Nászút és szülinap Krakkóban
Meg Zakopanéban, mert lehet, hogy a hazai az igazi, ha utónászúttal egybekötött szülinapi kiruccanásról van szó, de az ember azért csak megadja ennek a szoros eseménykonstellációnak a módját.

Baráti társaságunk néhány tagjának vezetésével felfedeztük hétvégén a Rám-szakadék hasadékát, ami egy igazán izgalmas túraútvonal! Ajánlom elsősorban azoknak, akik szeretik a picit extrémebb körülményeket, de kipurcanni se szeretnének azért!
A Dunakanyar bármelyik oldalról is látogatjuk, gyönyörű látványt nyújt. Mi úgy döntöttünk ezúttal Zebegény felől lesünk ki a fák közül, hogy megcsodálhassuk. Persze előtte azért egy kávéra is beugrottunk a világ egyik legkedvesebb kávézójába!
Volt szerencsénk hétvégén egy 11 és egy 6 éves élénk kislányra vigyázni Siófokon, így kaptunk egy kis ízelítőt, hogyan is kellene szórakoztatni az apró humanoidokat. Megmutatom, mi milyen programokat választottunk.
Sokszor kérdezik tőlem, hogy milyen helyeket érdemes meglátogatni a Balcsi körül, és ilyenkor az első dolog, ami az eszembe jut, az a következő kérdés: „Mennyi időd van?”
Te is a legolcsóbb repülőjegyet keresed? Tudtad, hogy a jegyek nem az indulási dátum közeledtével lesznek egyre olcsóbbak, hanem akkor, ha legfeljebb négy hónappal és legalább három héttel az utazás időpontja előtt vásárolod meg őket?
66 nap, 8 óra és 51 perc. Még leírva is sok, hát még a valóságban. Szűcs Attila, vagy ahogy a legtöbben ismerik Szücsi, közel 2600 km-t gyalogolt 10 kilós felszerelésével, hogy teljesítse a kékkör kihívásait. Hogy miért indult útnak, és miket tapasztalt, most elmesélte nekünk.
Puglia Olaszország déli részén helyezkedik el. Ide tartozik többek között Bari, Monopoli, Brindisi, és az ezek között elterülő térség. Itt készül a legnagyobb mennyiségű olívaolaj az országban, melyet bizonyít a temérdek olajfa, amit útközben láthatunk, ha erre járunk.
Ahogyan azt sokan láthattátok platformjainkon, az elmúlt egy hetet Olaszországban, Bariban töltöttem, egyedül. Viszont nem alakult minden úgy, ahogyan azt elképzeltem. Mit lehet ilyenkor tenni? Menni az árral, hiszen ilyen az élet, csupa meglepetés.
Egy kijelző, végtelen lehetőség. Neked hány évesen volt először okostelefonod? El tudnád képzelni most nélküle az életedet? Sok ember számára nélkülözhetetlen ez az eszköz, míg egyesek szerint egyáltalán nem létfontosságú.