Hogyan találd meg a szenvedélyed?
Előző cikkünkben felsoroltuk azokat az intő jeleket, amik arra utalnak, hogy nem a neked való munkahelyen töltöd a mindennapjaidat. Pedig életünk legtöbb idejében a munkahelyünkön

Minden gyerek életében – ahogy régen gyerekként nekünk is – vannak azok a tantárgyak, amiket kifejezetten szeretnek, és könnyen megtanulják az azzal kapcsolatosokat, de vannak
Néhány évvel ezelőtt kezdett el foglalkoztatni a tudatos táplálkozás. Ekkor találkoztam ezeknek a filmeknek egy részével, és a mai napig nagyon értékesnek, meglepőnek, és tanulságosnak
Még az álmaidnak vélt munkahelyen is érezheted magad demotiváltnak, de az sem meglepő, hogy a 9:00-től 17:00 óráig tartó mókuskerék zsigerel ki. Könnyen hatalmába keríthet
A környezetvédelem mindannyiunk szívügye kellene, hogy legyen, hiszen mind ezen a bolygón élünk, és nincs belőle másik. Sokan azonban még mindig tanácstalanul állunk, hogyan is
Ahány ház annyi szokás, és valószínűleg egy konkrét választ nem is tudunk adni erre a kérdésre, hiszen minden család háttere is különböző. Viszont azt vizsgálhatjuk,
Már egyre több lehetőségünk van arra, hogy a környezetbarát életmód felé vezető utat válasszuk, de mi van akkor, ha az ember gyerek, és nem ő
Fáj a fejem. – Ittál elég vizet? Olyan fáradékonynak érzem magam. – Ittál elég vizet? Ismerősen csengenek ezek a mondatok? A megfelelő folyadékpótlás nagyban befolyásolja
Ma már konkrét oldalak épülnek arra, hogy fotókat, videókat osztanak meg arról, ahogyan mások pózolgatnak a legújabb insta fotójukhoz. Ennél tovább megyek, akár életveszélyes helyzetekbe
Rengeteg applikációt fejlesztenek nap, mint nap, letölthetünk programokat a telefonunkra például játékokhoz, költségvetéseink figyeléséhez, filmnézéshez. De szerencsére már odáig is eljutott a modern technológia, hogy