Miért érdemes egyedül utazni?
Önmagában egyedül lenni is nagyon hasznos tud lenni, egy utazás pedig csak hab a tortán. Persze bőven akad benne kihívás, de anélkül unalmas is lenne

A héten szintén augusztus 20. apropójából hoztunk nektek egy kenyérreceptet, de tudjátok, hogy mikor és miért lett a kenyér ennek a napnak a szimbóluma? Illetve
Korábban már esett szó az idei PesText-ről, melynek keretein belül idén már második alkalommal kerül megrendezésre ez a nemzetközi irodalmi fesztivál! A szeptember 22-én kezdődő
Utcaszínházi fesztivált rendeznek Kapolcson augusztus végén. A háromnapos előadássorozaton utcaszínházi műsorok, családi- és gyermekprogramok, koncertek várják majd a látogatókat. Virág Zsóka fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta,
Júliusban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe, a BUX értéke 35 818 pontról 34 692 pontra csökkent, elsősorban a Mol és OTP gyengülése miatt, azonban egy,
Már javában tart a nyár és kezdünk egyre merészebbek lenni a nyaralásokat tekintve. Van, aki külföldre, és akad, aki belföldre utazik, de az biztos, hogy
Idén nyáron sajnos kevés fesztivál állíthatja magáról, hogy megtartja a már beharangozott programjait. Viszont az Ecopunk fesztivál szerencsére azok közé tartozik, akik a korlátozás ellenére,
A Hungarian Fashion and Design Agency Facebookon frissítette az idei évre tervezett divathét időpontját. Kérdés, hogy tartható-e a dátum, vagy újabb átszervezés lesz majd szükséges?
Tavaly szervezték meg először a PesText, nemzetközi irodalmi fesztivált, aminek keretein belül vendégül láttak írókat Lengyelországból, Szlovákiából, Csehországból, Izraelből, Horvátországból, Németországból, Szerbiából, Romániából, Angliából, Ausztriából,
Tárlatvezetések, épületséta és raktárlátogatás is várja az érdeklődőket augusztus 1-jén az Óbudai Kulturális Éj elnevezésű kulturális maratonon – közölte az Aquincumi Múzeum az MTI-vel. A