Interjú szakértőkkel a gyászról, a halálról és a Death Cafe kezdeményezésről
Egy hónappal ezelőtt rendezte meg Buru Évi, Sas Eszter Krisztina és Novák Bálint a Fabrikban a Death Cafe eseményt. Ennek apropóján beszélgettünk velük az elengedésről.

Buda bővelkedik a jobbnál jobb éttermekben, vendéglőkben és bisztrókban, amiket mindenképp érdemes felfedezni. Mi hoztunk 5 budai éttermet, amit jobb ha felírunk a listánkra.
Hoztam egy témát a belső nagyságról az őszutó ívén át az ünnepekre hangolódva. Arról a “térről”, ahol borús időszakban is meg tud születni valami fény. Arról a kis kertről, amit ha gondozunk, sokáig zöldell.
Régóta tervezzük, hogy kilépünk a klaviatúra mögül és a fontos témáknak, amiknek eddig csak írásban, most szóban is hangot adunk. Így született meg az első eseményünk ötlete.
Veled is előfordult, hogy arra ébredtél, hogy a melletted fekvő társad motyog vagy netán káromkodik álmában? Vagy éppen rólad meséltek hasonlót? Utánajártunk, mi az oka annak, hogy néha beszélünk álmunkban.
November 9-én az Unicum házban jártunk, ahol elsőként láthattuk a cég karácsonyi reklámfilmjét. Meghatározó élmény volt.
Szeptember 5-én kezdődött izlandi kiruccanásom, ahonnan 2 hónap után már haza is tértem. Ebben a cikkben elmesélem nektek, általában mivel teltek a napjaim ezen a varázslatos szigeten.
Remélhetőleg senki számára nem meglepő az a tény, hogy naponta legalább kétszer kell fogat mosnunk, de azt vajon tudjuk, hogy melyik a legjobb időszak erre? Vagy hogy mi a helyes fogmosási technika?
Ahogy Nóriról a közösségi médiás oldalain is megtudhatjuk, szenvedélyes cukrász, fotós, utazó, rajong a kettlebellért, de legtöbben talán a Street Kitchen oldaláról és A nagy sütiskönyvből ismerhetitek.
Lazaridisz Georgina, termékenységtudat oktató és a Ciklusszinkron applikáció megálmodója. Nem mellesleg pedig az egyik októberi nagykövetünk. A testünkbe vetett hitről, nőiségről, sikerről beszélgettünk.