eco és a Kores Eco az a két ragasztómárka, aminek műanyag testének legalább a fele újrahasznosított anyagból készült, a ragasztója pedig káros és mérgezőanyagoktól mentes!
Hátizsák és tornazsák
Egyre több márka, köztük a Fjallraven Kanken, Ergobag, Samsonite készít PET palackokból újrahasznosított hátizsákokat. De már a SPAR üzleteiben is megtalálhattuk idén nyáron a pontgyűjtőrendszer akciójukban ezeket az újrahasznosított termék.
Számos magyar tervezőnek szívügye a környezetvédelem, és termékeikben ez vissza is köszön! Nem vitatkozom azzal az állítással, hogy ezek a táskák drágák, és mindenki nem engedheti meg magának vagy a gyerekének, hogy ilyet vásároljon.
Erre az esetre azt javaslom, hogy bár nehéz egy 6-8 évesnek, akinek évente változik a stílusa, egy állandó hátizsákot vásárolni, de mégis érdemes olyan darabot választani, ami legalább minőségben egy évnél tovább bírja! Ezen kívül azt ajánlom, böngésszünk kicsit a gyártó weboldalán, hogy milyen környezetvédelmi lépéseket, törekvéseket támogatunk a vásárlással, és ez játsszon szerepet döntésünkkor.
Ha a gyermekünk mégis megunná a hátizsákot, akkor semmiképp ne ítéljük kidobásra, adományozzuk vagy ajándékozzuk el.
Tornazsák rengeteg újrahasznosított megoldás van, többek között a Medence ReConcept és a Repityke portékái között. De akár választhatunk az otthon gyűlő vászontáskák közül is egyet erre a célra!
Étkezés
Talán az étkezéssel kapcsolatban tudunk a legszabadabban és legkönnyebben mozogni, ha környezetbarát megoldásokat keresünk, visszafogva ezzel a hulladéktermelésünket. Hiszen a kulacs és az étel vagy szendvicstartó senkinek nem lehet újdonság! Már az én iskolás éveim alatt is ezeket használtuk. Viszont következő szint, ha már azt is figyelembe vesszük, ki a gyártó! A tupperware mindenkinek ismerősen csenghet, és nem tagadom, a még 2000-es évek elején vett szendvicstartónk a mai napig tökéletesen szuperál. Csakhogy már magyar márkák és tervezőket is támogathatunk a szendvicstárolók vásárlásával!
A Kivibag márka már 2016 óta kínál nekünk strapabíró, kisebb és nagyobb méretű uzsonnás, snackes és szendvicses tasakot. Ezen kívül a Cibi újraszalvétái között is válogathatunk, ami lényegében az egyszerhasználatos szalvéta szerepét tölti be, csupán annyi különbséggel, hogy ez egy életre szól. A Meska honlapján is érdemes körülnézni, mert a honlap tele van szebbnél szebb újratasakkal. Ráadásul ezeknek a vastag és jól takaró anyaguk miatt nem lesz szükség műanyag egyszerhasználható szatyorra sem.
Kulacsokra pedig már egyre több cég kínál megoldást. Én EQUA kulacsot használok, ami már több éve hűséges társam. A minősége és a megfizethetősége miatt választottam ezt a márkát. De gyerekeknek különösen azért ajánlom, mert a jópofa mintáival biztos, hogy megszerettetik velük a folyadékfogyasztást!
Környezetbarát csapat vagy szakkör szervezése
Ha diákként vagy tanárként érdekelnek a környezetbarát életmód megoldásai, és még nincs az intézményben ezzel kapcsolatos csoport vagy szakkör, akkor „egy próbát megér” címszóval itt az ideje, hogy te létrehozd! Társaid vagy tanárok segítségével toborozzatok embereket, és ha megoldható, hívjatok meg órákra a témával kapcsolatos előadókat, nézzetek környezetvédelmi dokumentumfilmeket. Délutánonként szervezzetek workshopokat vagy gondolkozzatok azon, hogy az intézményt hogyan lehetne környezetbarát módon korszerűsíteni!