Hogyan vegyem rá a gyerekemet az olvasásra
Vannak igazán könyvmoly gyerekek, én is közéjük tartoztam, a kötelező olvasmányok mellett is sokat olvastam. Nagyon szerettem az általános iskolás könyvtárat, aminek gyakori vendége voltam,

Sokan riogattak és riogatnak ma is azzal, hogy a házasság intézménye ki fog kopni, mivel elavult és nem is fenntartható. Azonban én abszolút nem ezt
Előző cikkünkben felsoroltuk azokat az intő jeleket, amik arra utalnak, hogy nem a neked való munkahelyen töltöd a mindennapjaidat. Pedig életünk legtöbb idejében a munkahelyünkön
Itt az ősz, az influenzaszezon, na meg a tavasz óta a világot letaglózó covid-19 avagy koronavírus. Ilyenkor az emberek elkezdenek feltankolni a vitaminokból, hogy kicsit
A legtöbb kislánynak van olyan időszaka, amikor könnyes szemmel nézegeti anyukája magassarkúját, a nagymama nyakláncát, és alig várja, hogy ő is ilyen felnőttes ruhákba járhasson.
Minden gyerek életében – ahogy régen gyerekként nekünk is – vannak azok a tantárgyak, amiket kifejezetten szeretnek, és könnyen megtanulják az azzal kapcsolatosokat, de vannak
Futótűzként terjed a Netflix új dokumentum filmjének, a Social dilemma-nak a híre, ami kicsit sem meglepő, hiszen hátborzongató, amit bemutat. Olyasmit, amit legbelül mind tudtunk
„Nem a te dolgod”, „Ahhoz te még kicsi vagy”, „Úgysem értenéd”. Ismerősek ezek a mondatok? Sokszor megkaptad ezt, amikor a felnőttek dolgába akartad ütni az
Néhány évvel ezelőtt kezdett el foglalkoztatni a tudatos táplálkozás. Ekkor találkoztam ezeknek a filmeknek egy részével, és a mai napig nagyon értékesnek, meglepőnek, és tanulságosnak
Még az álmaidnak vélt munkahelyen is érezheted magad demotiváltnak, de az sem meglepő, hogy a 9:00-től 17:00 óráig tartó mókuskerék zsigerel ki. Könnyen hatalmába keríthet