Azt hiszem, senki nem fog velem vitatkozni, ha azt írom, egy egészen kemény év van mögöttünk. Sőt, még most is tart. De egy dolog javulni látszik: az időjárás. Mégpedig pozitív irányba: a nap egyre többet süt, és egyre később nyugszik le.
Már most előrebocsátom, hogy nem célom súlykontrollról szóló cikksorozatomat amolyan Kispál és a Borzosan konstans feloszlatni és újjáéleszteni csak még egy utolsó, de eskü utolsó felvonás erejéig, így rögtön a kezdőmondattal megígérem, hogy becsszó ez a bónuszrész lesz a témakör hattyúdala.
Mindannyian találkozunk életünk során a fehérfolyás fogalmával, amitől alapvetően nem kell megijednünk, hiszen bizonyos mértékig teljesen normális, sőt szükséges dolog. Mégis sokan titkoljuk, kínosnak érezzük.
A női lét számos csodája mellett, bizony sok fronton kell figyelni magunkra, hogy egyben tartsuk a „gépezetet”. Elég egy kis stressz, egy apró hormon nem megfelelő működése és máris borul minden. A ciklusunk és az ezt támogató szervek csodás összhangban működnek, amelyet megannyi módon tudunk támogatni.
Negyedik, egyben utolsó részéhez érkezett súlykontrollról szóló szakdolgozat-terjedelmű cikksorozatom. Az első három, leginkább súlyvesztés köré épülő felvonással ellentétben a záróetapban az egész folyamat legfontosabb és egyben legnehezebb fázisáról, az újonnan elnyert forma, testsúly, derékbőség vagy bicepszméret megtartásáról szeretnék néhány keresetlen szót ejteni.
Súlykontrollról szóló eposzi hosszúságú sorozatom első két részében az életmódváltással kapcsolatos alapok áttekintését a rugalmas diéta reményeim szerint még befogadható és feldolgozható terjedelmű jellemzése követte.
Mindenkinek van egy olyan ismerőse, de még az is lehet, hogy te magad vagy az, aki dobozszám eszi a vitaminokat, étrendkiegészítőket, minden hozzávalója egy ebédhez bio, és ha meglát egy Big Mac-et a közelében kétszer keresztet vet. Nyilván ez sarkítás, de mégis hol húzódik az egészségre való törekvés normál határa, és honnantól beteges ez a folyamat?
Súlykontrollról szóló cikksorozatom első, az életmódváltás nagy általánosságait kutyafuttában átszelő részében igyekeztem minél átfogóbb képet festeni a rendelkezésre álló lehetőségek tárházáról. Számomra a változásra való hajlandóság bő egy éve ért cselekvőképességgé.
Nőgyógyászhoz járni nem épp kellemes, ezt leszögezhetjük, főleg, ha nem bízunk az orvosunkban. Pedig, ha tetszik, ha nem, évente legalább egyszer illik elmenni hozzá, ha nincs más panaszunk a rákszűrés miatt.
Általános érvényű, évről-évre megfigyelhető tendencia az edzőtermekben, hogy a január elejére jellemző heringparty februárra nagyjából teljesen elhal. Az újévi fogadalmaikat teljesítők egy része pár hét után ráun vagy belefárad a nyári strandforma hajszolásába, elhatározni ugyanis, hogy nem megyünk többet egy Meki közelébe sem egészen más, mint ténylegesen nem menni többet Meki közelébe.
Azt hiszem, senki nem fog velem vitatkozni, ha azt írom, egy egészen kemény év van mögöttünk. Sőt, még most is tart. De egy dolog javulni látszik: az időjárás. Mégpedig pozitív irányba: a nap egyre többet süt, és egyre később nyugszik le.
Már most előrebocsátom, hogy nem célom súlykontrollról szóló cikksorozatomat amolyan Kispál és a Borzosan konstans feloszlatni és újjáéleszteni csak még egy utolsó, de eskü utolsó felvonás erejéig, így rögtön a kezdőmondattal megígérem, hogy becsszó ez a bónuszrész lesz a témakör hattyúdala.
Mindannyian találkozunk életünk során a fehérfolyás fogalmával, amitől alapvetően nem kell megijednünk, hiszen bizonyos mértékig teljesen normális, sőt szükséges dolog. Mégis sokan titkoljuk, kínosnak érezzük.
A női lét számos csodája mellett, bizony sok fronton kell figyelni magunkra, hogy egyben tartsuk a „gépezetet”. Elég egy kis stressz, egy apró hormon nem megfelelő működése és máris borul minden. A ciklusunk és az ezt támogató szervek csodás összhangban működnek, amelyet megannyi módon tudunk támogatni.
Negyedik, egyben utolsó részéhez érkezett súlykontrollról szóló szakdolgozat-terjedelmű cikksorozatom. Az első három, leginkább súlyvesztés köré épülő felvonással ellentétben a záróetapban az egész folyamat legfontosabb és egyben legnehezebb fázisáról, az újonnan elnyert forma, testsúly, derékbőség vagy bicepszméret megtartásáról szeretnék néhány keresetlen szót ejteni.
Súlykontrollról szóló eposzi hosszúságú sorozatom első két részében az életmódváltással kapcsolatos alapok áttekintését a rugalmas diéta reményeim szerint még befogadható és feldolgozható terjedelmű jellemzése követte.
Mindenkinek van egy olyan ismerőse, de még az is lehet, hogy te magad vagy az, aki dobozszám eszi a vitaminokat, étrendkiegészítőket, minden hozzávalója egy ebédhez bio, és ha meglát egy Big Mac-et a közelében kétszer keresztet vet. Nyilván ez sarkítás, de mégis hol húzódik az egészségre való törekvés normál határa, és honnantól beteges ez a folyamat?
Súlykontrollról szóló cikksorozatom első, az életmódváltás nagy általánosságait kutyafuttában átszelő részében igyekeztem minél átfogóbb képet festeni a rendelkezésre álló lehetőségek tárházáról. Számomra a változásra való hajlandóság bő egy éve ért cselekvőképességgé.
Nőgyógyászhoz járni nem épp kellemes, ezt leszögezhetjük, főleg, ha nem bízunk az orvosunkban. Pedig, ha tetszik, ha nem, évente legalább egyszer illik elmenni hozzá, ha nincs más panaszunk a rákszűrés miatt.
Általános érvényű, évről-évre megfigyelhető tendencia az edzőtermekben, hogy a január elejére jellemző heringparty februárra nagyjából teljesen elhal. Az újévi fogadalmaikat teljesítők egy része pár hét után ráun vagy belefárad a nyári strandforma hajszolásába, elhatározni ugyanis, hogy nem megyünk többet egy Meki közelébe sem egészen más, mint ténylegesen nem menni többet Meki közelébe.
