Érdekes sportok: amelyeket talán még nem ismertél
Sokszor halljuk azt a kifogást a kevésbé sportos emberektől, hogy unalmas az adott mozgás egy idő után. Csak körbe-körbe futkosni vagy ugyan azt a mozdulatsort

Bár régóta érdekelt ez a keleti bölcselet, mégis úgy igazán januártól kezdtem el gyakorolni a jógát. Eleinte stresszoldó gerincjógára jártam a Mandala Jógastúdióba, majd következett
Életünk során rengeteg ismeretségre teszünk szert. Legyenek azok barátok, vagy párkapcsolatok, esetleg munkatársak. Vannak köztük, akik hosszú ideig kísérnek utunkon, mások pedig hamar lemorzsolódnak. De
Sokat vitatott kérdés, hogy egy kisgyerek számára mi a legmegfelelőbb tematikájú mese, ami segíti a fejlődését. A Disney-féle hercegnős történetek például nagyon megosztóak, ezeket vesszük
Felvenni a vegán címkét áldás és átok egyben, nem csoda, hogy az elmúlt években annyian váltak meg tőle, vagy legalábbis formálták a maguk képére. Saját
Pont a felénél járunk a műanyagmentes júliusnak. Ilyenkor általában vagy nagyon lelkesek vagyunk, hogy milyen könnyen vettük a kihívás akadályait, vagy épp elküldenénk a francba
Biztosan te is észrevetted, hogy lelkileg mennyire feltöltő egy kirándulás a szabadban, ahol növények vesznek körül. Persze, varázslatos látványt nyújthatnak a beltéri szobanövények is! Tudtad,
Sokszor saját magunk is megkérdőjelezzük, hogy jó úton haladunk-e az életünkben, valóban azt csináljuk-e, amit szeretünk. Egyáltalán merre billenjen a mérleg, a pénz vagy a
A nyárról és a strandolásról mindenkinek a pihenés, a napozás és a hűsítő hullámok juthatnak eszükbe, pedig nőként ilyenkor fokozottan ki vagyunk téve bizonyos fertőzéseknek,
Ha csinálod azért, ha még nem, akkor azért, bárhogyan is van, rengeteg félelem lehet benned a szexszel kapcsolatban. Szeretnénk ezzel a cikkel picit segíteni, és