Főleg amíg kisebbek a gyerekek, akkor fontos, hogy közösen is tanuljunk velük. Nem csak azért, hogy biztosan minden meg legyen, hanem mert tőlünk fogják többek között ellesni, hogyan is kellene tanulni. Ha viszont nem figyelünk, könnyen rossz élmény lehet nekünk és a csemeténknek is.
Több tízezer gyermek szenvedi meg ma a becsengetést, és bár minden diáknál előfordul, hogy ellenáll egyszer-egyszer az iskolába járásnak, de a tartósan fennálló iskolafóbia létező jelenség, és valódi problémákat okoz a gyermek és a család számára.
Hajlamosak vagyunk szülőként szélsőséges elvárásokat felállítani gyerekeink elé. Ennek számtalan oka lehet, akár az, hogy jót akarunk nekik, vagy az, hogy saját hibáinktól szeretnénk megóvni őket. Sajnos azonban legtöbbször ezzel pont az ellenkezőjét érjük el.
Gyomorgörcs, a naptár percenkénti nézegetése, hátha téved és nem közeledik olyan vészesen a szeptember, vagyis az iskolakezdés. Sok gyerek érezheti most így magát. Szülőként az a dolgunk, hogy megpróbáljuk kicsit gördülékenyebbé tenni az átmenetet a nyári gondtalanságból.
Nyakunkon a szeptember, és hamarosan újra becsengetnek az iskolákban. Idén remélhetőleg már végre az iskolapadot koptathatják. Egy azonban biztos, fel kell készülnie a szülőknek egy esetleges újabb digitális vagy hibrid oktatásra.
Nem célom amolyan „bezzeg régen minden jobb volt” hangulatú cikket írni. Viszont sokszor eszembe jutnak olyan tárgyak a gyerekkoromból, melyekről azt gondolom, hogy már aligha fognak bármit is jelenteni a gyerekeim számára.
Felnőttként belenézve a tükörbe, sokszor nem értjük, miért nem szeretjük igazán önmagunkat és miért taszítjuk el magunktól a társunkat, a barátainkat. Majd ránézve szüleinkre, megérthetünk mindent.
A WHO felmérései alapján minden hetedik párt érinti a világon a meddőség problémája. Közülük azonban sokan a testükben keresik a hibát, ám gyakorta megesik, hogy valójában a megoldás egészen máshol rejlik, mégpedig a lélekben.
A megfelelő kommunikáción nem csak a gyerekkel való kapcsolatunk múlik, hanem a gyerek jövőbeli lelkiállapota, és saját kapcsolataihoz való hozzáállása is. Éppen ezért lényeges a nyíltság, de a határok meghúzása is.
Én már el sem tudnám képzelni az életemet a nővérem nélkül, és ha minden igaz, ez fordítva is igaz. Még ha anno, 28 évvel ezelőtt fel is zaklatta kicsit a dolog. Tudom, hogy nem mindenki ennyire szerencsés ezen a téren, de azért én elmesélem a saját tapasztalatomat.
Főleg amíg kisebbek a gyerekek, akkor fontos, hogy közösen is tanuljunk velük. Nem csak azért, hogy biztosan minden meg legyen, hanem mert tőlünk fogják többek között ellesni, hogyan is kellene tanulni. Ha viszont nem figyelünk, könnyen rossz élmény lehet nekünk és a csemeténknek is.
Több tízezer gyermek szenvedi meg ma a becsengetést, és bár minden diáknál előfordul, hogy ellenáll egyszer-egyszer az iskolába járásnak, de a tartósan fennálló iskolafóbia létező jelenség, és valódi problémákat okoz a gyermek és a család számára.
Hajlamosak vagyunk szülőként szélsőséges elvárásokat felállítani gyerekeink elé. Ennek számtalan oka lehet, akár az, hogy jót akarunk nekik, vagy az, hogy saját hibáinktól szeretnénk megóvni őket. Sajnos azonban legtöbbször ezzel pont az ellenkezőjét érjük el.
Gyomorgörcs, a naptár percenkénti nézegetése, hátha téved és nem közeledik olyan vészesen a szeptember, vagyis az iskolakezdés. Sok gyerek érezheti most így magát. Szülőként az a dolgunk, hogy megpróbáljuk kicsit gördülékenyebbé tenni az átmenetet a nyári gondtalanságból.
Nyakunkon a szeptember, és hamarosan újra becsengetnek az iskolákban. Idén remélhetőleg már végre az iskolapadot koptathatják. Egy azonban biztos, fel kell készülnie a szülőknek egy esetleges újabb digitális vagy hibrid oktatásra.
Nem célom amolyan „bezzeg régen minden jobb volt” hangulatú cikket írni. Viszont sokszor eszembe jutnak olyan tárgyak a gyerekkoromból, melyekről azt gondolom, hogy már aligha fognak bármit is jelenteni a gyerekeim számára.
Felnőttként belenézve a tükörbe, sokszor nem értjük, miért nem szeretjük igazán önmagunkat és miért taszítjuk el magunktól a társunkat, a barátainkat. Majd ránézve szüleinkre, megérthetünk mindent.
A WHO felmérései alapján minden hetedik párt érinti a világon a meddőség problémája. Közülük azonban sokan a testükben keresik a hibát, ám gyakorta megesik, hogy valójában a megoldás egészen máshol rejlik, mégpedig a lélekben.
A megfelelő kommunikáción nem csak a gyerekkel való kapcsolatunk múlik, hanem a gyerek jövőbeli lelkiállapota, és saját kapcsolataihoz való hozzáállása is. Éppen ezért lényeges a nyíltság, de a határok meghúzása is.
Én már el sem tudnám képzelni az életemet a nővérem nélkül, és ha minden igaz, ez fordítva is igaz. Még ha anno, 28 évvel ezelőtt fel is zaklatta kicsit a dolog. Tudom, hogy nem mindenki ennyire szerencsés ezen a téren, de azért én elmesélem a saját tapasztalatomat.
