fbpx

Az irodalom megannyi szimbólumai közül talán az egyik legismertebb a bor. Éppen ezért a bornak nem csak nagy gasztronómiai jelentősége van hazánkban, hanem fontos kultúrtörténeti szerepe is. Mondhatni ezen a téren kitüntetett helyet kapott, hiszen sok művészt megihletett. Nem lehet véletlen, hazánk 22 borvidékkel büszkélkedhet országszerte, ami a talajnak és a klímának köszönhető.

A 19. század előtt legkorábban már Janus Pannonius ferrarai korszakában feljegyezték, hogy az író mennyire szereti a szőlőt, de később Tinódi Lantos Sebestyén is megfogalmazta viszonyát a borral, „Sokféle részegösről” művében. Majd a török uralom alatt, bár a szőlőket nem vágatták ki, a borkultúra mégis hanyatlásnak indult a háborúk és a területek elfoglalása miatt, hiszen többek között például az első számú borvidék, a Szerémségi is török uralom alá került.

Ezt követően, miután kivonultak a törökök, szép lassan a borkultúra is újra virágozni kezdett. Hazánkban különösen a 19. században volt jelentősége, az ekkor született költemények a bor okozta tudatállapotban megélt érzelmek kifejezéséről szóltak. A 19. század első felében egy külön lírai műfajt is kapott, a bordalt. Ez a műfaj „eredetileg olyan dalt jelentett, amelyet ivás, borozás közben énekeltek, s amely a bort, a borivást magasztalta”. Tanulmányaink során először Petőfi Sándor bordalával találkozhatunk, pedig Petőfi nem kedvelte a bort és nem is volt nagy borivó, ám munkásságában mégis gyakran adott neki hangot. Összesen 32 költeményében köszön vissza ez az ital. Rajta kívül Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Orczy Lőrincz, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Bajza József, Vörösmarty Mihály írtak bordalokat.

Csokonay Vitéz Mihály: Bakhushoz (részlet)

A mazúr
Általad gazdag lehet.
S mint az úr,
Szarvat és szemet vehet.
A bolond észt lél a borba,
S úgy lesz bölcs:
Tölts tehát bor e csuporba,
Tölts, tölts, tölts!

A 19. század második felétől a bordal, mint kifejezőeszköz kezdett eltűnni a költészetből, inkább prózában fejezték ki az eddig lírikusan megfogalmazottakat. A bor megjelenik Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Babits Mihály, Móricz Zsigmond műveiben, de már kevésbé az örömöt szimbolizálja, helyette gyakrabban a kiábrándultságot, lemondást, halált hozzák párhuzamba vele.

„Két fajtájú mámora van a bornak… Az első mámor olyan, mint akárkié, kitüzesít bennünk minden örökhajlandóságot s nagyon hatalmasak vagyunk. Ezután jön az éjszakavégi, hajnali alvás, furcsa sok ébredéssel… S mikor alkonyul, egyszerre csak, bárhol járunk, nyugtalan s tovább is nyugtalannak maradó agyunkat, szívünket befogja a mindenség. Ez már egészen művész-érzés… Hangsúlyozom, ez másnap este jön, a legnagyobb emberi érzékenység, ez a szinte legnagyobb titkokat is kiadó egy vagy két óra. Ehhez nincs köze az alkoholmérgezésnek, a mámornak, ez az idegek perverz bűvészmutatványa.”
Ady Endre

Figyelemre méltó még a 20. században Márai Sándor munkássága, ugyanis azon belül esszék, könyv és novella formájában is helyet kapott a bor. Később a kortársköltészetben ez a szimbólum már egyre kevésbé kerül a fókuszba, de ez alól kivételt képez Tari István, akinek alkotásaiban mégis találkozhatunk a borral. Rajta kívül pedig Kiss Benedek például 2005-ben megjelent Októberi tücskök kötetében 9 boros verset publikált.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email

Kapcsolódó cikkek