![](https://kollektivmagazin.hu/wp-content/uploads/2023/10/DJI_0740-768x432.jpg)
Retro autók foglalják el szombaton a budapesti bolhapiac parkolóját
Közel 100 „keleti” autó fogja elfoglalni a budapesti Bakancsos piac parkolóját október 28-án, szombaton 15 órától. A retro járművek egy része épített autó, így különleges

Vándor Éva különleges, mesés utazásra hív kicsiket és nagyokatVándor Éva élete egyik legfontosabb szerepének, a nagymamaságnak minden percét élvezi. A híres színésznő elmondta, a lánya
Szennyeződések és kórokozók szaporodhatnak el a beltéri egységben A klíma felszerelésével és az örömmel, hogy végre hűvös – vagy ha ezzel is fűtünk, akkor jó
A hazai úttörők egyikeként a tervek szerint 2024-től a Klikkmarketing is bevezeti a négynapos munkahetet. Gál Kristóf, a cég tulajdonosa arról beszélt, az innovációk területén
Az UNICEF legfrissebb elemzése szerint a következő 30 évben csak az árvizek miatt közel 96 millió gyermeknek kell majd elmenekülnie lakóhelyéről. A klímaváltozás 2050-re már
Október 18-án tartja története harmadik dedikált Zsolnay-aukcióját a Virág Judit Galéria. A földkerekség minden pontjáról várnak licitálókat a világviszonylatban is különleges eseményre, ahol 68 magyar
A hangszerboltokban a hangszerek széles választékával találjuk szemben magunkat, a hatalmas zongoráktól kezdve a dobokon át, a különféle gitárokig. Mi a helyzet akkor, ha valami
Budapest, 2023.09.22. – Új eszközökkel bővítette mobilitási parkját a város szívében található Westend. A bevásárlóközpont ezzel szeretne még több alternatív lehetőséget biztosítani közönségének. Továbbra is
Amikor megtudjuk, hogy hamarosan bővül a családunk hatalmas öröm és boldogság árasztja el az egész családot. Vajon fiú lesz vagy lány? Mi legyen a neve?
NEW YORK/AMMAN, 2023. szeptember 13. – Az első jelentések szerint körülbelül 100.000 gyermeket érintett a Marokkót pénteken késő este sújtó 6,8-as erősségű földrengés – 1960