Az elmúlt években lett két elvetemült barátom, akik már korábban is próbáltak szerencsét Izlandon, és nem panaszkodtak az élményekről. Tavasszal Berlinben reggeliztünk, amikor egyikük mesélte, hogy szeptemberben és októberben újra utazik, egy észak-izlandi szálláshelyen fog dolgozni. Két korty kávé között, nem gondolva a következményekre megkérdeztem, hogy én is mehetnék-e? Hetek teltek el, amíg körvonalazódtak a részletek, majd az engem körülvevő szupertámogató közösségnek hála, minden sínre került: én is megyek Izlandra. Az országba, amiről eddig azt hittem, életemben csak retró posztertapétákon fogom látni.
Gyorstalpaló Izlandról
Izland egy szigetország, az Atlanti-óceán északi részén, Grönland és Skócia között és az óceáni éghajlat hideg övezetébe tartozik. Területe 102 928 km², ahol 2019-es adatok szerint 364 260 fő él. A világ egyik legbiztonságosabb helye. Nincs gyorskaja! Nyáron a 24-ből 21 óráig van világos, télen viszont ennek pont az ellenkezője történik, 21 óráig is lehet sötét. A környezet nagyon különleges: gleccser, lávamező és homok található a termőföldek, illetve lakóhelyek mellett. Az állatvilág cuuuki (erre nincs más szó)! Izlandi pónik, juhok, sarki rókák, és lunda nevű madarak éldegélnek itt. 1 forint mai árfolyamon 0,35 izlandi korona. Az árak pedig hát finoman fogalmazva is az egekben, mármint a mi kis országunkéhoz képest. Úgy tudom főleg ló-, és bárányhúst, valamint tengeri élőlényeket fogyasztanak, illetve különböző házi tejtermékeket, sajtféléket is.
Előkészületek a fizikai síkon
Az első dolgom az volt, hogy átnézzem a ruhatáramat, hogy rendelkezem-e az időjárásnak megfelelő darabokkal. Aztán írtam egy listát, hogy mik azok, amiket vinni szeretnék, de még nincsenek meg, illetve, hogy mik azok a projektek, munkahelyi feladatok, amikkel szeretnék végezni még indulás előtt. Ezeket felosztottam két hónapra és szépen lassan pipálgattam ki őket.
Ide tartozott, hogy csináltattam útlevelet, foglaltam hostelt, vettem repülőjegyet*, átnéztem az országon belüli utazási lehetőségeket, nyitottam devizaszámlát, kicseréltettem a telefonom aksiját, kértem kölcsön egy ebook olvasót és egy kisbőröndöt. Szóval ilyen és ehhez hasonló dolgokkal telt munka és nyári szabadságok mellett az elmúlt pár hetem.
Ami a pakolást illeti, talán az volt a legkardinálisabb rész, úgyhogy beütemeztem egy próbapakolást. Emlékszem, hogy Madridba fél évre elvittem az egész ruhatáramat, és olyan szentimentális dolgokat, mint a könyvek, képek a falra. Sőt, akkor még Anyukám főztjéből is utazott velem egy adag a repülőn. Ezzel ellentétben most igyekeztem leszűkíteni a lehető legkevesebb cókmókra a dolgaimat. Egyrészt, hogy majd ha hazajövök, jobban értékeljem a régi holmikat – na persze, szóval azért, mert a kisebbik poggyász nyilván olcsóbb.
*Bármennyire is csábítóak a más, random repjegyvásárlós felületeken található árak, mindig a légitársaság oldalán vegyétek meg közvetlenül a jegyeket. Higgyetek nekem, meg fog térülni az a párezer forint, amennyivel az eredeti jegyek drágábbak.
Előkészületek a lelki síkon
Ezt a részt viszont nem tudtam felosztani, papírra írni és kipipálni 2 hónap alatt. Nagyon izgatottan vártam és várom most is az indulást, de nyilván ahogy egyre jobban közeledik, annál inkább idegeskedek. Ez amolyan lájtos pánik, amit ezzel a giffel tudok a leginkább illusztrálni:
Ahogy egyre több embernek meséltem el, annál inkább válik valósággá az egész. Egyre több a búcsú, és mindenkit – köztük magamat is – vigasztalom azzal, hogy 2 hónap múlva már újra találkozunk. Persze látom és értem az út rengeteg előnyét, de mivel hátrahagyom majdnem az összes szerettemet, néha ebben rendesen meg tud facsarodni a szívem. Törekszem arra, hogy az utolsó napok emlékezetesek legyenek, és kitartsanak november elejéig.
Ami viszont nagyon megnyugtat, hogy nem egyedül utazom, és nem is egyedül, ismeretlenekkel leszek. 20 évesen ezt még könnyen bevállalja az ember, de 30-hoz közeledve azért csak jobban szeretjük a kevésbé kiszámíthatatlan dolgokat.
Ha bármilyen aggodalom jelenik meg bennem, leginkább azt nyomatékosítom magamban, hogy ez a 2 hónap átmeneti. Ez egy vicces harc az elmével, és nálam más szituációkban is gyakran felmerül. De azzal, hogy ezt tudatosítom, kezdem megérteni, hogy nem örökké tart a távollétem. Amihez alapból jó érzésekkel állok hozzá – ezek nem mondvacsinált “de jó lesz nekem ott érzések” – és igyekszem ezekre koncentrálni. Hiszen ha bármi rossz történne, az akkor is Izlandon történik.
A hogyan tovább
2 hónapig nem igazán fogok a klaviatúra elé kerülni. Hagyom, hogy az izlandi levegő feltöltsön kreatív energiákkal, és azt hazahozva beépíthessem majd újra a munkámba. Kívánjatok sok szerencsét!
